Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség egykori elnökének halálának 1. évfordulója alkalmából november 13-án, szombaton 8.00 órai kezdettel a városmajori Jézsus Szíve-templomban szentmisét mutatnak be. Ezt követően 10.00 …
Rákóczi Szövetség
-
-
A Rákóczi Szövetség november 13-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezi meg a Halzl József emlékkonferenciát az budapesti Várkert Bazárban Téma: a Kárpát-medencei magyar oktatás és a magyar iskolaválasztás kihívásai …
-
A Rákóczi Szövetség alapítójától és alelnökétől, Kun Ferencz művelődéstörténésztől református szertartás szerint 2021. november 9-én Budapesten, a Farkasréti temetőben vettünk végső búcsút. A Rákóczi Szövetség nevében Csáky Csongor …
-
Kun Ferencz halálával egy nemzedék távozott az értünk és rólunk szóló Rákóczi Szövetségtől. Az a nemzedék, amely nemcsak hogy létrehozta a Szövetséget, de hosszú távú céljait is meghatározta.
-
A Rákóczi Szövetség új Lingua Materna elnevezésű anyanyelvi, irodalmi vetélkedőjén Icso Marianna és Zakhar Szandra, a rozsnyói Pavol Jozef Šafárik Gimnázium diákjai (felkészítő tanáruk: Lőrincz Tímea) a második …
-
Ez a három nap a hőseinkről szól, azokról, akik a határon túli településeken élnek – hangsúlyozta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, kiemelve, hogy a projekt résztvevői az …
-
A Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen Budapesten, október 21. és 23. között több mint 2000 középiskolás és egyetemista vesz részt a Rákóczi Szövetség szervezésében. A Rákóczi Szövetség egyik legismertebb …
-
Hatszáz külhoni óvónőnek és tanítónak fejezi ki köszönetét és megbecsülését a Rákóczi Szövetség őszi óvodapedagógus és tanító találkozója során. A hétvégén Budapesten 130 felvidéki óvodapedagógus és tanító is …
-
Drága Ferikém! Nincsenek szavak. Háborog a lelkem. Nemrégiben volt egy meghívásom, ahol a Te neved is szerepelt előadóként, aztán más valaki jött. Gondoltam, nem értél rá, mert neked …
-
A Rákóczi Szövetség megrendülten és mély fájdalommal tudatta, hogy Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke és alapítója 80. életévében, 2021. október 15-én elhunyt.