A szeretettáskák megfelelő kezekbe kerültek – emelte ki az alpolgármester. Hozzátette: sajnos az utóbbi időben egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe, s ezáltal elérhetetlenné, illetve nehézkessé válik a higiéniai …
Szövetség a Közös Célokért
-
-
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Búcson tartotta XVII. Kárpát-medencei Asszony-találkozóját március 31-én. A rendezvényen került sor a szervezet hagyományos díjátadó gálájára, amelyen az Arany Búzaszem Díj 2022. évi határon …
-
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a Kultúráért és Turizmusért Társulással közösen szervezte meg a XVII. Kárpát-medencei asszonytalálkozót a búcsi Vintop Karko színháztermében, ahol díjátadóval egybekötött konferenciát tartottak azokról a …
-
Művelő
Ipolyszécsénykén tartották meg a Tompa Mihály Országos Verseny Besztercebánya megyei fordulóját
Az ipolyszécsénykei kultúrházban, valamint a szomszédos Lipthay-kastélyban a Tompa Mihály Országos Verseny nagykürtösi, a losonci, valamint rimaszombati és nagyrőcei járási fordulóinak legjobb előadói szerepeltek. Tanulók érkeztek a megye …
-
A Csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház Polgári Társulásmár hagyományosan X. alkalommal rajzpályázatot hirdetkicsiknek és nagyoknak. Fontos tudnivalók: Témák: Petőfi 200 – Az emlékév kapcsán Petőfi versek illusztrálása Korosztályok: A versenyzők …
-
Szokásos éves közgyűlésén új elnököt választott a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. A harmincharmadik alkalommal megrendezett közgyűlésen az országos vezetők és a helyi cserkészcsapatok képviselői közösen vitatták meg a szervezet …
-
A budapesti székhelyű Széchenyi Társaság és a Felvidéken működő Szövetség a Közös Célokért társulás a „Határ menti régiók” sorozat harmadik, befejező rendezvényéhez érkezett. A szakmai konferenciát március 22-én …
-
Az anyaországi Széchenyi Társaság és a Felvidéken működő Szövetség a Közös Célokért társulás a „Határ menti régiók” sorozat harmadik, befejező rendezvényéhez érkezett. Az „Ister-Granum térség múltja, jelene, infrastruktúra …
-
Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma megbízásából a Tempus Közalapítvány (TKA) meghirdette ösztöndíjpályázatát külhoni felsőoktatási mester vagy doktori képzésen részt vevő szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, illetve a …
-
A Csemadok Feketenyéki Alapszervezete és a Szövetség a Közös Célokért egy jól sikerült emlékestet szervezett Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából. „Ahogy Petőfi szeretett…” címmel 12 részből álló …