Szeptember elsején Szlovákiának fontos ünnepe van. Végül is egy (végre külső nyomás = Hitler fenyegetése nélkül, bár tulajdonképpen „csak” két személy megbeszélését követően, ugyanakkor széleskörű elvárásnak megfelelően létrejött) önálló államiságot tetőztek be az alkotmány elfogadásával. Bár akkor nemcsak tőlünk magyaroktól, de a szlovákoktól és a csehektől sem kérdezték meg, ezt a megoldást kívánják-e. Szlovák szempontból ez mindenképpen nagy dolog.
Szlovák szempontból. Mert azért ott van az alkotmányban, hogy „mi, a szlovák nemzet” minden további kiegészítés nélkül. Márpedig Szlovákiában, minden igyekezet, politikai és gazdasági nyomás, valamint reszlovakizáció és nyílt meg rejtett rosszallás ellenére több nemzetiség él – olyan, amely a legjobb jóindulattal sem mondható szlováknak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a szlovák alkotmány kizárólag a szlovák nemzetre vonatkozik, a többire pedig, mint nem államalkotó elemre, nem.
Érdekes volna, mit szólna ehhez, mondjuk a hágai bíróság, ha ez ügyben valaki pereskedni kezdene: vajon akkor, ha ő nem szlovák, rá vonatkozik-e a szlovák alkotmány, mert hiszen nem róla van szó: a „szlovák nemzet”, ahogy az alkotmány fogalmaz, nem egyenlő az állampolgársággal. Ha pedig nem vonatkozik rá, akkor tulajdonképpen miféle törvények szerint éljen?
Romániában, amikor Kelemen Hunor azt találta mondani, hogy a románok nagy ünnepe (Erdély visszakebelezése) a magyarok számára nem lehet ünnep, az irtó nagy fölháborodást váltott ki, s elmondtak róla mindent Lucifertől Belzebubig, vagy talán még rosszabbat is. Némileg értetlenül áll ezzel szemben a józan ész: miért gondolják a románok, hogy a magyarok kötelessége volna örülni annak, hogy Erdély (pontosabban a második bécsi döntés értelmében Erdély északi része) ismét Romániához tartozik? Talán érthetőbb a probléma, ha megfordítjuk a kérdést: vajon örülnének a románok, ha Erdélyt újra visszacsatolnák Magyarországhoz? S ünnepelnének-e önfeledten?
És: a szlovákiai magyaroknak miért legyen a szlovák alkotmány elfogadásának évfordulója ünneplésre alkalmas esemény? Miért ünnepeljük azt, ami nem nekünk, nem rólunk is szól? Nem vagyunk államalkotók – sajnos ez van. Ez az alkotmány ugyanis minket még említésre érdemesnek sem tart. Legföljebb gratulálhatunk szlovák barátainknak, csakúgy, mint mondjuk Ausztriának vagy Lengyelországnak az ő nemzeti ünnepükhöz. Ennyi. De miért ünnepeljünk egy olyan alaptörvényt, amely a nevezetes beneši dekrétumok vérvonalát követve másodrendű polgárokká degradál?
