A pénzügyi ismeretek területén tapasztalható hiányosságokra a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet hívta fel a figyelmet egy, a lakosság körében végzett felmérése eredményeire hivatkozva.
Ebből ugyanis kiderült, hogy az emberek nagy része a gazdasági és pénzügyi élet legalapvetőbb fogalmaival sincs tisztában. Nem tudják például, mire kell odafigyelniük, ha hitelt vesznek fel, vagy hogy a kamat nagyságánál miért fontosabb az összes járulékos költséget magába foglaló ,, teljes hiteldíj mutató”.
Ez a felismerés azért megdöbbentő, mert az aktuális statisztikák szerint a lakosság közel 70 százalékának van valamilyen kölcsöne. És nyilván ez a legfőbb oka annak is, hogy a problémára már az Oktatásügyi Minisztérium is felfigyelt. Mai ülésén a kormány is azonosult a tárca akaratával, amely azt szeretné, ha a pénzügyi ismeretek fokozatosan és minden szinten a tananyagban is megjelennének.
103. ülésén a kabinet ismét kardot rántott a monopóliumok ellen, miután több olyan javaslatot is elfogadott, amelyek arra kötelezik a hálózati felügyeletet, hogy az energiaárak meghatározásánál vegye figyelembe a lakosság vásárlóerejét.
,,Az elmúlt kormányzat hibás döntéseinek a levét isszuk. Olyan helyzetbe kerültünk, amikor az állam húzza a rövidebbet, s nekem néha az az érzésem, mintha a monopóliumok a bolondját járatnák velünk. Feltett szándékunk, hogy megvédjük a lakosságot az energiaárak elszabadulásától. Nem nyugodhatunk bele, hogy a béreinkhez viszonyítva nekünk vannak a legnagyobb kiadásaink. Arra kell törekednünk, hogy Szlovákia polgárai számára is olyan körülményeket alakítsunk ki, mint amilyen a többi uniós országban van” – mondta az ülést követő sajtóértekezleten Robert Fico, hozzátéve: szociáldemokrata értékeket valló kormánya senkinek sem akar rosszat, a szóban forgó vállalatokat sem szeretné veszteségekbe sodorni, de az extraprofitnak sem híve.
Az építésügyi miniszter az állami beruházások és fejlesztések elkövetkező 3 évre vonatkozó tervét tárta a kollégái elé. Marián Janušek koncepciója 57 megvalósításra váró közérdekű beruházást jelöl meg. Ezek összértéke megközelíti a 120 milliárd koronát.
A gazdasági tárca vezetője az egyes üzemanyag-típusok és azok alkotóelemeinek felhasználásáról számolt be. A jelentésből kiderül, hogy 2007-ben is a hagyományos kőolajszármazékok: a benzin és a gázolaj uralta a mezőnyt–96 százalékos piaci részesedéssel, a maradékot a komoly állami támogatást élvező bioüzemanyagok és a gázok tették ki.
Felvidék Ma, Pátria, rl