Nagy olvasói visszhangot váltott ki azon írásunk, mely azt kifogásolta, hogy egy felvidéki magyar értelmiségi szlovák nyelvű folyóiratnak írt cikkében a szlovák fonetikának megfelelően írta a magyar nemzet történelmi nagyjainak nevét, pl. Kossuth helyett Košútot…
Ahogy arról korábban (múlt hét szerdán) hírt adtunk, Hushegyi Gábor művészettörténész a História szlovák történelmi folyóirat 3/2008 számában tette ezt (lásd: „Ľudovít Košut, František Sečéni, Ján Esterházi…” – magyar szerzőtől a szlovák folyóiratban).
Zsidek Veronika gyors reakciójában rögtön rámutatott arra, hogy a szlovák nyelv szabályainak megfeleően tüntette fel a neveket, mivel a történelmi Magyarországra (ahogy a szlovákok használják: Uhorsko) történelmi személyei névhasználatára külön tétel vonatkozik, és aszerint a szlovák kiejtésnek megfelelően kell azokat írni.
Vojtek Katalin újságírónő azonban úgy véli, „Hivatkozni csak normális rendeletre, szabályra, törvényre érdemes. Betartani is. S hogy a szóban forgó nem egészen normális, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy maguk a szlovákok sem tartják be következetesen. Nem is lehet, mert maga a szabály sem következetes, a gyűlölet ugyanis lebénítja a logikát, ködbe borítja az agyat, vakká és süketté tesz.” (lásd: Kossuth vagy Košút? – Politikai indíttatású, diszkriminatív szlovák nyelvi szabályok)
Vojtek Katalin írásának megjelenését követően Zsidek Veronika ismét „tollat ragadott”. „Nagyon sok szlovák nyelvű írásos terméket olvasok, mert szakmai szövegek fordításával is folgalkozom, jelenleg is egy terjedelmes könyv fodításával küszködöm, tehát pontosan ismerem a problémát, mely egyáltalán nincs megoldva, amiben Önnel teljesen egyetértek. De véleményem szerint sok függ a nyelvi szerkesztő hozzáállásától is. Amit kifogásolok, nem személyeket kell( kellene) elmarasztalni, hanem a helyesírás szabályai kiötlőit és szigorú betartásának megkövetelőit.” – írta.
Zsidek Veronika ezen szavaival természetesen egyetértek, hiszen eredetileg is a szlovák helyesírás szabályainak szigorú betartóit próbáltam „megkövetni”. Főleg, ha az túlhaladja azon keretet is, melyet a szabályzat meghatároz. Hiszen a górcső alá helyezett írásban nemcsak az ún. történelmi Magyarország történelmi személynevei vannak szlovák fonetikával feltüntetve, hanem például a leghíresebb felvidéki magyar politikusé, Esterházy Jánosé is – aki biztos, hogy nem a történelmi Magyarország „történelmi alakja” – hiszen történelmi cselekedeit már jóval 1918 után tette (pl. 1942-ben egyedüliként nem szavazta meg a zsidóság kitelepítését a szlovák parlamentben ).
Ha egy szabály rossz, annak betartása sem lehet jó. Főleg, ha mi magunk is behódolunk neki. Petőfivel élve: „Mert aki jármot hagy a nyakába tenni, / Méltó reá, hogy azt hurcolja is…”
Oriskó Norbert, Felvidék Ma
