Nagy felháborodást váltottak ki, a pedagógusok és szülők körében egyaránt, az Orbis Pictus Tankönyvkiadó által megjelentetett, szlovák helységneveket tartalmazó negyedikes honismereti tankönyvek.
A dél-szlovákiai magyar oktásügyi intézmények többsége a Központi Koordinációs Tanács felhívásának eleget téve a két héttel ezelőtt, esetleg a napokban kézbesített tankönyveket – vagy kicsomagolatlanul vagy pedig a tanulóktól visszakérve –, már postázta is az Oktatásügyi Minisztériumnak. A Pátria Rádió Hétről hétre című műsorában hangzott el a következő beszélgetés Szabómihály Gizella nyelvésszel az új Honismeret 4. tankönyvekkel kapcsolatban.
– Nyelvészként mit szól a Mikolaj-féle újfajta magyar nyelvhez?
– Az, hogy egy nyelvben bizonyos földrajzi alakulatoknak a nevét hogyan nevezik meg, az az adott nyelvnek a saját belügye. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy egy földrajzi domborzati felület hol található. Csak megjegyzem, hogy nemzetközi szinten is foglalkoztak ilyen kérdésekkel. Például Irán és az arab államok között volt egy vita arról, hogy azt az öblöt, amely Irán mellett van, minek nevezzék: Perzsa- vagy Arab-öbölnek. Az ENSZ ezzel foglalkozó szakosító szervezete megállapította, hogy végül senki sem írhatja elő egy másik országnak, hogy az a saját nevén Perzsa-öbölnek vagy Arab-öbölnek nevezi-e azt az öblöt. Azt hiszem, ez érthető is. Az egyik szlovák nyelvész, Ján Kačala egy hasonló ügy kapcsán azt mondta, hogy minden nyelvnek a szuverén joga, hogy bizonyos dolgokat hogyan nevezzen meg. Itt konkrétan a Német Köztársaság szlovák megnevezéséről volt szó. Ugyanis állítólag bizonyos nemzetközi szerződésekben vagy dokumentumokban az akkor még létező Német Szövetségi Köztársaság ragaszkodott volna egy bizonyos megnevezéshez, amelyik inkább a német megnevezéshez volt hasonló és nem a szlovákhoz. S ebben teljesen egyetértek Kačala professzor úrral. Ugyanis az, hogy miként nevezik meg a Német Szövetségi Köztársaságot vagy valamelyik más országot egy adott nyelven, az annak a nyelvnek a belügye. Tehát ilyen szempontból valójában se a miniszter, se senki más nem határozhatja meg, hogy – bárhol is található az a domborzati elem – miként írjuk egy másik nyelven. Ez annak az adott nyelvnek a belügye, terminus technikus, tehát szakkifejezés. Egy adott nyelv szabályrendszerében van arra vonatkozó kitétel, hogy ezeket a földrajzi szakkifejezéseket mikor, milyen nyelven használjuk. Vannak olyanok, amelyeket kevésbé ismerünk, távol vannak tőlünk, pl. Vancouver kanadai várost nyilván így fogjuk írni és nevezni és nem adunk neki más nevet. De ha hozzánk közel, mondhatni itt mellettünk van az a bizonyos földrajzi hely és név, és netán mi is ott lakunk, akkor természetesen kialakul ugyanannak a földrajzi alakulatnak több neve is.
– Tehát, hogyha ilyen honismereti tankönyvet veszünk a kezünkbe, akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy a Magyar Tudományos Akadémia mellett a szlovák kormány is mintha élt volna azzal a joggal, hogy rekodifikálja a magyar nyelvet, ha már a magyar szövegkörnyezetbe ilyen szókapcsolatokat helyeztetett be?
– Nem tudom, hogy ezt minek lehet nevezni. Valójában minden országban létezik valamilyen testület, amelyiknek az a feladata, hogy standardizálja a földrajzi neveket. Szlovákiában ezt a Földrajzi Név Standardizálási Bizottságának nevezik. Magyarországon pedig a Magyar Tárcaközi Földrajzinév Bizottság az, amelyik ebben jogosult dönteni, tehát ez a testület határozza meg egy Magyarországon található földrajzi objektum, de egy határon túli esetében is, hogy mi legyen a neve. Csak egy ilyen egyszerű példát említek: eredetileg a MÁV kérdezte meg, hogy minek nevezzék a szlovákiai Komáromot, tehát Komárnót. Közlekedik ugyanis egy kisvonat a két Komárom között, s tudni szerették volna, hogy milyen nevet mondjanak, amikor jelentik a vonat érkezését vagy indulását. Akkor vezették be a Révkomárom elnevezést. Tehát a Magyar Földrajzinév Bizottság úgy döntött, hogy Révkomáromnak fogják hívni a Szlovákia területén lévő magyarlakta Komáromot, amelynek mindig is Komárom volt a neve, de a magyar standardizált formája Révkomárom.
– Ön a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség szakértőjeként részt vett a Ján Mikolaj oktatási miniszterrel való tárgyaláson. Volt egyáltalán arról szó, hogy miként kell használni ezeket a földrajzi neveket?
– Voltam egy tanácskozáson, de azon nem volt jelen a miniszter úr, erre úgy március végén kerülhetett sor. Volt egy értekezlet az Oktatásügyi Minisztériumban pontosan ezzel kapcsolatban. A Pedagógusszövetség engem javasolt és még egy másik személyt, hogy képviseljük őket. Tudomásom szerint a másik kollégát nem hívták meg. Én csak ezen az egy egyeztetésen vettem részt. Akkor még arról volt szó, hogy egy iránymutatást ad ki a minisztérium a kiadók számára, hogy miként használják a különböző, Szlovákia területén található földrajzi objektumoknak a nevét idegen nyelvű szövegben. Én akkor is elmondtam a véleményemet. Arra kértek, hogy ezt írásba is adjam. Ezt a Pedagógusszövetséggel egyeztettem és elküldtük a minisztériumba. Annyi történt – legalábbis tudomásom szerint –, hogy az eredetihez képest nem egy iránymutatást adtak ki, hanem Ján Mikolaj oktatási miniszter írt egy levelet a kiadóknak, amely jogi szempontból egy más helyzetet teremtett. Az iránymutatás ugyanis egy erőteljesebb irányítást jelent, amelyet inkább figyelembe kellene venni. A véleményem szerint – és nemcsak én vagyok ezzel – a miniszter végül is a saját véleményét írta meg, aminek semmiféle jogi relevanciája nincs. Csak az a probléma, hogy a kiadók attól való félelmükben, hogy esetleg a tankönyveiket a minisztérium nem hagyja jóvá, végül is e szerint jártak el.
– Egyébként ha ragozni kell a magyar szövegben elhelyezett szlovák földrajzi neveket, akkor milyen szabály szerint kell eljárni?
– Magyar ragokat kell hozzájuk tenni. Egyrészt azonban vannak település- és domborzati nevek, de az előbbivel most nem foglalkoznék. Ami viszont a domborzati neveket illeti, azok legtöbbször kéttagúak. Tartalmazza annak a domborzati elemnek a tulajdonnevét és egy köznévi elemet, amely a típusát nevezi meg, tehát hogy egy síkságról, alföldről, hátságról vagy hegységről van szó. Ez rendkívül fontos a gyerek szempontjából, mert egyszerűen így tanulja meg a földrajzot, hogy milyen típusú domborzati elemről van szó. Teljesen természetes, hogy bárhol is található egy ilyen domborzati elem – pl. ha megnézzük a világtérképet, mondjuk Amerikát, ahol sosem éltek magyarok –, ezeket a földrajzi közneveket mindig lefordítjuk. Gondoljunk csak olyanra, mint a Sziklás-hegység. De főleg a síkságok esetében szokott ez előfordulni. Vagy például itt van a Kelet-szibériai-síkság esete. Tehát nem írjuk úgy, ahogyan az orosz nyelven van, hanem lefordítjuk, mert egy köznévi elemet tartalmaz. Ebben viszont az alapvető probléma az, hogy egyrészt ezt kétféleképpen lehet megoldani. A kéttagú szlovák elem, így pl. Vychodoslovenská nížina mellé még odaírják, hogy síkság. Ez viszont több okból is problémás. Mert ugye kétszer mondja el ugyanazt. Azonkívül nem felel meg a magyar nyelv helyesírási szabályainak. A síkságokat ugyanis kötőjellel kell kapcsolni az előtaghoz. Itt viszont nem tudjuk hogyan kapcsolni. Végeredményben ez a magyar mondat szempontjából is egy nem igazán értelmezhető szerkezetet nyújt.
– Ön mit tenne ezekkel a tankönyvekkel?
– Nem tudom mit tennék, nekem az a véleményem – és akkor is ezt mondtam -, hogy elsősorban ki kell dolgozni egy helyi honismereti tantervet, és írni kellene egy alternatív honismereti tankönyvet. Nyilvánvalóan úgy, hogy a tanulók tudják azt használni a későbbiekben is, pl. a térképmellékleteket. Egyébként megjegyzem, hogy sehol sem tiltják, sőt nemzetközi szinten is támogatják a többnyelvű térképírást. Az lenne a legegyszerűbb, ha a szövegben magyarul lennének a megnevezések, a térképen kétnyelvűen és azon az oldalon, ahol ezek előfordulnak, mindjárt a szöveg alján ott lenne mind a két nyelven az adott domborzati elemnek vagy akár településnek a neve. Ugyanis, ha együtt látják a tanulók a földrajzi megnevezéseket, akkor azokat könnyebben megjegyzik.
Felvidék Ma, Pátria, sk
