Sólyom László köztársasági elnök az Átjáró c. határon túli magyar műsornak (M2) adott exkluzív interjújában kifejtette, hogy Esterházy János emlékének meghurcolása, bűnösségének hirdetése – még napjainkban is – elfogadhatatlan. Az interjú erre vonatkozó részének szöveges változatát közöljük.
Elnök úr, pillanatnyilag majdnem szlovák-magyar ellentétté vált Esterházy Jánosnak a személyisége. Magyar volt, és a parlamentben kiállt a zsidóság mellett.
Esterházy János ügye a rendszerváltozás óta napirenden van. Róla tudni kell, hogy a két világháború között a szlovákiai magyarságnak a politikai vezetője volt. Ami különösen tanulságos a mai helyzetben, az az, hogy az ő eszmevilágát két tétel határozta meg. Az egyik, hogy ő mindig kiállt és sorsszerűnek, elkerülhetetlennek tartotta a magyar és szlovák együttélést, együttműködést. Abból indult ki, hogy egymásra vagyunk utalva a történelmünkben és a jövőben is. Ugyanakkor kérlelhetetlenül küzdött mindenfajta kisebbség jogainak az érvényesüléséért. Amikor ő Szlovákiában a magyar pártot vezette, mindent megtett a magyar kisebbség jogainak a képviseletéért. Amikor az első bécsi döntés után a magyarok által lakott területek nagy része visszakerült Magyarországhoz, ő nem tért haza, hanem ott maradt a szlovák területen rekedt 50-60 ezer magyart képviselni továbbra is. Nyomatékosan felhívta Horthy figyelmét, hogy a határrendezésben a Magyarországra került szlovákok jogait ne próbálják megcsorbítani, hanem mindent adjanak meg nekik. Ez egy nagyon karakán eljárás volt a részéről. Ő volt az egyetlen, aki a szlovák parlamentben a zsidók deportálása ellen felszólalt, és ott elmondta, hogy ezek embertelen, istentelen törvények. Mégis a háború után őt perbe fogták, halálra ítélték, kiküldték Moszkvába, ott egy másik per zajlott ellene, volt fönn a gulágon is… Többek között az oroszok azt rótták fel neki, hogy ő úgy nyilatkozott, a szovjetek gyilkolták a lengyel tiszteket. További sorsa az volt, hogy hazakerült Szlovákiába, ahol életfogytiglani börtönre változtatták a halálbüntetést, és végül cseh területen, a mírovi börtönben halt meg.
Nem sikerült máig elintézni a jogi rehabilitását. Nehezen megy az is, hogy Jeruzsálemben bekerüljön az igazak közé. Ő ugyanis nemcsak a magyar ügyért állt ki, hanem rengeteg lengyelt segített át Lengyelországból a háború alatt Magyarországra, és rengeteg zsidót is megmentett. Voltaképpen egy olyan ember volt, akinek minden politikai és emberi tulajdonsága példaértékű és követésre méltó. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb nemcsak Szlovákiában fogják őt rehabilitálni, hanem megkapja Lengyelországtól is azt a méltó elismerést, amit a lengyel mentőmunkája megérdemel.
Nagy előrelépés, hogy Csehországban már megtalálták a hamvait, a prágai temetőben egy tömegsírban, ahol a kommunizmus áldozatait temették. 15 évig tartott, míg ezt megtudhattuk. A cseh külügyminiszter koszorút küldött a mírovi börtön falán avatott emléktáblára.
Szlovákiában több helyen van szobra, pl. Búcs községben is (lásd a fenti képen – szerk. megj.). Nagyon remélem, hogy ezt az ellentmondást, ami az ő morális megbecsülése és a politikai-jogi megítélése között feszül, meg fogják oldani.
Várható, hogy végül tisztességet adjunk Esterházynak?
– Ezen dolgozunk. Esterházy ügyében én mindent megtettem, amit lehetett. Megnyitottam egy nagy Esterházy-konferenciát, előszót írtam a róla szóló könyvhöz, tárgyaltam a cseh vezetés szinte minden tagjával, Perez elnökkel is… Azt hiszem, minden reményünk meg lehet arra, hogy az ő ügye, amely ma már szimbolikus kérdéssé is vált, megnyugtatóan rendeződjék.
Ön hogyan ismerte meg a Felvidéket?
– Én a Felvidéket Kodály Zoltántól tanultam meg nagyon szeretni. Ahogy a galántai mezítlábas pajtásainak ajánl egy énekfüzetet… Olvastam az ő gyűjtőútjának leírását, amikor faluról falura leírja, hogy milyen ott az élet. Nekem ez volt az első diákkori impulzusom az akkor még Csehszlovákiához tartozó és elzárt Felvidékről. A Galántai táncokat hallgatva és Kodály írásait olvasva éreztem meg, hogy mit jelent ott élni.
– Felvidék Ma, on –
