Lancz Attila, a Magyar Koalíció Pártja EP-képviselőjelölt listájának harmadik helyén szerepel. Jelenleg Brüsszelben, Duka Zólyomi Árpád asszisztenseként dolgozik 2004-től, előtte Duray Miklós képviselői asszisztense volt.
– A közvélemény-kutató intézetek felmérése szerint az európai parlamenti választásokon ismét alacsony lesz a részvétel. Miben látod ennek okait?
Az alacsony részvételi hajlandóság az európai parlamenti választáson egy olyan jelenség, amelyet többféleképpen lehet magyarázni, de az Európai Parlamentben dolgozó emberként nehéz elfogadni. Szlovákia a többi uniós tagállam viszonylatában kifejezetten eurooptimista államnak számít, ugyanakkor az előrejelzések arról szólnak, a választási részvétel hagy majd némi kívánnivalót maga után. A 2004-es választás alacsony választói részvétel okainak vizsgálatánál két szóbajöhető okot említenék. A kevés információ, és ebből következően a EP-választás jelentőségének alábecsülése. Az információhiány terén úgy érzem, az azóta eltelt időszakban sikerült nagy mértékben törleszteni az adósságunkból. Az Európai Parlament a pozsonyi információs irodáján keresztül sok energiát és pénzt áldozott különféle információs kampányok megvalósítására. A néppárti frakció, a frakcióhoz tartozó MKP-s európai parlamenti képviselet kiemelten kezelte ezt a problémát, és rendelkezésére álló eszközeit a maximális hatékonysággal próbálta felhasználni. Képviselőink a brüsszeli és strasbourgi programjaikat követően a hétvégeken lakossági fórumok, konferenciák, ifjúsági táborok részvevőiként, előadóiként szolgáltak első kézből származó információkkal azok számára, akiket érdekel a téma. Közel ezer választót láttak vendégül az Európai Parlamentben, több mint félszáz gyakornok számára biztosították rövidebb-hosszabb időre az EP munkájában való érdemi részvételt. A sajtóban való megjelenésen, a különféle információs brosúrák terjesztésén túl, még a reklámcélokat szolgáló zsebnaptárakba az Unióról szóló emészthető mennyiségű információkat helyzetünk el. Mindezek mellet egy sor egyéb csatornán is áramlanak az EU-val, EP-vel kapcsolatos információk, hogy mást ne mondjak, a közoktatás szerves részévé vált az EU-val kapcsolatos alapinformációk átadása. Az információhiányt, mint fő okot a fentiek alapján tehát kizárhatjuk.
A továbbra is fennálló érdektelenségnek szerintem a fentitől sokkal prózaibb okai vannak. A választók egy része egyszerűen nem gondolja úgy, hogy ez a rendkívül bonyolult, nehézkes és lassú döntéshozatalra alapuló intézményrendszer, amelyet ráadásul – mintegy klisészerűen – a bürokrácia és a bürokratikus hozzáállás iskolapéldájaként emlegetnek, képes olyan mértékben és olyan módon befolyásolni az ő mindennapi életüket, amelyért egyáltalán érdemes venni a fáradtságot és feláldozni egy órát életükből az európai együvé tartozás „oltárán”.
Mivel lehet megszólítani a választókat? Mivel lehet rávenni az embereket, hogy magukénak érezzék ezt a választást is?
Leginkább azzal, hogy a berögződött kliséket kiiktatjuk, mégpedig annál az egyszerű okból kifolyólag, mivel tartalmilag nem felelnek meg a valóságnak, vagy nem olyan értelemben, ahogy azt általában gondolják. A nehézkes és lassú döntéshozatal hátterében a demokratikus döntéshozatali elvek maradéktalan betartásának gyakorlata áll. Sokszor komikusnak hat, hogy egyesek valamiféle birodalmi hozzáállással, szerepértelmezéssel vádolják az Uniót, amely háttérbe szorítja az alulról jövő hangokat, kezdeményezéseket, vagy figyelmen kívül hagyja a kisebb tagállamok érdekeit. Ha ez így lenne, az Uniót egészét nem rázná meg sorozatosan egy-egy tagállam „határozott másként gondolkozása” különféle ügyekben. Amint azt a látványosan megbuktatott uniós Alkotmány és a komoly „születési komplikációkkal” küszködő ún. Lisszaboni Szerződés példája is mutatja, az Uniót még sokáig nem lehet hitelesen azzal vádolni, hogy elhanyagolná a demokratikus döntéshozatali elvek betartását, netán figyelmen kívül hagyná a parciális érdekeket. A demokratikus döntéshozatalnak viszont ára van: a nehézkesség és időbeli igényesség.
A sokat emlegetett bürokratikus jellemvonás is olyan érv, amely csak részben igaz. A többszörösen közvetített hatalmon alapuló Európai Tanáccsal, a valóban bürokratikus elven működő Európai Bizottsággal szemben épp az Európai Parlament az az uniós intézmény, amely a csaknem ötszázmilliós közösség irányítását, igazgatását végző intézményrendszerben jelentkező szükséges rosszt – a bürokráciát – hivatott ellensúlyozni. A választói életét, körülményeit, problémáit, érdekeit, igényeit ismerő európai parlamenti képviselő teszi emberközelibbé ezt a szervezetet, élve az Európai Parlament lassan másfél évtizede folyamatosan bővülő jogköreivel. Az Európai Parlament súlya látványosan növekedett, nagymértékben csökkentette az ún. demokratikus deficitet. Kulcsfontosságú, hogy az Európai Uniót közelebb hozzuk a polgárokhoz, és ennek legfőbb eszköze a választópolgárok által közvetlenül választott Európai Parlament szerepének további növelése. Az EU bürokratikus jellemvonásának fenntartásában érdekeltek számára nincs jobb érv a Parlament további befolyásnövekedése ellen, minthogy a törekvésünk „absztrakt” és felesleges, mivel az alacsony választási részvétel inkább arra utal, hogy a polgárok nem érdekeltek az efféle „demokráciazsonglőrködésben”, magyarán: minden jó úgy, ahogy van.
– A képviselőjelöltek többsége a választási kampányban megfogalmaz magának egy célt, mi az, amit képviselőként szeretne elérni. Te mit szeretnél elérni? Milyen téma az, amivel szívesen foglalkoznál képviselőként?
Én inkább célokról beszélnék. Kiindulásként érdemes leszögezni, hogy az európai parlamenti képviselő az állampolgárok érdekeit hivatott képviselni a Parlament fórumán. Nagyon sokszor találkoztunk azzal a kritikával, hogy bizonyos ügyekben, képviselőink nem az ország érdekeit képviselik. Azon túl, hogy eleve a politikai hovatartozástól függ, hogy ki mit tart az ország érdekének, az országok, a tagállamok érdekeinek megjelenítésére az Európai Tanács, mint kormányközi szervezet hivatott. Számunkra, az MKP képviselői és képviselőjelöltjei számára az az irányadó, amit a választópolgáraink szeretnének. Tudjuk, hogy a Magyar Koalíció Pártja választói bázisának van legalább egy speciális jellemvonása, amely arról szól, hogy döntő többségük az ország egyik nemzeti kisebbségének tagjai, akik ráadásul igencsak ragaszkodnak az identitásukhoz. Ez egy olyan prioritás számunkra, amely politikai preferenciáinkban is megjelenik, hiszen ideológiai beállítottságunktól függetlenül többségükben olyan pártra szavazunk, amely hangsúlyosan kezeli az identitásmegőrzés kérdését. Egy MKP-s európai parlamenti képviselő számára így elég egyértelmű, hogy azokon az érdekeken kívül, amelyek közösek az ország többi polgárával – gazdasági, biztonsági, szociális kérdések – kiemelt szerepet szánjon a kisebbségvédelmi kérdéseknek.
Meggyőződésem, hogy az egyelőre nem létező uniós szintű kisebbségvédelmi rendszer kiépítése jó irányba halad. Ahhoz képest, hogy a mandátumidőszak elején tekintélyes, régi tagállamokból származó képviselők sem voltak tisztában a bevándorló, menekült kisebbségek és az európai hagyományos kisebbségek közötti különbséggel, mára eljutottunk odáig, hogy az Európai Parlament többsége megszavaz egy olyan dokumentumot, amely egyrészt szétválasztja a két kérdést, megállapítja, hogy ennek a kérdésnek a rendezése az új tagállamokban újfajta megközelítéseket igényel és tájainkon „eretneknek” is minősíthető módon a kisebbségi önigazgatás különböző formáit tartja a problémamegoldás megfelelő eszközeinek. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha az MKP európai parlamenti képviseletének aktív hozzáállását az eredmény egyik fontos tényezőjének tartom. Minden probléma megoldásánál a legfontosabb a probléma felismerése, definiálása. Az Európai Parlament szintjén ez már megtörtént, a régi tagállamok képviselőinek többsége rájött, hogy az ami náluk természetes automatizmus és eleve az adott tagállamok szintjén megoldott dolog, az tájainkon inkább tabu, és a tagállamok ódzkodnak odahaza megfelelő nyitottságot mutatni ez ügyben.
A következő mandátumidőszakra vonatkozóan általános célként lehetne kitűzni, hogy a Parlament a hagyományos kisebbségek európai szintű védelme ügyében immár kezdeményezőként lépjen fel úgy a többi intézmény, mint a tagállamok felé. A reményeink szerint hamarosan hatályba lépő Lisszaboni Szerződés megfelelő jogi alapot szolgáltat majd egy szélesebb uniós kisebbségvédelmi jogszabály- és intézményrendszer kiépítésére.
Mindezeken túl, van egy olyan speciális terület, amelyre szerintem a jövőben nagyobb figyelmet kellene fordítanunk. Nem színtiszta politikusi feladat talán, de a szlovákiai magyarságnak a brüsszeli környezetben szüksége lenne egyfajta ránk vonatkozó ismeretterjesztő, kulturális misszióra is. Az általam kezdeményezett és szerkesztett, szlovákiai magyarokról szóló havi angol nyelvű hírlevél mellett, a különféle egyéb ismeretterjesztő kiadványok „terítésével”a képviselőink védnöksége alatt lebonyolított kiállítások, folklórműsorok számának emelésével olyan módon járulhatunk hozzá politikai portfóliónk sikerességével, amely a politikusok, döntéshozók „civil” személyiségére próbál hatni. Véleményem szerint, a szlovákiai magyar közösség korlátozott lehetőségei folytán a leendő képviselőinknek kell ezen a téren fokozottabb szerepet vállalniuk, hiszen rendkívül jók a visszajelzések az eddigi ilyen irányú missziónk kapcsán.
– 2004-től Duka Zólyomi Árpád asszisztenseként megismerhetted a Brüsszelben folyó munkát, mondjuk így a „gépezet működését”, ez mindenképpen előnyt jelenthet, ha esetleg úgy döntenek a választók, hogy támogatnak, és képviselőként térhetsz vissza. Ha röviden kellene értékelni az elmúlt időszakot, milyen volt? Könnyen kiismerheti magát az ember Brüsszelben, illetve Starsbourgban?
A brüsszeli „misszió” 2004-ben számomra egyszerre tűnt érdekesnek és ijesztőnek is, mint utóbb kiderült, jó okkal. Egy dolog valamit elméletben elsajátítani, egy másik dolog pedig a gyakorlat. Fokozatosan rájöttem, hogy az egyetemi európai jogi elméleti alapozás, külpolitika iránti érdeklődés, a nyelvi felkészültség olyan dolgok, amelyek szükséges, ám nem elégséges feltételei egy ilyen munkakör betöltésének. Megvallom, a képviselői irodai munka az eredeti elképzeléseimhez képest több operatív, adminisztratív elemet tartalmaz. A képviselő brüsszeli és strasbourgi munkaprogramjainak és utazásának szervezése, a sajtómunka, a százfős látogatócsoportok megszervezése, lobbisták fogadása, kiállításszervezések, hírlevélszerkesztés, a különféle képviselő által támogatott rendezvények gyakori elszámolása, a gyakornokok „betanítása”, napi kb. háromszáz e-mail kezelésével és sok egyéb adminisztratív feladattal párhuzamosan kell nyomon követni a politikai történéseket. Multifunkciós munkaerőként olyan dolgokkal foglalatoskodunk, amely otthon, a pártban több ember feladata. A szakmai vonalon való ténykedés azonban kárpótol a lélekölő bürokrata szerepkör fáradalmaiért. Ezen a téren az egyik legnehezebb dolog eltalálni a figyelemmel kísért ügyek mennyiségének és „mélységének” arányát. Az Európai Parlamentben egy majdnem ötszázmilliós közösség polgárainak érdekeit kell megjeleníteni, amely érdekek bizony csaknem annyira színesek és sokrétűek, mint maga a közösség. Aki nem akarja teljesen „elveszíteni a fonalat”, annak az információáramoltatás hatékony technikáinak kialakításán túl azt is meg kell fontolnia, milyen az az optimális mennyiségű ügy, amelybe úgymond „beleártja magát”. Ezzel függ össze a kérdés, miszerint könnyű-e kiismerni magát az embernek a európai parlamenti, vagy általában az uniós ügyekben. A válaszom talán nem meglepő: egyáltalán nem. A szakmai portfóliónkon kívül eső ügyeken állandó „gyorstalpaló kurzusokra” szorulunk, de megpróbálunk a lehető leggyorsabban tájékozódni konkrét ügyekben. Az elmúlt időszakot úgy jellemezném, hogy alkalmam nyílott sok gyakorlati tapasztalatot szerezni, ám az állandó tanulásra való hajlandóság nélkül ez a tapasztalat nem sokáig maradhatna hasznosítható. De ezzel talán nem vagyunk egyedül.
– Mielőtt Duka Zólyomi Árpád asszisztense lettél, Duray Miklós mellett dolgoztál asszisztensként, így a szlovákiai magyarok problémáját más szempontból, itthonról is figyelhetted. Más kint dolgozni a politikában, mint idehaza?
Természetesen. Bár 2003-ban közéletről, a politikáról még csak elméleti tudásom volt és úgy éreztem a „politikacsinálás”, ezen belül a szlovákiai magyarok ügye egy viszonylag egyszerű, pusztán az akaratunktól függő megoldandó feladat. A gyakorlat azonban rávezetett, hogy az eredendő akaraton túl milyen fontos a politika úgymond nemszeretem része, a sokszor lehangoló realitás kiindulópontként való elfogadása, a politikai véleményünk elfogadtatásának érdekében végzett kitartó kommunikáció, győzködés fontossága, ha pedig ez végképp nem lehetséges, akkor a kényszerű kompromisszumok felvállalása. Ez utóbbi értékét és jelentőségét épp a mély vízben, az Európai Parlamentben volt alkalmam tapasztalni, ott, ahol nincs kormánytöbbség és kisebbség, hanem a döntések az állandó kompromisszumkötéseken alapulnak. Ez természetesen politikailag nem túl „eladható”, de az Unió természete már csak ilyen. Itt minden politikai erő, nemzet, érdekcsoport önmagában csak kisebbség. Természetesen azzal a kivétellel, hogy a politikának az efféle stílusa alól az Unióban is vannak kivételek, mégpedig olyan esetben ha az adott kérdés valamely fél számára különösen kiemelt fontosságú, létkérdés.
– Brüsszelből és Strasbourgból hogy látod, nem szakad el az ember a hazai ügyektől, történésektől, hétköznapoktól?
Az ún. szürke hétköznapoktól mindenképpen, már a szónak abban az értelmében, hogy az élő kapcsolat lehetősége az otthoni dolgokkal korlátozott, amit gyakran nehéz elviselni. Egyébként pedig a brüsszeli, meteorológiai és a szó szoros értelmében vett szürke hétköznap erre tesz rá egy lapáttal. Brüsszel és Belgium sohasem a napfényes órák magas száma miatt vonzotta a turistákat.
Komolyra fordítva a szót, sokszor azon kapom magam, hogy az otthoni közéleti dolgokban naprakészebb vagyok, mint amikor otthon dolgoztam. Az irodánkban egész nap bekapcsolt egyik szlovák hírcsatorna adása, a kulcsszavak szerint összeállított tartalmas hazai napi sajtótallózó, a Pátria Rádió és az internet ugyan nem teszik lehetővé az otthoni események testközelből való követését, de bőséges információval szolgálnak a fontos ügyekről.
Felvidék Ma
