Kétszáz éve, 1809. május 31-én halt meg a zeneirodalom egyik legtermékenyebb alkotója, az osztrák Joseph Haydn, aki több évtizedig működött az Esterházyak szolgálatában. Az évforduló alkalmából emlékévet hirdettek, halála napján Kismartonban és Eszterházán, az Esterházy-kastély termeiben, a világ és Magyarország számos városában hangzanak fel művei.
Joseph Haydn 1732. március 31-én született az alsó-ausztriai Rohrauban, apja bognármester volt. A jó hallású és szép hangú Joseph nyolcévesen lett a híres bécsi Stephansdom kórusának tagja. Amikor mutálni kezdett, elbocsátották a kórusból, nehéz évek köszöntöttek rá: szűkös megélhetését tanítással és kottamásolással biztosította, miközben elmélyedt a zeneelméletben. 1759-ben Karl Morzin gróf házi zeneszerzője és rövid életű udvari együttesének karmestere lett, ekkor írta első szimfóniáját. 1760-ban megnősült, de házassága nem bizonyult boldognak, és gyermek utáni vágya sem teljesült.
1761-ben a dúsgazdag Esterházyak szolgálatába szegődött, Pál, majd „Fényes” Miklós herceg karmestereként Kismartonban és az eszterházai kastélyban csaknem harminc évig irányította a zenekart. Szinte állandóan komponált, a viszonylagos elzártságban szabadon hódolhatott zenei stíluskeresésének. Számos szimfóniát (köztük A tyúk, A medve, a Búcsúszimfónia melléknéven ismertté vált darabokat) és operát írt itt. 1773-ban Mária Terézia a „magyar Versailles-ba” tett látogatásakor az Aki hűtlen pórul jár című operája csendült fel, s a felséges asszony a következő szavakkal fejezte ki tetszését: „ha jó operaelőadást akarok látni, Eszterházára megyek”. (Haydn tisztelője volt Nelson admirális is, aki Kismartonban kereste fel a komponistát és egy aranyórával fejezte ki neki megbecsülését.) Haydn 1781-ben megismerkedett Mozarttal, akinek atyai jó barátja lett, majd 1792-ben a bécsi klasszikusok harmadik tagjával, a fiatal Beethovennel is.
1790 után a zene iránt kevéssé fogékony Esterházy Antal már nem tartott igényt Haydn szolgálataira, bár karmesteri címét megőrizhette és járadékait is folyósították. A zeneszerző az 1790-es évek első felében két ízben hosszabb időt töltött Angliában, ahol megbecsülték, Oxfordban díszdoktorrá avatták, itt született 12 szimfóniája (ezek közt van az Üstdob, amelynek második tételében az elszundikáló közönséget a dob váratlan ütése riasztja fel, a Katona-, az Óra- és a Londoni szimfónia).
Bécsbe visszatérve írta meg a műfajt megújító A teremtés és Az évszakok című oratóriumát, A teremtést Budán maga is vezényelte. Élete végén már nem komponált, súlyos emlékezetkieséssel küszködött, a meghívásokra névjegykártyáját küldte vissza, amelyre ezt írta: „A végén járok minden erőmnek, öreg és gyenge vagyok”. 1809. május 31-én halt meg a francia megszállás alatt álló Bécsben (a haldokló mester háza elé Napóleon díszőrséget állíttatott), hamvai Kismartonban nyugszanak.
Haydn a hangszeres zene egyik legnagyobb és legtermékenyebb mestere, ő a ma klasszikusnak tekintett négytételes szimfónia kialakítója és a vonósnégyes műforma stílusának gazdagítója. Száznál is több szimfóniát, 84 vonósnégyest, 52 zongoraszonátát, egyházi zenét, operákat is jegyzett, műveiben magyaros – elsősorban verbunkos elemek – is felfedezhetők. Egyik vonósnégyesének témájából lett az osztrák császári himnusz dallama, amely ma Németország himnusza.
Felvidék Ma, MTI, ddg
