Gyurgyík László szociológus a magyarság lélekszámának csökkenéséről

Egy tíz éves ciklus alatt a természetes népmozgalmi folyamatok – a születések és a halálozások alakulása a meghatározó. A másik befolyásoló tényező a migráció. Nemzetiségi szinten viszont az elvándorlás mellett számottevő lehet az asszimiláció, tehát a nemzetváltás folyamata is. És a népességszám-változást befolyásolhatja a népszámlálás módszertanának változása is. Emellett különböző mérésbeli pontatlanságok, hibalehetőségek is előfordulhatnak. Romániában 2001-ben a statisztikai hivatal nem tudott elszámolni 600 ezer fővel. Ez abból adódott, hogy tíz évvel korábban más módszert alkalmaztak népszámláláskor, akkor minden külföldön tartózkodó állampolgárt összeírtak. 2002-ben viszont már csak azokat, akik rövidebb ideig tartózkodtak más országban. A módszertani eltérés okozta tehát a nagy különbséget. Szlovákiában ez, eddig ilyen meghatározóan nem jelent meg.

Azt kell mondanom, vannak különbségek. Országosan a legtermékenyebb régiók északon és keleten vannak. Északon a katolikus térségekben kisebb a beavatkozás a termékenységbe, kelet felé haladva pedig a romák számaránya a meghatározó. A déli járásokban alacsonyabb a születések száma. A kép azonban mozaikszerű, mert például a Dunaszerdahelyi járásban jobb a helyzet, és viszonylag kedvező a Rozsnyói és a Rimaszombati járásban is, bár itt magas a roma népesség aránya.

Viszonylag pontos adataink vannak a születésekről, halálozásokról, a migráció azonban a leginkább kérdéses. Az országok igyekeznek a bevándorlást ellenőrizni, kordában tartani, de a kivándorlásra ez nem érvényes, a rendszer kifelé nyitottan működik. Nem igazán kimutatható, hogy hányan távoznak. Ez alól némi kivételt képeznek a Magyarországon tanulók és munkát vállalók, hiszen joggal feltehető, hogy döntő többségük magyar. Becslések szerint a 47 ezres létszámcsökkenésből mintegy kétezer fős veszteséget lehet a migráció számlájára írni. A határon túli területekről Magyarországra történő bevándorlás egyébként Szlovákiából a legalacsonyabb, már csak azért is, mert az itteni magyar lakosság a határ mentén él, és a határ menti munkavállalásban érdekelt.

Nem lehet azt mondani, hogy nagymértékben növekedne az asszimiláció. A 47 ezres népességfogyás fő meghatározó összetevője az asszimiláció, de a 90-es években drasztikusan csökkent a termékenység. A 70-es, 80-as években a természetes szaporodás még 25-35 ezres többletet mutatott, a 90-es években pedig már 2 ezer fős a csökkenés. Fontos az is, hogy népszámláláskor a kérdőívet a kérdezőbiztos jelenlétében töltjük-e ki, mert ha nem így van, sok kérdés kitöltetlen marad. 91-ben 7-8 ezer ember nem jelölte meg nemzetiségét, 2001-ben pedig már több mint 50 ezer kérdőíven maradt üres a nemzetiségi kategória. Ez a lakosság 1 százaléka. És akkor ez még jó eredmény, mert a különböző szerkezeti kérdésekre, mint például, hol dolgozik, mi a foglalkozása, a polgárok 20 százaléka nem válaszolt. Egyrészt érthető a passzív hozzáállás, mert a 90-es évek túldimenzionáltak voltak a lakossági felmérések, közvélemény-kutatások szempontjából. Másrészt viszont az emberek nem tudatosították, hogy a népszámlálás több ennél, ezzel az adatgyűjtéssel kaphatunk képet tízévente a demográfiai mutatókról.

A 91-es népszámlálás időszakában az adatok sokkal összetettebben alakultak, mint korábban, hiszen kiderült, hogy a fogyatkozás már a 80-as évek végén elkezdődött, de az adatok szintjén ez csak a 90-es évek közepén jelent meg. A számítások is megerősítették, hogy a Statisztikai Hivatal által regisztrált adatok bizonyos mértékben eltértek a valós adatoktól. Ez előfordul a nemzetiségeknél, de nem szándékos torzítás miatt. Születések szintjén minimális, 2-3 százalékos a különbség, a nagy eltérést a halálozási adatok rögzítése okozza. Úgy tűnik, a Statisztikai Hivatal kimutatásánál mintegy 20 százalékkal magasabb a magyarok halálozása. Ennek megvannak az okai. Egyrészt délen magasabb a halálozások száma, másrészt, az a feltevésem – bár, ezt még jobban meg kell vizsgálni -, hogy amikor egy idősebb polgár meghal, a gyermekei, akik közben nemzetiséget váltottak, a hivatalban szlovákként jelentik be az elhunytat is. De ha ez így van, akkor a 1991 és 2001 között a természetes okokból kimutatott kétezer fős csökkenés ténylegesen akár a 12 ezret is elérheti. Tehát nem kizárt, hogy a feltételezett, nyomasztóan nagy asszimiláció valamivel kisebb, és nagyobb a természetes fogyás. És még egy tény a létszámcsökkenést illetően. 1991-ben nagyon sokan olyanok is magyaroknak vallották magukat, akik korábban nem. A rendszerváltás után ugyanis egy rövid időre magyar eufória volt. Tételezzük fel, hogy nincs rendszerváltás, és akkor nagy valószínűséggel nem 2001-ben, hanem már 1991-ben bekövetkezett volna a fogyatkozás.

Csakhogy a hosszú mečiari-éra megtette a magáét. Hiába jött 98-ban a Dzurinda-kormány, addigra a jövőképek nagyrészt kiüresedtek. Az évtizednek megvolt a nyomasztó hatása, a nyelvtörvény, az alternatív oktatás…. és még folytathatnánk. Ezt a kormányváltás már nem tudta felülírni. Így a 2001-es népszámláláson a többnyelvű adatlapoknak sem volt jelentőségük.

Nagy változást ettől várni nem lehet, bár lehet pozitív hatása, adhat egy jó érzést az embereknek az adatok kitöltésekor.

A korábbi évtizedekben elég hosszú időn keresztül megmaradt a magyar lakosság viszonylag kedvező településszerkezeti eloszlása. Tehát a magyarok többsége korábban is erős magyar többségű településen élt, ahol a számarányuk 80 százalék fölött is volt. Enyhe magyar többségű településnek azt tartjuk, ahol a számarány 50-80 százalék közti, a magyarok egyharmada élt ilyen faluban vagy városban. És 15-20 százalék közötti azok aránya, akik kisebbségben, illetve szórványban élnek. És itt történt változás. Most már a megváltozott számarányok miatt a legtöbben nem erős, hanem enyhe magyar többségű településen élnek, és nőtt a szórványban és kisebbségben élők aránya is. Tehát egyértelműen kimutatható, hogy ott volt a legerősebb, kb. 20 százalékos a fogyás, ahol kisebbségben, vagy szórványban élnek a magyarok. Ez logikus is, hiszen az asszimiláció elsődleges mozgatórúgója a vegyes házasság. Vegyesházasság-kötésekre legnagyobb arányban a szórványban, illetve magyar kisebbségű településeken kerül sor, ott, ahol sokkal kisebb az esélye azonos nemzetiségű partnert találni. A vegyes házasságból származó gyerekek mintegy 80 százaléka a későbbiekben a többségi nemzethez tartozónak vallja magát, és csak 20 százaléknyian a kisebbséghez. Az asszimiláció tekintetében ez a legsúlyosabb tényező, ami elsődlegesen hozzájárul a magyarságfogyáshoz.

Mindenképpen nagy szerepe van, és árnyalja a képet, hogy a gyerek milyen oktatási nyelvű iskolába jár. Ha egy homogén magyar családból származó gyermek magyar iskolába jár, szinte száz százalék, hogy magyar nemzetiségű marad. Viszont azok a magyar gyermekek, akik szlovák iskolába járnak, átlagosan 30 százaléknyian vallják magukat a későbbiekben szlováknak. Az iskola meghatározza a baráti kört, majd a kapcsolatok révén későbbiekben a párválasztást is, tehát a szlovákiskola-választás már a nemzetiségváltás felé visz.

Az önrendelkezés politikai kérdés, és a többség-kisebbség viszonyában párbeszédkészséget feltételez, márpedig tudjuk, hogy most milyen a helyzet. Persze, különbféle alternatívákat meg lehet fogalmazni, de kérdés, mennyi az esély a megvalósításukra. Én a problémát inkább abban látom, hogy a meglévő, rendelkezésünkre álló lehetőségeket sem használjuk ki. És nem látom a szolidaritás színtereit sem. A szlovákiai magyaroknál talán még nagyobbak a társadalmi különbségek, mint az összlakosságnál. Ugyanakkor nem látni a visszacsatolást, illetve valamiféle felelősségvállalást a kedvezőbb helyzetbe kerültek részéről a rászorultak irányába.

Más, amikor valamiről tét nélkül nyilatkozunk, és megint más, amikor konkrét döntést kell hoznunk. Tehát ez két különböző helyzet. Nem kizárt, vannak, akik egyrészt büszkék a nemzetiségükre, de ugyanez már másodlagos, amikor a gyermekük iskolájáról kell dönteni, vagy párválasztáskor. Egyébként a számítások egyértelműen kimutatják, hogy valamennyi nemzetiség saját nemzetiségét preferálja, de ahol a magyarok kisebbségben élnek, tehát nincs adekvát partner, ott természetes módon alakulnak a partnerkapcsolatok.

Igen, az anyanyelv a szigorúbb kategória, ez inkább a származásra vonatkozik. A nemzetiség ilyen szempontból puhább, hiszen a szlovákiai magyarok történelmében is voltak, akik kényszerűségből váltottak nemzetiséget. Másrészt látnunk kell, hogy sokan vannak, akik vegyes házasságból származnak, ők valahol a két nemzetiség, két kultúra között találhatók, igaz, hogy általában sokkal közelebb a többségihez. De az értelmiség egy részénél, főként az államapparátusban, közigazgatásban dolgozóknál lehet nagy a „kísértés” a nemzetiségváltásra.

Én 460-490 ezer közöttire becsülöm a magyarság várható számát. Legutóbb 520 ezer volt, tehát azt jelenti, hogy 30-60 ezer fős csökkenésre számítok, és inkább az alsó értékhez, tehát a 60 ezerhez fog közelíteni. A becslésnél, illetve számításnál van azonban két tényező, ami nehezen meghatározható. Az egyik a migráció, ezúttal háromszor akkora migrációval számolok, mint tíz éve. És a másik, amiről nincs képem, az a romák számarányának az alakulása. 1991-től mutat ki a statisztikai hivatal roma nemzetiséget, és ők szituációtól függően különböző mértékben romának, magyarnak, szlováknak vallják magukat. Itt tehát még lehet változás. Még történhetnek ezen a téren főleg regionális szinten meglepetések, amelyek árnyalhatják a vázolt előrejelzéseket.

Nem lehet így leegyszerűsíteni, ez annál összetettebb. Ez területspecifikus, a fogyás elsősorban a peremvidéket érinti majd. Ahol most magyar többség van, ott a fogyás is lassúbb lesz, tehát a Csallóközben, a Bodrogközben kevésbé lesz meghatározó. A nyelvhatárok mentén, a nyelvszigeteken, a szórványban élőknél és a magyar kisebbségű városi népességen belül gyorsul majd fel a fogyatkozás.

Mindenképp. Arról azonban nem szabad elfeledkeznünk, hogyha ez nem kapcsolódik gazdasági stratégiához, csak megmarad a kultúra, vagy az oktatásügy szintjén, nem hoz kellő eredményt. Az embereket helyben kell tartani. De olyan területen, ahol nagyon magas a munkanélküliség, és belátható közelségen belül nincs is munkalehetőség, ott nagyon nehéz csak a kultúrára, nyelvi kérdésekre és az oktatásügyre hagyatkozni. Nem lehet az egyéni és a nemzeti büszkeségre apellálni, ha a megélhetésnek nincsenek a feltételei biztosítva.

MOLNÁR JUDIT (Megjelent a Szabad Újság hetilapban)