A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház missziós területnek tekinti a Kassától mintegy negyven kilométerre élő sároseperjesi református közösséget. A többségében szlovák nemzetiségűek között azért még jócskán vannak magyarok is.
Eleinte a havonta két alkalommal tartott istentiszteleti alkalmat felváltva tartotta a Lucskay lelkész házaspár – András és Erzsébet. Ma már inkább csak a feleség jár a sároseperjesi reformátusokhoz, akikhez ilyenkor a régi magyar evangélikus családok is csatlakoznak.
A Nagyszaláncon szolgáló Lucskay lelkész házaspár tizenhat évvel ezelőtt kapta meg szolgálati területként a sároseperjesi gyülekezetet. (A korábbi lelkészek még messzebbről, Nagykaposról, majd Deregnyőről tartották a kapcsolatot az ottani reformátusokkal.) A két település közötti távolság ugyan nem kicsi, de havonta két alkalommal a hetven kilométeres út megtétele azért nem okoz nekik gondot. A magyar reformátusok, illetve evangélikusok többsége azért megy el az istentiszteletekre, hogy magyar szót is halljon. Annak ellenére, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház továbbra is fontosnak tartja az ottani magyar nyelvű hívek anyanyelven történő pásztorolását, a gyülekezet többsége – sajnos – már csak szlovák nyelven tudja magát megértetni, illetve csak ezen a nyelven igényli az alkalmakat is.
A gyülekezethez csupán hatvanan tartoznak. Az istentiszteleti alkalmakra viszont nemcsak helybeliek, hanem a környező településeken élők is járnak. A kis létszámú közösségnek nincs saját temploma. Lucskay András lelkipásztor elmondása szerint korábban sem volt, csak lelkészlakuk, azt viszont a múlt század nyolcvanas éveinek végén eladták. A gyülekezet összetétele állandóan változik. Korábban az evangélikus líceum mellett egy erős bázist alkottak a reformátusok, de 1919-ben, amikor a magyar pedagógusok elköltöztek a városból, a gyülekezet szinte megszűnt. Helyüket később kárpátaljai menekültek töltötték be. A jelenlegi közösség magyar magja még az elmúlt század hatvanas-hetvenes éveiben költözött ide a Bodrogközből a jobb munkalehetőség reményében. Többségük nemcsak munkát, hanem férjet, feleséget is itt talált magának. A szlovák anyanyelvű reformátusok viszont Nagymihályból, illetve a város környékén fekvő településekről kerültek a gyülekezetbe.
Lucskay Ezsébet elmondta, hogy a szlovák és magyar reformátusok fele-fele arányban vannak. A magyar nyelvű istentiszteletekre a magyar evangélikus családok is eljárnak, hogy legalább ott halljanak magyar szót. Példa erre egy öttagú evangélikus család, amelyik rendszeres résztvevője a református alkalmaknak. (A magyar nyelvű evangélikus istentiszteletek már régen megszűntek.) Az evangélikus templom falain olvasható magyar feliratok azonban egyértelműen arról tanúskodnak, hogy egykor itt magyar nyelvű közösség volt: a magyar múltról árulkodnak az úrasztali terítők és az orgona feliratai. Nem újdonság, hogy a reformátusok az evangélikusok templomát használják – mondta el Lucskay András, hiszen az egyezség erről még közvetlenül a háború után megszületett. Mivel református istentiszteletet havonta csak két alkalommal tartanak magyar és szlovák nyelven, így a hónap többi napján a közösség az evangélikusokhoz jár nemcsak istentiszteletre, hanem bibliaórára is.
A sároseperjesiek közül többen azért látogatják az istentiszteletet, mert reformátusok. Mások meg azért, mert magyarok. Sok függ a gyülekezet gondnokának a személyes hozzáállásától is – véli a lelkipásztor. A korábbi kurátor Bacskából származott, fontosnak tartotta a magyar nyelvű alkalmakat, támogatta is azokat. A jelenlegi gondnok is aktív, jó szervezőkészséggel megáldott, de szlovák származása miatt már csak a szlovák nyelvű istentiszteleteket szorgalmazza, a magyar nyelvűről legszívesebben lemondana, gondok is vannak ebből – mondja Lucskay András, aki viszont ragaszkodik ahhoz, hogy amíg egy magyar református is van a közösségben, addig legyenek magyar nyelvű istentiszteletek is. A Bodrogközből származók még mindig szeretnek magyarul énekelni, és a régi nemesi evangélikus magyar családok is a magyarságuk okán járnak a református alkalmakra. A lelkipásztor szerint valószínűleg sokkal több magyar és szlovák nyelvű református él a városban vagy Sóváron, illetve a környező településeken, mint amennyiről tudomásuk van. Ez viszont már csak temetésekkor derül ki, amikor az elhunyt búcsúztatását református szertartás szerint kérik. A lelkész elmondása szerint a temető is arról árulkodik, hogy Eperjesen egykor jelentős számú magyar élt. A lelkipásztor mások elmondásaiból úgy tudja, hogy akik az ötvenes években költöztek a városba, azok még hallottak magyar szót. Jelentős volt a magyar zsidók száma is a háborúig. Ma már csak elvétve lehet magyar nemzetiségűre bukkanni a városban. Előfordul, hogy a vezetéknevek még a magyar elődökről árulkodnak, de a hordozóik már csak a többség nyelvén értetik meg magukat. Ritka alkalom, amikor valaki magyarul kéri a temetési szolgálatot. Legutóbb erre egy evangélikus család adott példát. Sajnos, a városban élő reformátusok már csak szlovák nyelven búcsúztatják szeretteiket, mert a családtagok már nem beszélik az ősök nyelvét.
A Lucskay lelkész házaspár bízik abban, hogy a sároseperjesi református közösség fog még növekedni. Tudatosítják viszont azt is, hogy a kicsiny gyülekezet magyar része lassan elfogy. Említésre méltó, hogy a szlovák gyülekezeti tagok vallásosabbak a magyaroktól, és nemcsak hűségesebbek az egyházhoz, de adakozóbbak is. Ennek köszönhetően biztosítottak a havi két alkalommal megtartott istentiszteletek feltételei. A lelkipásztorok célja (az igehirdetés mellett) megőrizni azt a sokszor csak pislákoló lángot, amely egy szebb jövő reményét mutatja a sároseperjesiek számára is.
Forrás: Reformata, Kálvinsita Szemle 5/2010
