A mostani történet nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. A pogány környezetben úgy gondolták, az istenek szándékát lehet megváltoztatni azzal, ha áldozattal „lefizetik” őket, vagy imádsággal „kiengesztelik” őket.
Valójában az ószövetségi iratokban is megtalálhat ez a szempont annak ellenére, hogy a bibliai szerző minden esetben tudja, Isten szándékát nem lehet megváltoztatni. Akkor miért imádkoztak az Ószövetségben. Az ima minden esetben az Isten iránti bizalom megnyilvánulása volt. A zsoltárokban számos esetben meglepő őszinteséggel tárja fel a zsoltáros az érzéseit. Néha szinte vitatkozik az Istennel. A keresztények számára alig elképzelhető módon fejezi ki magát. Mindez annak a jele, hogy valóságos személyes kapcsolatot akart kiépíteni az Istennel.
Az ószövetségben jórészt ismeretlen az egyéni célokért mondott ima. Csak azért imádkoznak, ami az egész nép számára fontos. Ha mégis imádkoznak egyéni célokért teszik ezt azért, mert úgy gondolják sorsuk a nemzetükkel van összekötve. A próféták feladata a közbenjárni a népért Istennél. Léteznek ugyan liturgikus imák is, amelyek istentisztelet keretében hangzanak el, ezek a kultikus események kísérői. A babiloni fogság után a zsinagóga imát az ajkak áldozatának fogták fel.
Jézus egyrészt megőrzi az ószövetségi ima hagyományokat, másrészt megváltoztatja azokat. Imádkozza a zsoltárokat, mint minden más zsidó ember. De ugyanakkor saját imát is tanít követőinek. A Miatyánk olyan ima, amely leginkább leírja Jézus gondolkodását. Ennek lényege, hogy senki más nem érezte ennyire közel magához az Istent, mint ő. Az Atya Fiú kapcsolattal modellezhető közelség egyben tanítványai számára is követendő példa.
A keresztény imák, Pál leveleiben talán a Szeretet himnuszban (1Kor 13.f.), illetve az Filippi levél Krisztus himnuszában érik el tetőpontjukat (Fil. 2,5-11). Az ókeresztény egyházi írók mindig teológiájuk csúcsának tartották, ha egy himnuszban össze tudták foglalni teológiájukat. Ez a teológia énekelt formában beépült az egyház életébe, része lett liturgiájának, meghatározta életérzését.
Ady Endre felpanaszolja „Megszakadt szép imádkozásunk, pedig valahogyan van Isten.” Ez a mondat fémjelzi a nyugati ember gondolkodását. Nagyon sok ember egy idő után leszokik az imádságról. Racionalitása nem tűri többé az imát. Ha Isten úgy is mindent tud, és nem befolyásolható, akkor minden imádkozzunk? – gondolják sokan.
Az imára nem az Istennek, hanem az embernek van szüksége. Az ima műfaja semmivel sem pótolható. Azt is csak az imádkozók tudják, hogy miközben imádkoznak, átalakul gondolkodásuk. Problémájukat nem a maguk szemével, hanem Isten szemével kezdik látni.
Talán ezért fontos a mi evangélium története, amelynek kulcsmondata, hogy szüntelenül kell imádkozni. A szívtelen bíró viszonya megváltozik az elítélttel kapcsolatban, de ugyanakkor az elitélt kapcsolata is megváltozik a bíróval kapcsolatban.
Szorult helyzetünkben legtöbbször azt gondoljuk, az Isten büntet bennünket. Pedig nem erről van szó, csak mi nem vagyunk képesek meglátni azt amire Isten a szükséghelyzettel vezetni szeretne bennünket. Amit az imában ismerünk fel, azt másként nem lehet megérteni, és azzal csak gazdagszik az ember. Kár lenne erről a lehetőségről lemondani, mert megszakítjuk imádkozásunkat.
Felvidék Ma, Virtuális Plébánia-B. Gy.
