Ha az állampolgársági törvény koalíciós módosításával kapcsolatban ’a Szlovák Köztársaság alapvető érdekeinek védelmét’ bárki más említette volna, elég lenne az agyvérzés klasszikus esetére hivatkozni. Esetleg állatorvosi kivizsgálást kérni. Mivel azonban azon kevés képviselők egyike mondta ezt, akinek az IQ-ja kétséget kizárólag három számjegyű, tegyünk még egy kísérletet a józan ésszel való összebékítésre.
A magyar egyszerűsített honosítási törvény sehol máshol nem gerjesztett indulatokat. A tény, hogy Romániának, Szerbiának, Horvátországnak, Ukrajnának, Szlovéniának megvan rá az oka (különösen a románoknak), amiért csendesen fogadta, semmit nem von le abból az abszurd szlovák magányból, amely a hisztériás törvénykezést jellemzi. A Magyar Köztársaság állampolgár-szerző kampányában jó adag politika düh és talán – a geopolitikai tényekkel össze nem férő – álmodozás is van. Semmilyen nemzetközi jogi szabályozás nem tiltja azonban Orbánnak, hogy állampolgárokat verbuváljon akár a sarkkörön túl a jegesmedvék között is.
A többes állampolgárságot Szlovákia is elfogadta, és törvényben szabályozott feltételek mellett maga is honosított. Ezt a törvényt megváltoztatni csak és kizárólag Budapest miatt felér egy új állami doktrína meghirdetésével, mely szerint Magyarország ellensége állam, a magyar kisebbség pedig biztonsági kockázat. Akkor is, ha az egyetlen állampolgárság koncepcióra való áttérésről van szó (Fico), és akkor is, ha bizonyos foglalkozásoktól való eltiltásről van szó (koalíció). Ez még akkor is elfogadhatatlan, ha autonómiákról, revíziókról, területi igényekről szóló spekulációk újfajta fordulatszámon pörgetik a magyar állampolgárságot.
Mind a két törvénymódosítás rossz, a koalíciós mégis fényévekkel jobb, mert a Bugárral és a Most-Híddal megkötött (megköthető) egyezségen alapul(na), így az ügyet jégre tenné és nyugalmat teremtene. A Fico-változat nem old meg semmit. Még ’a Szlovák Köztársaság alapvető érdekeinek védelmét’ vizionálók szemszögéből sem. A tény, hogy a magyar hatóságok nem fogják kiadni a bigámisták listáját a szlovákoknak, megakadályozza a megtorlásokat vagy a valamiféle megelőzést (??). Tág teret nyit viszont a gyanakvásnak, a mások megfigyelésének, a feljelentgetéseknek a vegyesen lakott területeken (a szomszéd az anyakönyvvezetőnél járt valamilyen papírokért, aztán meg Budapestre utazott!). De ha még működne is ez a megfélemlítés, akkor is, miféle ’fundamentális nemzeti érdek’ lehet abban, hogy a nyilvános dualisták helyett a kisebbségben megjelenjenek a „földalattiak”, az illegálisak, és a megkeseredetten haragos emberek, akiktől az állam, amelynek adót fizetnek, megtorlással fenyegetőzve elveszi a lehetőséget, hogy vállalhassák nemzeti-kulturális identitásukat? Ez még nem lázadás és nem határváltoztatás. S ha már a fejünkben rémként megjelent valamiféle „ötödik hadosztály” (merthogy az igazi gondot ez jelenti), akkor mennyivel lesz kisebb biztonsági kockázata, ha ez illegalitásban fog működni?
Fundamentális nemzeti érdek (ebben az esetben) az. hogy a kisebbségnek ne legyen oka megoldani azt a problémát, amit Orbán az asztalra tett. Időzített bombaként, amit tudatosít is. Minden reakció, amely a két identitás közötti választás kényszerét erősíti, és politikai humbugot gerjeszt, indulatokat generál, a szlovák érdek ellen irányul, mert az ország nyugalmát dúlja fel. Az „ötödik hadoszlopokkal” meg – ha már ilyesmiket hallucinálunk – az a helyzet, hogy többnyire előbb születnek világra az okok, csak azután indul be a játék az elszabadult vasúti kocsikkal…
Peter Schutz, Košický Korzár, ford. Felvidék Ma
