Három napon át folyt a parlamenben az általános vita a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításáról. A felszólalások éle újra magyarellenes, személyeskedő, időnként vulgáris és közönséges volt. Ma 11 szónok emelkedhetett szólásra, a vitában elhangzottakra Rudolf Chmel kormányalelnök válaszolt a zárszóban. A törvényről a jövő kedden szavaz a parlament.
Dušan Jarjabek (Smer-SD) amolyan szlovák nyelvtörvénykezési onto-genézist adott elő, belekeverve mindent, amit a kormánykoalíció korábbi működésében nemzetrontónak tartott – pl. az új Nemzeti Színház sorsát -, s végül kikötött az alkotmánynál, mely szerinte csak egyetlen államnyelvet ismer, tehát semmilyen más törvénnyel nem teremthető olyan helyzet, hogy Szlovákia egy adott területén másik államnyelv – magyar! – is legyen. Úgy van jól minden, ahogy van, mondta, s a törvény elvetését javasolta, mivel az korlátozná az államalkotó szlovák nemzet jogait.
Igor Matovič az Egyszerű Emberek négy képviselője nevében ugyan jelezte, hogy a javaslat második olvasatba utalását támogatni fogják, de a törvényt az előterjesztett formában nem. Elképzelhetetlennek tartja ugyanis, hogy „egy festői tátraalji falucskában, ahol 100-an élnek, egy beköltöző 15 fős kisebbségi (roma) család miatt az őslakosok idegenné váljanak saját otthonukban azért, mert a betelepült kisebbség nyelvét kellene megtanulniuk”. Ezt követően a vita elfajult, mert Matovič a jelen nem lévő Ján Slota (SNS) címére kezdett megjegyzéseket tenni, amit bekiabálások kísértek a nemzetiek részéről. Az elrendelt rövid szünet után Matovič megismételte, hogy Slota csak magyarellenes kirohanásokra képes, semmi keresnivalója a parlamentben, ugyanúgy, mint az MKP-nak, melyet hál’Istennek sikerült innen kiirtani, Berényi Józseffel együtt, aki úgymond bátor volt és magyar állampolgárságot kért, amíg azt hitte, hogy a szlovák állampolgársági törvény módosulni fog. Kijelentette: személy szerint ő nagyon örül annak, hogy sikerült megtorpedóznia Berényi magyar állampolgárságát, amikor megbuktatta a szlovák módosító javaslatot. Aztán a Most-Hídnak üzent: ha nem változtatja meg ezt a törvényt is úgy, ahogyan azt ő elképzeli, ezt a jogszabályt is meg fogja buktatni. Tárgyi megjegyzésekben Matovič kapott hideget-meleget. Az ellenzéki padsorokból (Ján Mikolaj, Rafael Rafaj, Dušan Čaplovič) számonkérték rajta, hogy miért fogja megszavazni a második olvasatot, ha semmi jót nem lát a törvényben, hisz egyszerűbb lenne azt elvetni. Ondrej Dostál (OKS) pedig azzal nyugtatgatta őt, hogy 20 százalkos küszöbhöz kötve már most is létezik, amitől Matovič retteg, s ha semmi nem változik, egy 20 tagú roma család beköltözése esetén is beállhatna az a helyzet, amitől tart. Ezért tartalmazza a törvény, hogy tolmács is alkalmazható. A másik megjegyzése az volt: a romák többsége nem vallja magát romának.
Dušan Švantner (SNS) dél-szlovákiai kiruccanásain szerzett élményeiről beszélt. Vannak emberek, akik úgy beszélnek szlovákul, mint a Most-Híd képviselői, vannak, akik törik a nyelvet, aztán vannak, akik nem akarnak szlovákul beszélni. Ennek szemléltetésére egy magyarul nem tudó szlovák rimaszombati eladónő példáját hozta fel, akit a magyarul érdeklődő vásárló azzal torkolt le, hogy ezen a területen nincs mit keresnie, ha nem beszél magyarul. Aztán még egy „elrettentő” történetet mondott: Michal Kováč államfőként Komáromban MKP-s polgármesterek találkozóján vett részt, s micsoda tiszteletlenség: tolmácsgépen keresztül volt kénytelen hallgatni az elhangzottakat, mert a résztvevők magyarul beszéltek. S megtörtént ugyanez Dzurindával, mint miniszterelnökkel egy ifjúsági találkozón is. Pedig akkor Bugár Béla volt az MKP elnöke.
Martin Fronc (KDH) rövid felszólalását azzal vezette fel, elismeri, járnak jogok a kisebbségeknek, nekik is kijár az otthonérzet, ám nekik is szem előtt kell tartaniuk a szlovák többség érzékenységét. Mert hiába telt el több mint 100 év a XIX. század óta, s hiába nem él már egyetlen közvetlen felelőse sem a történelmi sérelmeknek, a szlovák nemzetből nem tűnt el nyomtalanul mindez. Nem jó hát túlságosan felkorbácsolni az érzelmeket, mert egy korábbi alkalommal ő si megérte, hogy amúgy békés szomszédja Észak-Szlovákiában azzal fogadta: ott tart már, hogy fog egy golyószórót, s elindul Dél-Szlovákiába kiirtani a magyarokat… Tárgyilagosabb hangnemet kért hát, visszafogottabb indulatokat.
Somogyi Szilárd (SaS) felszólalása arra épült, hogy Szlovákia többnemzetiségű állam. Ebben a törvényben őshonos nemzeti kisebbségek anyaynelvhasználatáról van szó. Viszonyulni a kérdéshez így kell. Felszólította képviselőtársait: ne Magyarországról beszéljenek, Magyarországgal érveljenek, mert ebben a törvényhozásban egyetlen magyarországi sem ül.
Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) előre bocsátotta, hogy a törvény második olvasatba utalását megszavazza, de módosításokat kell eszközölni benne, mert finom hangolásra van szükség benne. Kaník szerint ez a törvény az államnyelvtörvény felépítménye, de ezt minden olyan helyen fel kell tüntetni benne, ahol a kisebbségi nyelvhasználatról van szó. Tételesen bele kell írni minden cikkelynél, hogy „az államnyelv mellett” használható a kisebbség nyelve is. Az antidiszkriminációs elv betartására is figyelmeztetett: a törvénynek ki kell zárnia, hogy a foglalkoztatás terén hátrányt szevedhessen az, aki csupán az államot egységesítő, homogenizáló államnyelvet beszéli. Meg kell adni a kisebbségnek a szükséges védelmet, az otthonérzetet, de nem mások rovására. Tárgyi megjegyzésekben több képviselő szóvátette, hogy pozitív diszkrimináció nem létezik, az államalkotó nemzet jogát pedig biztosítani kell, Rafaj (SNS) szerint úgy is, hogy a magyar többségű településeken az önkormányzati választásokon el kell törölni a többségi elvet, s be kell vezetni az arányosat.
Jozef Viskupič (Egyszerű Emberek) szerint megoldhatatlan kérdés előtt állnak a képviselők, mert ott kellene kompromisszumra jutnia, ahol arra nincs kilátás. Feltette magának a kérdést: milyen oka van a törvény módosításának? Azon kívül, hogy a kisebbség képviselőinek ez létkérdés. Őt viszont a középiskolában arra tanították, hogy a demokrácia a kisebbségi vélemény meghallgatása, a többség azt követő döntésével. Viskupič szerint erről kellene, hogy szóljon a mai vita. Bár bírálta Slota vulgáris megnyilvánulásait, bejelentette: ezt a törvényt ebben a formában akkor sem fogja támogatni, ha az égből traktorok fognak potyogni. Neki célja, hogy a szlovákul beszélők az ország egész területén otthon legyenek, de a más nyelven beszélők is jól érezhessék magukat, de Orbán terjeszkedése ellen mindent megtesz, elsősorban azt, ami a többségi szlovák nemzet érdekét szolgálja.
Ján Senko és Ľubomír Želiezka (Smer) szintén a törvény elvetése mellett ágáltak, rossznak, szlovákellenesnek minősítették, társuk Andrej Kolesík pedig egyenesen irredentának nevezte. Az utolsó felszólaló, Tomáš Gaľbavý (SDKÚ-DS) az alkotmány preambulumát idézte, s kijelentette: javítani a kisebbség nyelvhasználati lehetőségeit nem bűn. Felrótta, hogy képviselőtársai a szlovákokban akarnak félelmet kelteni, magyarellenes indulatot gerjeszteni, s a magyar kisebbségből akarnak közellenséget csinálni. Gaľbavý szerint a törvény jó, a kisebb létszámú nemzeti közösségeknek a helyzetét javítja. Szerinte is lehetnek majd alkalmazási nehézségek miatta, főleg a kistelepüléseken, de az nem jelenti, hogy ilyen jogszabályra nincs szükség. Szlovákul minden meglesz, mondta, s vita esetén az lesz mérvadó. Ha pedig valaki az anyanyelvén érti meg jobban a dolgokat, az is az integráció része. Gaľbavý szerint az sem bűn, ha valaki nem tud jól szlovákul, vagy nem ért meg mindent. Az az ő hátránya. Ezek hamis érvek, mondta. Szlovákul megtanítani a nem szlovákokat az iskolának kell, nem ennek a törvénynek. Gaľbavý szerint az olyan hangvétellel, amilyen a parlamentben tapasztalható, a magyarokat is csak Szlovákia ellen lehet hangolni, s arra ösztönözni, hogy máshol keressenek védelmet. Pfundtner Edit (Most-Híd) még azt tette hozzá, a törvényt azért kell elfogadni, mert 1995-ben a Mečiar-féle államnyelvtörvénnyel durván beavatkoztak egy létező természetes folyamatba, az anyanyelvhasználati jog ugyanis alapvető jog.
A vitazáróban felszólalt Ondrej Dostál (OKS) közös bizottsági előadó ebben egyetértett Pfundtnerrel. Szerinte azonban van különbség az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény között. Az államnyelvtörvény ugyanis mélyen beavatkozik az emberek magánszférájába, amikor elrendeli, hol mindenhol kell államnyelven beszélni, míg a kisebbségi csak lehetővé teszi, hogy ahol ez a természetes, ott más nyelven is lehessen. Dostál szerint az ellenzék és Igor Matovič is „magyarkártyaként” használja a törvényt, pedig nem az. A kisebbségi jogok tekintetében a átlagonfelüliségről sem érdemes beszélni, hiszen Finnországban kicsi a svéd lakosság aránya, mégis kétnyelvű az egész ország, mondta. Miroslav Číž (Smer) kikérte magának, hogy Dostál „civilizációs deficittel” vádolja az ellenzéket, amikor szerinte a magyar kisebbség Trianon-traumája az oka mindennek, aki maximális igényekkel áll elő, hogy a lehető legtöbbet érje el. Rafael Rafaj meg ezúttal azt is számonkérte Dostálon, hogyan meri a magyar országgyűlés alkotmányát megváltoztatni, hogyan mer nemzeti imát írni eléje, s milyen alapon mer ezeréves örökségre hivatkozni, ha államisága csak 1918-ban (sic!) kezdődött. Ezt a szálat folytatta Dušan Čaplovič is, aki még azt is elmondta: alkotmánya csak a köztársaságnak lehet. Somogyi Szilárd megköszönte Dostál tárgyilagos hangnemét, de azt is megjegyezte, hogy a vita a húsz évvel ezelőttihez képest sokkal mérsékeltebb hangnemben folyt.
Zárszót a vitához Rudolf Chmel kormányalelnök, előadó mondott. Kijelentette: személyes sértésekre, konfabulációkra nem fog reagálni. Elmondta, hogy ő nem képes elsajátítani azt a politikai nyelvezetet, stílust, amely itt hatékony. De elmondta: ő már akkor Štúr-, Hurban-műveket adott ki, a szlovák-kérdés 19-20. századi alakulásán dolgozott, amikor a most őt oktatók legfeljebb a fürdőszobájukban voltak jó szlovákok, a nyilvánosság előtt inkább jó kommunisták voltak. Sajnálatát fejezte ki külön is a Smer szociáldemokrata képviselői miatt, mert a szociáldemokrácia is intoleránssá vált, a kommunista nemzethagyomány híve lett. „Felszállt egy olyan vonatra, ahol már amúgy is nagy volt a tolongás, s amelyet a masiniszta rossz irányba vezet” – mondta, s ezzel megtagadta a szociáldemokrata eszméket. Chmel elmondta: minden kisebbség minden csoportjának képviselőivel találkozott, s egyik sem mondta, hogy nem akarja ezt a törvényt. Őslakosokról, sok száz éve itt élő emberekről van szó, akikkel szemben nem kegyet gyakorolunk, hanem a jogaikat biztosítjuk. A társadalmi béke eszköze az „egyirányú kétnyelvűség”. Azért egyirányú, mert a többségit, a más nemzetiségűt nem kötelezi a kisebbség nyelvének ismeretére. Ez a törvény – mondta -, még kevesebbet biztosít, mint ami most a gyakorlat. Ami pedig a magyarellenességet illeti, ennek a gyökerei mélyek, s úgy látszik, a sok száz éves közös történelem ellenére sem változik. Mondandóját azzal zárta: a csontjaiban érzi, a depresszió ellenére, mely a háromnapos nemzetgyűlési tartózkodás alatt úrrá lett rajta, hogy a törvény megkapja végül a szükséges támogatást.
{iarelatednews articleid=”27897,27887″}
