A II. világháború sok százezernyi magyar áldozata közül hárman Zólyombúcson (Budča) temetőjében nyugszanak. A rimaszombati Bástya Egyesület szervezésében június 28-án felavatták az 1945-ben itt eltemetett három magyar katona emlékművét.
A vendégeket és magyarországi leszármazottakat Vörös Attila, a Bástya Egyesület elnöke üdvözölte, köszöntőbeszédet František Moravec Budča polgarmestere, avatóbeszédet Horváth Lajos a magyar Hondvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatalának főtanácsosa mondott. Elhelyezte a megemlékezés koszorúját Heizer Antalné, a pozsonyi nagykövet felesége is. A katonákról és az emlékmű állításának körülményeiről Dr. Somosi György szólt, aki felkutatta a katonasírokat.
Kik ezek a katonák, mit tudunk róluk? Mindhárman a frontra Rimaszombatból 1944 kora nyarán induló 151. sorozatvető tüzérosztály katonái voltak. A tüzérosztály ukrajnai, erdélyi és magyarországi harcok után 1945. március 1-jén érkezett Zólyomba és a következő három és fél hetet Zólyom-Besztercebánya térségében töltötte. Az egyik ütegparancsnok visszaemlékezése szerint március 14-én tüzérségi tüzet kaptak, aminek következtében Bella Imre és Iliás János honvéd, valamint Petrasovits Lóránd hadapród őrmester elesett. A naplóból kiderül az is, hogy a hősi halottakat itt Zólyombúcson temették el.
Iliás János a Fejér megyei Úrhidán született 1912-ben. A vasútnál helyezkedett el, megnősült és hamarosan lánya született. Lánya, két fiával és családjával részt vett az emlékmű avatáson, s köszöntet mondott, hogy végre tudja, hol van édesapja eltemetve.
Petrasovics Lóránd 1923-ban született Celldömölkön. Édesapja szintén a vasútnál dolgozott. Szombathelyen érettségizett és utána önként jelentkezett a hadseregbe. A fiatal hadapród őrmester 22 évet sem élt.
Bella Imréről egyelőre annyit tudunk, hogy 1909-ben született.
Az utolsó háborús évben a veszteségek nyilvántartása már kevéssé működött, az ő nevük sem szerepel benne. Abban a reményben, hogy temetésük papi részvétellel történt, felkerestem Josef Balaz plébánost, aki a temetési nyilvántartásban megtalálta a magyar katonákat. Az akkori plébános által írt Historia Domus is tesz róluk említést. Sikerült kideríteni azt is, hogy az itt eltemetett 22 német katona földi maradványait az 1990-es években exhumálták, a magyarokat viszont nem.
A Magyar Televízió Sírjaik, hol domborulnak című műsora is foglalkozott az itt eltemetett katonákkal. A riportban megszólaltatták polgármester urat és plébános urat, akik pozitívan álltak a kezdeményezéshez, hogy állítsunk emlékművet a magyar katonáknak. Szintén kedvezően fogadta a javaslatot a Hadtörténeti Intézet és Múzeum akkori igazgatója. További egyeztetéseket követően a zólyombúcsi képviselő-testület egyhangúlag hozzájárult az emlékmű létesítéséhez. A vállalkozási szerződés aláírását követően Igó Aladár kőfaragó mester elkezdhette a munkát.
Szinte nincs olyan magyar család, amit ne érintett volna a második világháború. Sokakat hosszú évekig, évtizedekig vártak haza, aztán belenyugodtak a megváltoztathatatlanba, abba, hogy a férj, az apa, a testvér már sosem tér vissza. Ők abban reménykedhetnek, hogy valahol messzi földön jóérzésű emberek ápolják szerettük sírját, hiszen a halott katona nem ellenség már.
„A nemzet kötelessége, hogy a hadiesemények során tanúsított példás helytállás következtében elesett vagy a hadifogolytáborokban elhunyt katonák emlékét megőrizze és ápolja. Nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik ugyan túlélték a háborút, de sok esetben betegen, maradandó fogyatkozással, megtörten tértek haza és gyakran szembesültek azzal, hogy az új rendszer másodrendű, sőt nemkívánatos állampolgárnak tekint rájuk. Mi most ennek az emlékműnek az elkészítésével tanúbizonyságot teszünk arról, hogy nem felejtünk. Most már nem csak a szívünkben emlékezhetünk rájuk, hanem van egy hely, ahová elhelyezhetjük az emlékezés virágait, mécsest, gyertyát gyújthatunk. Köszönjük Zólyombúcs polgármesterének és a képviselő-testületnek, hogy hozzájárultak az emlékmű létesítéséhez. Köszönjük a magyar Honvédelmi Minisztériumnak, hogy finanszírozta a költségeket. Szólni kell a Bástya Egyesületről is, amely nélkül nem állna az emlékmű. Hirdessük büszkén, hogy van egy kis falu Szlovákiában, ahol a szlovák-magyar összefogás szép példájaként áll ez az emlékmű. Isten áldja őket, nyugodjanak békében.” – mondta Dr. Somosi György a zólyombúcsi avatóünnepségen.
Az ünnepséget és Dr. Somosi Györggyel készített interjút megtekinthetik a Magyar Interaktív Televízióban: http://www.televizio.sk/2011/08/magyar-katonasirok-zolyombucson/
A kedves magyarországi vendégeket Zólyombúcs polgármestere nagy szeretettel megvendégelte, s egyeztettek egy későbbi szlovák-magyar kapcsolat kialakításáról is.
