Advent 4. vasárnapja egy emlékezetes nap marad számomra. Nagy örömmel vettük a bécsi magyarok káplánjának, a nagyváradi származású Simon Ferenc atyának nekünk küldött elektronikus értesítését és hívását erre a napra Bécsbe.
Három különböző magyar rendezvényen vettünk részt, de a bécsi magyarok elmondása szerint, akiknek nagy része vagy anyaországi, vagy erdélyi, kárpátaljai, felvidéki kiemigrált, dec.18-án vagy 5 különböző magyar rendezvényre került sor, lévén van vagy 30 különböző magyar szerveződés, csoportosulás Bécsben.
Elsőként a Stephansdom melletti Német Lovagrend templomában, a Kirche des Deutschen Ordeban vettünk részt a magyar szentmisén, amelyet egyébként vasárnaponként itt tartanak 11 órától. Nos nem volt ez másképp advent 4.vasárnapján, valamilyen szinten inkább különösebb volt az előző heti adventi szentmiséknél, hiszen már utolsó volt az egyre jobban közeledő karácsonyi ünnepkör előtt. A misét Ferenc atya mutatta be vagy tíz ministránssegédjével, köztük lányokkal is. A prédikációjában az evangéliumra épített, kihangsúlyozta, hogy nem is nagyon tudatosítjuk, hogy Mária, amikor megkereste őt Gábriel arkangyal, 16-18 éves lehetett mindössze, és ő nem hátrált meg Isten akaratától, nem ijedt meg a rá kiszabott feladattól, pedig teljesen egyszerű, közönséges lány volt. Továbbá kiemelte, hogy Isten soha nem tesz, annak ellenére, hogy számára semmi sem lehetetlen, semmit az emberek ellen, de mindent értünk, javunkra tesz. Ellenben mi teszünk egymásnak keresztbe és ez Isten előtt nem tetsző, amikor férj feleség ellen illetve fordítva cselekszik. Akkor igazi a karácsony, ha mindegyik ember szívében megszületik a Kisjézus.
A szentmise után a vasárnapi iskolában magyarul tanuló kisebb-nagyobb diákok, köztük cserkészek adtak elő betlehemes játékot, mellyel nagy sikert értek el és többszöri tapsot. Volt benne olyan rész is, hogy egy sokgyermekes szegény családot játszottak, akiknek még karácsonyfára sem futotta. Erre kaptak valakitől ajándékba fát, és a kicsik erre annyira megörvendeztek, hogy örömükben énekelni akartak mindenáron. Erre jött a szomszédjuk, aki 1000 eurót ajánlott fel azért nekik, ha abbahagyják az éneket. Először úgy döntöttek, hogy el is fogadják, legalább nem lesznek szegények, kicsit több pénzük lesz, de aztán másodszorra bölcsen döntöttek, mégis visszaadta a családapa az 1000 eurót, mondván, nem kell nekik a pénz, inkább szegények maradjanak, de tudjanak méltóan énekelni. És Isten előtt ez a helyes döntés. Elhangzott Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony c.éneke is. A szentmise után még volt felnőtt katekézis valamint találkozó az elsőáldozóknak, akik száma idén zalaegerszegi származású, egy éve Bécsben tevékenykedő hitoktatójuk elmondása alapján öt. Hol több, hol kevesebb.
Délután megnéztük még a karácsonyi vásárt egy rövid ideig, sétálgattunk a Városháza körül, majd nagy nehezen, sok-sok kérdezősködés után eljutottunk az 1-es kerületből a 2-esbe a Duna-kanálison keresztül, hosszú gyaloglás után, a Hochstettergasse 1-es számú épületbe, közismertebb nevén az Am Tabor templom melletti magyar közösségi házba, ami nemrég költözött át a Pázmáneumból az amerikai követség mellől, miután kitették őket onnan. Megtudtuk, hogy ezen az új helyen is minden hónap 3. vasárnapján gyűlnek össze, meghívnak Kárpát-medencei énekeseket, így ez alkalommal a kárpátaljai, beregszászi születésű Beregszászi Olga énekesnőt. Három éve adventkor akkor még a Pázmáneumban voltunk hasonló rendezvényen, akkor Máté Ottília művésznő lépett föl. Mint az kiderült, Beregszászi Olga nem is először járt vasárnap Bécsben, hiszen ide rendszeresen visszahívják a Bécsben élő szintén kárpátaljai származású magyarok. Szerencsére délután három helyett a műsor negyed ötkor kezdődött el, lévén a művésznő is picit később érkezett meg. Szeretetvendégség után, amikor mindenki befejezte az evést, jelentette be az egyik hölgy, hogy miután mindenki jóllakott, most már összpontosíthat nyugodtan a koncertre. Az énekesnő hazafias, nemzeti, irredenta énekeiről ismert többek között, de mint elmondta a végére az ünnep közeledtével fog majd azért énekelni egy-két karácsonyi dalt is. Nagyon megható volt hallgatni számomra az énekeket, sokunk könnye is kicsordult, amikor hallottuk az azonos című Szép Magyarország énekét, amelyben sorolja a trianoni diktátum „jóvoltából” Nagy-Magyarországtól elcsatolt színmagyar városokat, mint Aradot, Kolozsvárt, Nagybecskereket, Késmárkot, Pozsonyt, Újvidéket, Szabadkát és Kassát és az összes többit. Felcsendült az Ott, ahol zúg az a négy folyó dallama is, de énekelte a Szőke Tisza haragjában megárad, a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, az Elindultam szép hazámból, az Igazságot Magyarországnak, A csitári hegyek alatt, a Csillagok, csillagok, a Madárka, madárka, a Piros vér a pesti utcán, a Mindent vissza, a Legyen úgy, mint régen volt, a Lesz, lesz, lesz, a Magyar Hiszekegy, a Lesz még nekünk szebb életünk és más további ilyen témájú-tartalmú nóták-énekek. Ahogy már előbb írtam, bennem kimondottan a Szép Magyarország maradt meg, ezt még nem ismertem, és nagyon jól föleleveníti szövege a történelmi Magyarország fontosabb városait, amelyeket 1920-ban elveszítettünk.
Nagyon kedvesen a művésznő az utolsó szám, a Szép Magyarország refrénű éneklése alatt a 35-40 jelenlévővel kezet fogott, elbúcsúzott és ilyen úton kívánt kellemes ünnepeket. Annyira megkedveltem őt és énekeit első meghallgatás után, merthogy eddig még csak hallottam róla, de nem találkoztam vele, hogy nagyon jó ötletnek tartanám ide Pozsonyba is meghívni énekelni.
Harmadik helyszín, ahova ellátogattunk, az a Doroterstrasse-ban lévő evangélikus templom volt az első kerületben, ahol hetente vasárnap összejárnak a bécsi református magyarok, de a 4. adventi vasárnapjuk különleges, mivel idén is a szokásosnál többen összejöttek, az istentiszteleten jelen volt Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet is, Smuk András az Europa Club nevében mondott köszöntőt, fellépett a bécsi Liszt Ferenc-kórus, és két fiatal zenész is koncertezett az istentisztelet keretében. Ezt követte az ajándékosztás, mindenki meglepetéskönyvet kapott, majd a kötetlen beszélgetés. Karvanszky Mónika, a lelkésznőjük felvidéki gyökerekkel rendelkezik, Bátorkeszi szülötte, jár rendszeresen a németóvári, november első hetében tartott 56-os megemlékezésre.
Nagyon jól éreztük magunkat idén is Bécsben, szerintem bárki pozsonyinak, Pozsony környékinek érdemes ide valamilyen magyar rendezvényre, akár egyházi, akár kulturális, ellátogatnia, mert bár vasúton tőlünk, Ligetfaluból 78 km, ennek ellenére nem távolság, hiszen a modern szerelvény nem egész egy óra alatt megteszi az utat, és közlekedik hétköznap óránként, hétvégén kétóránként. Szinte ez az egyedüli vonal már a ligeti állomásról, mióta megszüntették teljes mértékben a vonatközlekedést Oroszváron át Rajkára és tovább, ami nagyon szomorú számomra, merthogy tavalytól most már csak szezonvonat sem jár át. Az okát meg is tudom érteni: nem utaztak vele szinte egyáltalán, egyre kevesebben, így az egykori napi 4 oda-vissza járat fokozatosan az évek múltával eltörlődött. Ellenben a bécsi meg gyarapodott, mert azzal aztán utaznak, tele volt szinte oda és vissza is most is, alig maradt szabad ülőhely. Pedig volt olyan terv, amiről több pozsonyi ismerősöm is tud, hogy a MÁV indítana Győrből át Pozsonyba személyvonatokat, meg olyat is hallottam, hogy összekapcsolnák háromszögben Pozsonyt, Győrt és Bécset, de valahogy ez jellemző a mostani-közelmúlti itteni magyarellenes politikai eseményeket figyelve, hogy a szlovákok ellenezték. De ami mégis kissé megörvendeztetett, hogy Rajkára este a múlt hétvégi változások jóvoltából plusz egy vonat jön háromnegyed tízkor, mert volt rövid időszak, hogy az összes csak Hegyeshalomig közlekedett. Aztán dicséretre méltó, bátor tiltakozásukkal a rajkaik kiharcolták ezt a nélkülözhetetlen vonatjáratokat. Köszönet nekik ezért, ezzel nekünk, pozsonyiaknak is sokat segítettek, könnyítettek utazásunkban.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
