Milyen volt a 2011-es év Szlovákia, és azon belül a felvidéki magyarság számára? Milyen változást hozhat a 2012-es esztendő? Visszapillantás és előretekintés a Magyar Koalíció Pártjának elnökével, Berényi Józseffel.
A 2011-es esztendő legnagyobb belpolitikai eseménye kétségkívül a szlovák kormány bukása volt. Ennek bizonyára sokkal bonyolultabb és összetettebb háttere van annál, hogy azt a kormánykoalíciós pártoknak az euró mentőcsomagjáról alkotott eltérő véleményével lehessen magyarázni. Ön szerint mik voltak a szlovák kormány bukásának legfőbb okai?
– A 2010-es júniusi parlamenti választások után a 4+2 politikai szubjektumból összeállt kormánykoalícióban már eleve kódolva volt az előrehozott parlamenti választások esélye – bár biztosan mindenkit meglepett, hogy ilyen korán elveszítette bizalmát a parlamentben a kormány. De ha visszatekintünk a 2010-es évre, már ott is azt láthattuk, hogy a kormánypártok a parlamenti választások viszonylagos sikere után a novemberi helyhatósági választásokon már nem tudtak áttörést elérni, azaz, helyi szinten már nem hozták az általuk remélt eredményeket. A helyhatósági választásokon az ellenzék sikere valószínűleg elbizonytalanította a kormánykoalíciós pártok többségét. Ide tartozik az is, hogy a Magyar Koalíció Pártja a helyhatósági választásokon jelentősen megerősödött, hiszen Dél-Szlovákia magyarok által lakott területein a legeredményesebb pártnak bizonyultunk. Az elbizonytalanodott kormánypártok 2011 elején egyre erőteljesebben csak saját magukkal, saját kormányzati pozíciójuk megerősítésével kezdtek foglalkozni, és egyre kevésbé összpontosítottak a közös célokra. Ennek eredményeként már februárban megtörtént az első jelentős kudarc, mégpedig a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvénytervezet parlamenti bukásával: a kormánykoalíció a kormányprogramba foglalt vállalások ellenére nem tudta eltávolítani a szlovák állampolgársági törvény káros elemeit. Ez volt az első jelentős olyan momentum, amikor a kormánykoalíció nem tudta biztosítani a parlamenti többséget, de már korábban, a főügyész-választási kísérleteknél is megmutatkozott a kormánykoalíció egységének labilitása.
A miniszterelnök asszony sem tudta egybetartani ezt a kormánykoalíciót. Meglátásom szerint hibázott, amikor összekötötte az euró mentőövéről való szavazást a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással. Gyakorlatilag ezzel egy „vagy-vagy helyzetet” teremtett, mintha már elege lett volna a kormányzásból.
Fontos szempont az Európai uniós tagságunk is, amelynek eddig csak pozitív hozadéka volt az ország számára – annak ellenére, hogy Szlovákia az EU-alapokból való merítési arányt tekintve nagyon rosszul teljesít (gyakorlatilag majdnem ugyanannyit fizetünk be az alapokba, mint amennyit kiveszünk onnan – és ez egyértelműen a kormány mulasztása). Most a görög válsággal összefüggésben először mutatkozott meg, hogy az EU-tagság komoly kötelezettségekkel is jár, és nem csoda, hogy ebbe beleremegett, majd belebukott a kormány, hiszen valóban nem logikus, hogy egy jóval szegényebb átlagfizetésekkel és nyugdíjakkal rendelkező ország segítsen egy olyan országot, mely lehetőségein felül gazdálkodott.
Közrejátszott a kormány bukásában az is, hogy az országon belüli komoly belső feszültségek vannak. Ezt mutatta az egészségügyi helyzet, az orvosok sztrájkja is, de mozgolódnak, elégedetlenek a pedagógusok és más társadalmi réteghez tartozó emberek is. Nekik már elegük van abból, hogy több mint húsz évvel a rendszerváltozás után is ők cipeljék az ország terheit.
Az MKP a parlamenten kívülről figyelte és állandóan véleményezte a kormány tevékenységét. Van pozitív hozadéka is a hamarosan leköszönő kormány tevékenységének?
– Nagyon mélyre kellene lapoznunk ezek említésekor. Természetesen kis eredmények születtek, bár ezeket a kormánypropagandának köszönhetően bombasztikus eredményként próbálják eladni a mai napig. Ezek általában olyan kötelező feladatok voltak, amelyeket bármilyen kormánynak meg kellett volna tennie…
Vegyünk néhány ilyen ellentmondásosnak tűnő példát. Nyelvtörvény…
– Az államnyelvtörvény módosításánál teljesen figyelmen kívül hagyták a külföldi intézmények ajánlásait, a büntetések bennmaradtak a jogszabályban. Ezt komoly hibának tartom, mert ha jön egy nacionalista kormányzat, akkor ezzel könnyen visszaélhet.
Kisebbségi nyelvtörvény…
– A kisebbségi nyelvtörvénynél például kimutathatóan azt mondtuk, hogy a kormány által elfogadott javaslatot támogatni tudjuk és jónak tartjuk. A kormány ugyanis még azt a megközelítést fogadta el, hogy az államnak legyen kötelessége elősegíteni a kisebbségi nyelvhasználatot, és az állami hivatalok számára kötelezővé tette volna a kisebbségi nyelvhasználatot. Ez egy komoly előrelépés lehetett volna, ahhoz képes mindenképpen, amit végül is a parlament elfogadott. Ma az a helyzet, hogy továbbra is az állampolgárnak kell kiharcolnia azt, hogy az állami hivatalokban használhassa az anyanyelvét. Az emberek viszont nem azért keresik fel a hivatalokat, hogy nyelvi küzdelmeket folytassanak a hivatalnokokkal, hanem azért, hogy ügyes-bajos teendőiket elintézzék.
Az állampolgársági törvényt már az elején említette…
– Az állampolgársági törvényt nézve szégyen, hogy Erdélyben vagy a Vajdaságban szabadon vehetik fel az emberek az állampolgárságukat, Szlovákiában pedig már jelentős számú személy képezik azok csoportját, akik ez miatt elveszítették a szlovák állampolgárságukat.
Hangzatos ígéretek voltak a 2010-es parlamenti választások előtt gazdasági, régiófejlesztési, oktatásügyi területeken is…
– Gazdasági szempontokat nézve sem örülhetünk, hiszen a beígért Dél-szlovákiai autópálya helyett csak egy nagyon rövid, kibővített útszakasz valósult meg, mégpedig Pozsony és Csölle között. A mezőgazdaság támogatására fordítható nemzeti önrész csaknem nullára csökkent, megszűnt a kedvezményes adózás alá eső gázolaj, eltörölték a közvetlen termelői élelmiszer-értékesítés kedvezményes, hat százalékos áfáját, és helyette erre is húsz százalékosat vezettek be. És folytathatnánk. Érzékenyen érintett bennünket az is, hogy a környezetvédelmi tárca kimondottan kliensi alapon osztotta a támogatásokat a környezetvédelmi alapból, kimutathatóan büntették azokat a településeket, amelyekben MKP-s polgármestert választottak meg.
Az oktatásügy területén fő problémának tartjuk, hogy minden csak szóbeli megegyezés alapján történik. Mint például a Simon-Kovács-féle tankönyvek újbóli visszavezetése is. Ezekről nincs miniszteri- vagy kormányrendelet, tehát egy új kormány felállásakor ezeket egyetlen döntéssel akár vissza is vonhatják. Tehát nem stabil, minden biztonságot nélkülöző látszatmegoldások vannak csupán. Nem teremtették meg a nemzetiségi oktatáson belül a szükséges stabilitást.
Sokan azt várták, a jobboldali kormányzásnak köszönhetően javul Magyarország és Szlovákia között a szomszédi viszony. Ez nem történt meg, kinek a felelőssége?
– Furcsállom, amikor egyesek csupán a Fidesz-kormányzatot teszik felelőssé, hogy nem történt nagyobb előrelépés másfél év alatt a két ország kapcsolatában. Tudatosítaniuk kellene, hogy ilyen esetekben mindig legalább kettőn áll a vásár. Az állampolgárság törvénymódosítás szlovákiai parlamenti bukása után senki nem várhatott a két ország között nagy összeborulást, hiszen a szlovák kormány nem teljesítette vállalását, noha közismert, hogy ez a magyar kormányzat számára fontos, sarkalatos szempont, hogy az emberek szabadon vehessék fel az állampolgárságukat. Történtek pozitív dolgok is a két ország kapcsolatában, mint például az, hogy folyamatban van az Ipoly-hidak építése, de ebben elsősorban Besztercebánya megyének van meghatározó szerepe, és itt az MKP kormányzati pozícióban van!
A kormány munkájának monitorozása és a folyamatos véleménynyilvánítás mellett milyen lehetőségei voltak az MKP-nak, hogy beleszóljon a politikai-társadalmi történések alakulásába?
– Képviselőink ott voltak és vannak az Európai Parlamentben, a megyei parlamentekben és a helyi önkormányzatokban is. A saját eszközeinkkel a parlamenten kívülről is cselekvésre, nagyobb intenzitásra ösztönöztük a kormányt. Több aláírásgyűjtés kezdeményezői, részesei voltunk, mint például a körzeti hivatalok megszüntetésével, a kettős állampolgársággal és a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. De abban is, hogy a kormány végül nemrég elfogadta az ún. táblarendeletet, meggyőződésem, hogy szerepe volt a nyomásgyakorlásunknak is, hiszen amikor már negyedszer halasztották el a döntést, mi kinyilatkoztuk, hogy aláírásgyűjtésbe kezdünk… – és egy hét múlva a kormány rábólintott a tervezetre.
Több rendezvényt, akciót más szervezetekkel közösen rendeztek. Az MKP tudatosan nyitott a civil társadalom irányába?
– Meghirdetett programunk volt, hogy nyitnunk kell a civil szféra felé. Erről szólt a szeptember elsejei, a kettős állampolgárság melletti komáromi szimpátiatüntetés közös szervezése is. De erről szól az MKP parlamenti választási listája is, ahol most független jelöltek is szerepelnek. Itt nem csak a közismert művészekre gondolok, vagy Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök úrra, hanem például Duba Denisre, aki egy nagyon jól működő, több száz tagot számláló ifjúsági mozgalom vezetője. Itt kell említenem a lista elején található Czibula Ádámot is, akit korábban a legtöbben a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökeként ismerhettek meg. A fiatalembereket tekintve az ember egy kicsit a saját pályafutása elejére is gondol, 1990-ben még csak 23 éves voltam, és úgy jutottam a parlamentbe. Az MKP sikere esetén ma is lehetnek huszonéves parlamenti képviselőink.
Január 24-én mutatják be a választási programjukat. Előtte „Beszéljük meg” elnevezéssel egy találkozó-maratont szerveztek a választópolgárokkal. Milyen eredményt hoztak ezek a lakossági fórumok?
– A „Beszéljük meg” sorozattal szerettük volna felújítani a kilencvenes évek elején még divatos, közvetlen találkozókat a választópolgárok és a politikusok között –közönségcsalogató művészek, hírességek fellépése nélkül. Szükségét éreztük ennek, mert időközben túl naggyá vált a távolság a politikusok a választópolgárok között. Meghallgattuk választópolgáraink véleményét, tájékoztattuk egymást, milyen problémákra kell összpontosítani, és mik lehetnek a megoldások kulcsai. Az emberek által elmondott problémák között meghatározóak a létbiztonsággal kapcsolatos gondok. Ide tartozik a munkanélküliség, a vállalkozók egyre romló körülményei, a növekvő árak, az energiahordozók és egyéb szolgáltatások díjának emelkedése. Sok szó esett a szakmai ügyekről is. Az oktatásügyet és a mezőgazdaságot érintő problémák szinte mindig felmerültek. Az volt az érzésem, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után újra nem merik minden miniszterrel, kormánytaggal szemben nyíltan megfogalmazni a kritikákat. A gazdák például attól félnek, hogy ez miatt állami ellenőrzést kaphatnak. Húsz évvel a rendszerváltozás után ez döbbenetes!
Érték kellemes meglepetések is? Azon túl, hogy az MKP kongresszusa 2010 tavaszán egyértelmű támogatásáról biztosította Önt elnöki tisztségében…
– Mindig kellemesen érint, amikor a választópolgárokkal találkozva valamilyen megerősítést kapok arról, hogy jó irányba haladunk céljaink megfogalmazása terén vagy egyéb aktivitásainkat tekintve. Voltak azonban a határon túlról érkező kellemes meglepetések, felkérése is. A két legemlékezetesebb Esterházy Jánossal kapcsolatos. Márciusban Esterházy-emléknap volt a magyar Országgyűlésben, ahol lehetőséget kaptam az Országgyűlés Felsőházi Termében egy felszólalásra. Pár héttel azt követően pedig, hogy a szlovák köztársasági elnök gyakorlatilag fasisztának nevezte Esterházyt, a legerősebb amerikai zsidó szervezet tüntette ki New Yorkban Esterházyt, és felkértek ide is egy felszólalásra. Felemelő és felejthetetlen érzés volt hallgatnom, hogy az emberek több ezer kilométer távolságra tőlünk mennyire hálásak Esterházynak cselekedeteiért.
A 2012-es év belpolitikai kérdése az, hogy milyen eredményt hoznak az előrehozott parlamenti választások. Az MKP milyen elhatározással, elszántsággal várja 2010. március 10-ét?
– Természetesen a parlamentbe jutás a cél. Nagy kérdés az is, milyen kormánya lesz az országnak. Elmondható, hogy nincs esély jobboldali kormányalakításra az MKP nélkül. De ellenzéki sorsba jutva is egyértelmű elvhű politizálást kell folytatni. Dél-Szlovákia polgárai, köztük a szlovákiai magyarság húsz évvel a rendszerváltás után sem tartozik a rendszerváltozás győztesei közé. Főleg régióink gazdasági leszakadásának és az asszimilációs folyamat veszélyével nézünk szemben. Nincs hová hátrálnunk, 2011 után végre egy dinamikus építkezés időszakának kell elkövetkeznie.
Felvidék.ma, Oriskó Norbert
