Hangácsi István a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom féléves tevékenységét elemzi a Méltányosság politikaielemző központ összefoglalójában. Az alábbiakban teljes terjedelemében közöljük a tanulmányt.
2011 nyara korántsem volt egy tipikus uborkaszezon Szlovákia belpolitikájában. A közbeszédet az új kisebbségi nyelvhasználati törvény uralta, amely a politikai pártok mellett véleménynyilvánításra késztette a felvidéki magyar civileket is, oly módon, amire valószínűleg nagyon kevesen számítottak: egy civil csoport − Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom − forgatta fel a már majdnem Híd-MKP által kisajátított ügyet.
Tevékenységükkel egy teljesen új utat mutattak az érdekérvényesítés terén, mindezt egyszerűen és látványosan. Tették ezt azért, mert „nehezményezik, hogy a magyar nyelv mindinkább háttérbe szorul Dél- Szlovákiában, pedig anyanyelvünk vizuális és verbális használatára törvény adta jogunk van” − áll a csoport Facebook oldalán. Miért nem él aktívan a felvidéki magyarság törvény adta jogaival? Hogyan befolyásolhatja mindezt egy civil kezdeményezés és mik a csoport további lehetőségei?
A dél-szlovákiai magyar társadalom a kétnyelvűség tükrében
A kétnyelvűség mindig is egy örökzöld téma a szlovákiai magyarság körében, ám az ehhez való hozzáállás (véleménynyilvánítás, figyelemfelhívás, stb.) teljesen más képet mutat nyugat-kelet irányban. Mint ismeretes Dél-Közép- és Délkelet-Szlovákia járásaiban korántsem olyan nagy és összefüggő a magyarság aránya, mint Somorja, Dunaszerdahely, Komárom környékén. Ez Ipolytól keletre a magyar és a szlovák lakosság aránya megközelítőleg 50-50%-ra tehető (kivételt képeznek a magyarság által sűrűbben lakott falvak), tehát pont itt lenne nagy szükség a kétnyelvű feliratokra, bátorítva ezzel a magyar nyelvhasználatot (mert megesik akár az is, hogy a magyarok egymás között is szlovákul beszélnek).
Ugyanakkor nem csak a magyarság aránya, hanem az egyes gazdasági mutatók (kereset, munkanélküliség, stb.) negatív irányú eltérése is jelentős. Ennek komoly befolyása lehet a szlovákiai magyar civil szféra eddigi alakulására: több és rosszabbul fizetett munka mellett nagy valószínűséggel nem marad idő a közéleti tevékenységre, vagy ha igen, akkor mindez inkább egy politikai párt színeiben történik.
Mindez magyarázhatja Közép- és Kelet-Szlovákia magyarságának nagy részének a passzivitását a független közéleti tevékenység és a kétnyelvűség iránt. Végső indokként a felvidéki magyar értelmiség és közélet erős délnyugat-szlovákiai összpontosulása említhető (Selye János Egyetem, Jókai Színház, Fórum Kisebbségkutató Intézet, CSEMADOK), amely kiemelt és egyedülálló helyzetbe hozza ezt a régiót. Az itt élők sokkal érzékenyebbek a kétnyelvűségre: gondoljunk csak arra, hogy Gúta, Párkány és Ógyalla magyar neve egy korábbi törvény értelmében nem szerepelhettek a helységtáblákon.
E tények ismeretében adja magát az a két következtetés, hogy: a társadalmi egység (gazdasági és kulturális téren egyaránt) gyengeségei jelentősen befolyásolják polgári részről a törvények által adott jogok gyakorlását; valamint a jelenlegi felvidéki magyar civil szféra bázisa Délnyugat-Szlovákia .
Egy fecske mégis nyarat csinálhat?
Minden a magyar feliratokat követelő matricák megjelenésével kezdődött Somorjától, Ipolyságon át egészen Szepsiig. Jól láthatóan és célzottan helyezték el a csak szlovák feliratú üzletek kirakataira, hirdető és közúti táblákra egyaránt, lehetőleg forgalmas útvonalakon. „Hangsúlyozzuk, hogy nincs semmiféle problémánk a szlovák nyelvhasználattal, nem is áll szándékunkban semmilyen módon csorbítani a szlovák nyelvet használók jogait – mi a teljes kétnyelvűséget szeretnénk elérni”– indokolják tettüket az aktivisták a Facebookon. Míg korábban a civil szervezetek (és a pártok) általában petíció és aláírásgyűjtés formájában hívták fel a figyelmet egy-egy problémára, ez egy újszerű és átgondolt stratégiának minősíthető (figyelembe véve a későbbi tábla állítást is). Ráadásul a matricákat olcsón és nagy mennyiségben lehet legyártani, ideális eszköz egy civil csoport kampányához!
A független és nevüket nem vállaló aktivisták további meglepetést okoztak, amikor a párkányi vasútállomáson magyar és angol nyelven adtak tájékoztatást az érkező járatról, ezzel egyértelműen kifejezve a közlekedési menetrendek két- és akár többnyelvűsítésének szükségességét a magyar lakta vidékeken. Az új törvény lehetővé teszi az autóbusz és vonatállomásokon a település nevének feltüntetését a kisebbség nyelvén, ill. olyan információkat, melyek a szlovák állampolgárok egészségére, biztonságára, vagyonára, stb. vonatkoznak veszély esetén. Azonban nem tartalmazza még a lehetőségét sem a közlekedési menetrendek más nyelven történő tájékoztatásának és feltüntetésének (sem szóban, sem írásban). Ez azért is különösen figyelemre méltó, mert „A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája” (amelyet Szlovákia is aláírt és ratifikált) 13.2b cikkelye széles értelmezési és használati keretet biztosít mind a nyelvi kisebbség, mind a hatóságok számára a közszektorra (tömegközlekedés, postahivatal, kórházak, stb) vonatkozólag.
Az igazán nagy port kavaró tett mégiscsak a 2011. október 16-án, Dunaszerdahely közelében állított kétnyelvű közlekedési tábla volt, amely egyértelmű és jeles példája a polgári engedetlenségnek. Ráadásul a szlovák-magyar viszonylatban ehhez hasonló megnyilvánulásra még nem volt példa! A táblát azonban október 18-án eltávolította a helyi közútkezelő, törvénysértésre hivatkozva, ám a civilek nem hagyták ennyiben a dolgot és nyílt levélben fordultak a közlekedési államtitkárhoz (aki korábban a csoport Facebook oldalán fejezte ki pozitív véleményét).
A válasz természetesen nem maradhatott el, gyorsan pótolták a rimaszombati, a rozsnyói és a rőcei járásban a hiányzó helységtáblákat, − melyekről még korábban az aktivisták fotókat készítettek − a többi település esetében azonban hatáskör híján (megyei fennhatóság alá tartoznak) nem tudtak eljárni; mindenesetre ez mindenképp pozitív eredmény. A civilek ironikusan azért „az utolsó szó jogán” felállítottak egy szlovák-magyar-angol nyelvű emléktáblát a korábbi helyén: „Itt állt Szlovákia első kétnyelvű útjelzőtáblája. Állították civilek, eltávolította az állam. Állt 3 napot”.
Van mit tanulni a szomszédtól . . .
A csoport azonban nem csak a közszektorban tapasztalt hiányosságokra hívja fel a figyelmet, hanem minden olyan vállalkozásra, ahol hiány van a hirdetés és a reklám esetén a magyar feliratokból. Kettős céljuk elérni „mindenekelőtt a magyar nyelv vizuális diszkriminációjának megszüntetését, hosszabb távon pedig egy öntudatosabb szlovákiai magyar közösséget, amely bátran él jogaival és büszkén felvállalja hovatartozását”. A hatóságok eddig aránylag együttműködőnek mutatkoztak (válaszlevél és helységnév táblák pótlása), ám mindez nem várható el a magánvállalkozásoktól. Utóbbi esetében a városi képviselői testület határozatai és felszólításai érhetnének el eredményt, ám mindez feltehetően a délnyugati részen kívül passzív fogadtatásban részesülne a − korábban említett okok miatt. Az aktivisták emellett gyakran hivatkoznak a dél-tiroli és erdélyi vizuális kétnyelvűségre. Míg az előbbi ideális célként lebeghet minden nemzeti kisebbség előtt (eredményessége leginkább a kölcsönös tiszteleten és a közös akaraton alapul), utóbbi olyan példa, amit gyakran elfelejtenek, ha Romániára gondol az átlagember. Ráadásul Erdélyben jóval gyakoriabbak a magyar feliratok az üzletek kirakatain, mint Felvidéken.
Merre tovább?
A csoport utoljára október 27-én nyilatkozott a Pátria Rádióban, miszerint: „mostanában nem tervezünk újabb akciókat, a kampányidőszak alatt pedig szüneteltetjük tevékenységünket” (az interjú szerint a matricázást valószínűleg folytatják). Ez úgymond egy hosszabb „hatásszünetként” is értelmezhető, valószínűleg maguk a civilek is értékelik az eddigi tevékenységüket. A választási kampány vélhetően fontos alapját képezheti majd a csoport további megnyilvánulásainak, tevékenységeinek és két lehetséges forgatókönyvet is előrevetíthet.
Az első esetben tételezzük fel, hogy az aktivisták mégiscsak részt vesznek a kampányban. A parlamenti választások főszereplői leginkább a pártok és nem a civil mozgalmak. Ám a 2010-es kampány során a szlovák SHOOTY (karikaturisták) országszerte megjelent szatirikus hirdetései (melyek a SMER-HZDS-SNS kormánykoalíció ellen irányultak) jelentős szavazatokat hoztak az ellenzék számára. Ezen kezdeményezés anyagi háttere nagyrészt 3528 adakozó pénzéből, tehát mintegy 72, 217 euróból valósulhatott meg! (A hirdetés Ján Slotát, Robert Ficót és Vladimír Meciart „ábrázolja”).
Valószínűleg mindkét magyar érdekeltségű párt (MKP és a Híd) ki fogja használni (feltehetően egymás ellen) a kisebbségi-nyelvhasználati kártyát, így ha a civilek mégis beleszólnak a kampányba, az a két párt kritizálásában nyilvánulhat meg.
A másik opció azonban valószínűleg reálisabb, főleg ha továbbra is a független, figyelemfelhívó és a polgári engedetlenség révén véleményt nyilvánító irány mellett állnak ki. Ezen esetben előreláthatóan: a tagtoborzás, a terjeszkedés (nyugat-kelet irányban), a tevékenység terület kiszélesítése (további figyelemfelhívó kampányok), a stabil anyagi bázis megteremtése (adományokból), valamint a közismertségre és széles támogatói bázisra való törekvés tartozhat a lehetséges célok közé. Így a mozgalom jóval komolyabb nyomás alatt tarthatná mind a politikai pártokat, mind a helyi és akár a megyei önkormányzatokat is a jövőben.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia csoport sikere egyaránt függ az aktivistáktól, a felvidéki magyarságtól és a politikai helyzettől is. Mert amíg van miért és van kikért tevékenykedni, addig reményeik szerint „hozzájárulunk egy toleráns társadalom megteremtéséhez, amely nyelvileg és szokásaiban is sokszínű, és méltó az európai jelzőre”. – írja Hangácsi István.
A teljes tanulmány elérhető a meltanyossag.hu oldalán illusztrációs képekkel, további felvételek tekinthetők meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil kezdeményezés Facebook-oldalán is, alább pedig kigyűjtöttük azon írásokat, melyek a civilek kezdeményezéseiről szólnak.
Forrás: www.meltanyossag.hu/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”29579, 29684, 30637, 30678, 30730, 30696, 30778, 30940, 31504, 31859″}
