Bár majd’ tizenöt éve nem élek Szlovákiában, mégis úgy érzem, hogy ez a kis szlovákiai magyar néptörmelék az, amelybe még mindig tartozom.
Ide járok haza, és ma már kevésbé szólít meg mondjuk a tíz, vagy akár a tizenöt millió. A friss népszámlálási adatokon lehetne okoskodni, de előre borítékolva voltak. Senkit nem lephetett meg, hogy fogyunk, még talán az sem, hogy nagy arányban. A politikusok most ragozhatják az okokat, és ki-ki felhasználhatta a tényeket saját kis kampányában, tetszés szerint.
Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik úgy gondolják, a helyzet jobb a közölt számoknál, illetve hogy sok magyar nem vallotta be magyarságát. Ez elképzelhető, és mindjárt mondom, miért gondolom én is így, de hozzátenném, hogy ez szerintem nem a bukott kormány lelkén szárad. A viselkedéstan pontosan meghatároz egy jelenséget, amit úgy hívnak hogy „present bias”, vagyis a pillanatnyi döntés kapcsán felmerülő elfogultság, fellépő zavar. Nincs köze a megfélemlítéshez. Ezzel magyarázható például a szervdonorok rendkívül alacsony száma Németországban, ahol akkor kell karikázni a dokumentumon, ha valaki hozzájárul, szemben az osztrák számokkal, ahol meg csak akkor, ha nem. A lényeg, hogy gyakran kényelmetlen a dolgok hivatalos kinyilvánítása, ahogy esetünkben magyarságunk megvallása volt.
Nem lehet elhanyagolni a hétköznapi politika társadalomra kifejtett kifejezetten kotraszelektív hatását sem. A magyarországi politikai események, a gazdasági és hozzá kapcsolódó morális hanyatlás, mind előidezhették azt, hogy ma sokan úgy érzik, már nem annyira sikk Szlovákiában magyarnak lenni. A magyar és szlovákiai médiák jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz az információs asszimetriához, amelynek hordaléka többek közt az, hogy tágabb környezetemben most már azért fognak a vegyes pártra szavazni, mert „ott vannak a jó szlovákok”.
Kevés tanulság van. Igen, össze kell fogni, meg kell erősödni, táblákat kell állítani, és sorolhatja bárki. A hangoztatott szlovák nyelvtanulás mellett, ami létfontosságú, hangsúlyt kellene helyezni a magyar nyelv tanítására és fenntartására is. Hasznos lenne, ha magyar gyermekeink rendszeresen látogatnának Magyarországra ismeretszerzés és látókörtágítás végett. Nemcsak a hivatalban kell megtanulnunk magyarul beszélni, ha már jogunk lett rá. Ha átveszünk az anyaországi nyelvhasználatból és vele kicsit a gondolkodásmódból is, talán lesz esélyünk magabiztosan karikázni. Nekem meg még arra is, innen messziről, hogy ne kacagjak harsányan, ha a politikusainkat, közszereplőinket magyarul hallom beszélni a világhálón. Tisztelet a számottevő kivételnek.
Dr. Gombos Zoltán, PhD, FCAP (New Orleans)
Felvidék.ma
