Hírportálunk kassai tudósítója, Balassa Zoltán pár hete a Kossuth Rádió Arcvonások című műsorában Cservenka Judit beszélgetőtársa volt, vallott a gyermek-, s ifjúkoráról, Kassára kerüléséről, munkásságáról. Alább az interjú szerkesztett leiratát olvashatják:
Biztosan sokan úgy gondolják, ha Balassa Zoltán nevét hallják, hogy egy igazi kassai patriótáról van szó. Hiszen ő úgy ismeri Kassát, Kassa történelmét, nevezetességeit, hogy joggal gondolhatja ezt így bárki. Pedig Balassa Zoltán Besztercebányán született 1949. június 28-án. Prágába járt a Vegyipari Műszaki Egyetemre és ott szerzett vegyészmérnöki diplomát. Mérnöki diplomával a kezében került Kassára a 70-es évek első felében, ahol azóta is él és tevékenykedik.
Balassa Zoltán az, akinek sikerült azonosítani Márai szülőházát – konferálta fel beszélgetőtársát a Kossuth rádió május végi Arcvonások c. műsorából Cservenka Judit. A beszélgetés során Balassa Zoltán elmondta, hogy az Óváros polgármestere nagyon régen elmondta neki, van egy fotója Márai szülőházáról, de utána ő elment, diplomáciai szolgálatba lépett. Később a helytörténész felkereste őt a fotó miatt. Az volt a válasz, hogy lefotózhatod Te magad is. Így Balassa kiment megnézni, persze az utcát átszámozták. A gond az volt, hogy egyrészt Márai a Fő utcát emlegeti szülőházának helyeként, de hát ez egy regényes életrajz, egy polgár vallomása – mondotta a helytörténész. Ha ő azt írta volna, hogy a Szegfű utcában született, azt senki sem tudta volna hol van, azt kilencszer átkeresztelték az évszázadok folyamán, s időközben a házszámok is megváltoztak. Tehát a régi házszámozást kellett megtalálni, és így lehetett igazolni, hogy mely ház volt Márai szülőháza. A szülőházon még nincs emléktábla. „Jelenleg az érsekséghez tartozik ez az épület. Egyelőre erről még szó nem volt. Abban a házban, ahol Márai gyermekkorának egy rövid idejét töltötte, ott van emléktábla. Van szobra is. Majd meglátjuk, hogy mikor kerül rá sor, hogy ezt a házat is megjelöljék” – mondta Balassa.
Balassa Zoltán az interjúban gyermek és ifjúkoráról így vall: „Apám régész, művészettörténész, numizmatikus és földrajz-történelem tanár volt. Nagyon örült, hogy engem a műszaki dolgok érdekelnek. Ő, mint régész, ha avarokat ásott ki, nemsokára avar-szlávok lettek, majd szláv-avarok, végül szlávok. Emiatt összerúgta a port a Szlovák Tudományos Akadémiával és mondta, hogy hát jó, hogy te műszaki pályára mégy, mert az én nevemmel te elvágtad magadat ezen a területen. De a vegytanból nagyon gyorsan kiábrándultam az egyetemen, mivel más elvárásaim voltak. Azt hittem, hogy olyan dolgokat fogok megtudni, amit ma is még ma sem lehet.
Édesanyám német, angol, francia szakos nyelvtanár volt, s így családon belül, otthon mindig történelemről volt szó. Amit az iskolában hallottunk – azt otthon a szüleink helyrerakták. Meg aztán én a Szabad Európa Rádión nőttem fel, meg a Magyar Rádión, a Petőfin és a Kossuthon. Besztercebányán mindkettő jól volt hallható a Szabad Európával együtt. Én tanultam és közben mindig szólt a rádió, és olyan büszke voltam, ha közben megszólítottak, hogy – kedves hallgatóink.
Mikor Prágába kerültem, ott az Ady Endre Diákkör működött. Most ünnepli megalakulásának 55. évfordulóját. Vezetőségi tag lettem. Nagyon sok minden kezdett érdekelni. Számtalan emberrel ismerkedtem meg, egy érdekes világba cseppentem bele” – meséli.
A mérnöki diplomával Kassára úgy került, hogy a docens, akinél az egyetemen végzett, Kassára járt vendégtanárként és őt javasolta a maga helyére. Ez 1972-ben volt. Megindult a normalizáció, és mikor visszajött a katonaságtól, az egyetemen már nem volt rá szükség. Párttag nem volt soha és így más helyet kellett találnia. „A Vasgyárba kerültem. Ott fogalmuk sem volt, hogy egy vegyészmérnökre milyen munkát bízhatnak. Aztán a Technika Háza következett. Onnan kirúgtak, fél évig fűtő, majd munkanélküli voltam. Úgy kerültem aztán az ivóvíz-tisztításhoz. Néhány kellemes évem volt itt, néhány szép munkát is el tudtam végezni. De pl. Magyarországgal szinte tilos volt kapcsolatot felvenni. Ezt így nem mondta senki, hogy nem szabad, de egyszerűen ignorálták a javaslataimat. Én a fejlesztési osztályon dolgoztam, nekem az lett volna a feladatom, hogy a legmodernebb technológiákat hozzam. Egyes szakmai dolgokat el akartam intézni, nem engedélyezték a szolgálati utat, tehát magán úton eljöttem Budapestre, intéztem mindenfélét és gyűjtöttem a könyveket, ismerősöket, jegyzeteket. Aztán kezdtem írogatni, és jött a rendszerváltás…
A beszélgetés során megtudhattuk, hogy Balassa Zoltánnak az otthona az a hely, ahol mindig feltöltődik. Egy 17. sz.-i házat vásárolt a 70-es évek második felében Kassán, amelynek pincéjében 14.sz.-i elemek is vannak. „Lassacskán hozom rendbe, ahogy ezt lehet. És itt valóban jól érzem magam, ez a ház befogadott. Jeles személyiség lakott ott, akinek emléke szintén feledésbe merült. Isépy Natália, aki színjátszó volt és költő, meg rádiójátékokat is írt, és a kassai magyar stúdió nagyon sok rádiójátékát játszotta. Most éppen néhányat elővettem, talán a Thália Színház is játszani fogja, és ő is visszajut a magyar irodalomba, mert még a Petőfi Irodalmi Múzeumban sincs egy sor se róla, teljesen elfelejtett személyiség” – jegyzi meg Balassa.
Balassa Zoltán nem az a személyiség, aki valamikor is unatkozna. Mindig van tennivalója, elfoglaltsága, mindig érdekli valami, mindig valami után kutat. 2013-ban Kassa Európa Kulturális Fővárosa lesz. Talán e szervezői és előkészületi munkáknál is nagy segítséget jelent majd a helytörténész munkája, tudása, széles látóköre. Fáradhatatlanul kutatja az ősi városban egyre szűkülő magyar jelenlét gazdag tárgyi és szellemi emlékeit, különös tekintettel a Nagyságos Fejedelemre, akinek sírja a kassai Dómban minden magyar zarándokhelye, és Márai Sándorra, akit újabban a szlovák irodalom is felfedezett.
Megtudtuk azt is, hogy megjelenik Balassa Zoltán Szlovákiáról szóló útikönyve, amely sok mindenre rámutat majd és sokunk számára úgymond ajándékként szolgál. Közös magyar – szlovák történelmünk hozadéka Balassa Zoltán egy másik műve, ami az ELTE-n kötelező olvasmány.
A riporter, egy Márai idézettel fejezte be a beszélgetést: „ Kassa tudta, hogy magyarnak lenni nyugat és kelet, észak és dél között nemcsak etnográfiai állapot, hanem rang is, nemcsak nyelvi és faji örökség, hanem hivatás és feladat is.”
Hisszük, hogy Balassa Zoltán is tudja, mi az ő feladata, érzi mit kell tennie és teszi is azt. Születésnapján szívből köszöntjük Őt és kívánjuk, hogy még nagyon sokáig tudja tenni a dolgát, tudja kutatni a történelmet és tudjon még nagyon sok kirándulni és múltat megismerni akaró csoportot vezetni a történelem útvesztőiben.
MV, Kossuth rádió nyomán, Felvidék.ma
