Országunk természeti kincseinek megismerése jóval a honfoglalás előtti, egészen a kőkorig nyúlik vissza. A szemet gyönyörködtető ásványok, kristályformák gyűjtése és ismerete évszázadok óta a legszélesebb közönséget vonzotta.
A kőzetek és ásványok a Föld kérgének alapvető alkotórészei. Gyűjtésük és tanulmányozásuk lebilincselő hobbi. Az élővilág forma és színgazdagságát, változatosságát szintén jól példázzák a csigák,kagylók, kövek, kövületek.
A csodálatos gyűjtésekből valósult meg az a kiállítás, amelyet Dunamocson, a kultúrházban nyitottak meg. Mi abban a szép, hogy az ember egy megkövesedett csigát, követ, kövületet, vagy kagylót forgat a kezében?
A dunamocsi kiállítás a földtörténet igen nagy időszakát mutatja meg nekünk. Ez különleges gazdagságunk, egyben lehetőségünk. A kövületek, a kőzetek ismeretében a másnak csak nyers adat – valami mondjuk 150 millió évvel ezelőtt történt, vagy élt – tartalommal töltődhet, sőt az idő érezhetővé válik. Talán ez a legszebb, szinte megrázó élmény, egy kettéhasított agyagmárgagumó közepéből előbukkanó szépséges „csiga” láttán tudni, utoljára százötven millió évvel ezelőtt sütött rá a Nap.
Az ősmaradványok gyűjtése nemes passzió. Menjünk hát ki a szabadba, s keressük meg a kövületeket. E gazdag és változatos múlt ráadásul a Pannon-medence korát vizsgáló szakemberek esetében is sokszor különböző véleményeket eredményezett. A ma biztosan ismert legidősebb hazai kőzetek kora mintegy félmilliárd év. Ilyen hatalmas munkára csak a természet képes, s eszébe jut a rövid idejű embernek az Isten is.
Kevés falu tudhat magáénak olyan kivételesen gazdag néprajzi és helytörténeti gyűjteményt, mint a Dunamocs.
A kővel, vagy annak valamilyen formájával többet találkozunk hétköznapjainkban, mint gondolnánk. Elrúgjuk, elbotlunk benne, felmászunk rá, kacsázunk vele, építkezünk belőle. Ez a lehetőségek tárházát még koránt sem meríti ki. Minél többet gondolunk a kőre, annál érdekesebb helyeken bukkan fel. Talán nem is olyan hétköznapi anyag, mert már őseink a kő segítségével csiholtak tüzet, majd kőszerszámokkal vadásztak.
Az is érdekes lehet, hogy a hatalmas kősziklából hogyan lesz olyan apró kavics, ami még a kezünkben is elfér. Milyen hasonló a kő és az ember! A kövekről azt mondják, hogy élettelenek. Nem hiszem, de még ha így lenne is, az életről rengeteget tudnak, ha nem is fecsegik el.
Folyamatosan változik, csiszolódik, alakul, de erős és tekintélyparancsoló is egyben. Talán ezért adták őseink fiaiknak a Keve nevet? Talán ezért szerepel annyi közmondásban, szólásban a kő szó? Nagyon érdekes, és szinte kimeríthetetlen a téma. Ellátogathatunk egy közelben található folyóhoz, tóhoz, ahol szintén gyűjthetünk köveket, elbeszélgethetünk a víz munkájáról, a kövek átalakulásáról.
A kagylót és a rákot már elődeink is fogyasztották. Ezt régészeti kutatások támasztják alá, mert a tudósok feltárásaik során a földünk számos helyén találtak kagyló maradványokat. A tudósok úgy vélik, hogy őseink a tengerparton, az apály idején összegyűjtötték a kagylókat, osztrigákat, később kimerészkedtek a tengerre is és ott a puhatestűeket gyűjtötték, így találkozhattak a rákkal is. A kagyló gyűjtése, nemcsak az élelemszerzés miatt történt, hanem pénzt helyettesítő csereeszköz volt.
A néphit szerint a kagylók, rákok, osztrigák szerelmi varázserővel bírtak, afrodiziákumként tartották számon. Az ősi Egyiptomban Faruk király minden szerelmes éjszakája előtt osztrigát fogyasztott. Később XIV. Lajos és Casanova kedvenc ételei közé tartoztak a tenger gyümölcsei. Egy amerikai orvosnő kutató munkájának köszönhetően bebizonyosodott, hogy a rákok, kagylók koleszterincsökkentő hatásúak. Bizonyítja ezt a mostani kiállítás, ahol hazai ásványok mellett ékkövek, ékszerek, tengeri csigák, kagylók, sőt még megkövült cápafogak is helyet kaptak a kiállításon, vagyis a legélesebb szemű gyűjtők és a csak egy kis szépségre vágyó laikusok egyaránt megtalálhatták a nekik leginkább tetsző darabokat.
Az ünnepélyes megnyitón Banai Tóth Pál polgármester Pilinszky János: Egy szenvedély margójára c. versét idézte.
„A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. Az elveszíthetetlent markolássza! Egész szíve a tenyerében lüktet, oly egyetlen egy kezében a kő, és vele ő is olyan egyedül lett. Nem szabadul már soha többé tőle. A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás, egy egész tenger zúgja mégis vissza”.
Ez a kiállítás is bizonyítja, hogy a községnek térségi kihatású lehet a természeti adottságainak kihasználása. Köszönetét fejezte ki Szeginé Sánta Ilonának, aki összefogja az itt élő embereket, akinek ötletei szinte kimeríthetetlenek. Köszönetét fejezte ki a 47 gyűjtőnek is, akiknek segítségével sikerült ezt a kiállítást létrehozni.
Ezt követte Petkó Veronika középiskolai tanuló szavalata „A vizek fohásza” címmel és egy rövid írás felolvasása a kövekről, kavicsról és a homokról.
„Egy filozófusprofesszor előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerves üveget és feltöltötte kb. 5 centiméter átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg…”
„Igen” – volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt tele homokkal és azt kezdte beletölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis részt kitöltött.
„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok. A családod, a partnered, az egészséged, a gyermekeid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi apróság. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel is. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyermekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amelyek igazán számítanak. A többi csak homok.”
Szeginé Sánta Ilona több évtizedes munkájának eredményeképpen a Duna-mente egyik legrégebbi településén már-már elfeledett, s az enyészet különböző stádiumaiban fellelt tárgyi és írásos kordokumentumok, valamint generációk emlékei váltak közkinccsé. Szerinte a községben még mindig vannak felfedezésre és felújításra váró tárgyi emlékek, történelmi dokumentumok.
A kiállítás rendkívül díszes, egyszerre gyönyörködtet, szórakoztat és elgondolkodtat. A szépség persze nem oldhat meg mindent, de a látást „sikamlósabbá” teszi. Hitem alapján én is elfogadom, hogy a Természet csodálatos világa végső soron egy transzcendens Szellem: Isten műve Ezért tiszteletre méltó a természet maga a Föld mert vannak csodái, ami hat a lelkekre, szívekre, már ha van akinek van lelke és szíve. A Duna közös reménységévé lett mindazoknak, akik féltik Európa e csodálatos természeti környezetét. Mindannyiunk feladata őrt állni azon folyók öröksége felett, amelyek évezredek óta rajzolják a Kárpát-medence arculatát.
Mindenkit, akit lenyűgöznek a természet kincsei, ásványok, drágakövek, valamint a csigák, kagylók és egyéb tengeri herkentyűk keressék fel a március végéig látható nem mindennapi kiállítást.
Ez, amit itt láttam szinte elmondhatatlan, mindenkinek ajánlom, hogy megtekintse ezt a csodálatos világot. Csodálatos érzés volt a természet titkaiba betekinteni! Köszönet a tetszetős kiállításért, a fáradságért, mellyel ezt a káprázatos gyűjteményt létrehozták.
További fényképek a Képgalériánkban tekinthetők meg.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
