Mi tagadás, igazán sok mindenért lehetne a „nagypolitikát” képmutatónak, álságosnak, aljasnak, szemforgatónak, röviden: undorítónak nevezni. Hogy a természeténél fogva, eredendően ilyen, avagy csupán a művelői teszik azzá, arról lehet vitatkozni. Mindenesetre Ivan Gašparovič minapi megnyilvánulása mindkettő megközelítésmódhoz egyforma erős bizonyítékot szolgáltat.
Arról van szó röviden, hogy június közepén Pozsonyban rendezik meg Közép és Kelet-Európa államfőinek csúcstalálkozóját, melynek tehát szerencsétlen módon éppen a Szlovákia legbutább emberének is megválasztott Gašparovič lesz a házigazdája. S mint olyan, az ő dolga a meghívók kiküldése is. Mi ezzel a probléma? – gondolhatnánk – azzal még talán Gašparovič is képes megbirkózni (népes stábja segítségével), hogy előkap egy térképet és leolvassa róluk az említett régió országainak nevét.
Márpedig éppen ezzel van a gond: e térképen szerepel egy olyan ország is, amely van is, meg nincs is. Többek között ez is a nemzetközi jog szépsége: egy ország egyszer van, máskor meg nincs – mindez csupán nézőpont kérdése. Talán kitalálta már a kedves olvasó, a Koszovói Köztársaság a szlovák államfői fejfájás okozója, mert hát akárhogy is nézzük, tagadhatatlanul létezik, ugyanakkor Szlovákia számára mégsem. Aztán tovább bonyolítja a képletet, hogy a júniusi csúcstalálkozón lesznek olyanok, akik minden további nélkül elismerték Koszovót (ilyen pl. Magyarország, Horvátország, Macedónia és Montenegró is), meg olyanok is, akik nem (Szerbia, vagy épp Szlovákia).
Erre a nyakatekert helyzetre kellett Gašparovičnak gombot varrnia. Furfangos ember lévén – mint a székely ember leánya Mátyás király meséjében – kitalálta, hogyan is legyen ezzel a szerencsétlen koszovói államfővel. Hogy jöjjön is, meg ne is, legyen is, meg ne is. Atifete Jahjaga államfő tehát jöhet a találkozóra, de úgy, hogy abban nem sok köszönet van, előzetesen ugyanis lerángatják róla még a gatyáját is. Azt, ami egy hétköznapi halandót megkülönböztet egy államfőtől (s ez, mint Gašparovič példája is mutatja, sem nem az elegancia, sem nem az intelligencia): a szuverén állam jelképeit.
Gašparovič feltétele ugyanis az, hogy a koszovói államfő nem viselheti állama egyetlen jelképét sem, a találkozón nem tüntethetők fel ezek a koszovói állami jelképek (zászló, címer), de még csak az ország megnevezése sem!
Mindenki döntse el maga, hogy ez mennyire megalázó, sértő, goromba húzás s hogy vajon nem az lenne-e az elegánsabb, egyenesebb viselkedés, ha inkább meg sem hívná a szerencsétlen koszovói kollégát. Mindenesetre két dolog jutott eszembe erről az esetről (e rövid gondolatmenet első mondatában leírtakon túl).
Egyrészt az, hogy vajon miért nem hallom a Koszovót elismerő meghívott államok tiltakozását, pontosabban inkább kiállását a koszovói államfő mellett? Ha Szerbia jelezhette, hogy ő a koszovói állami jelképek megjelenése esetén távol marad, akkor a Koszovót elismerő közép-kelet-európai országok (és ők vannak többen) éppen ilyen alappal jelenthetnék ki, hogy kiállnak az általuk is elismert független köztársaság mellett. Mert a tisztesség így kívánná.
Másfelől pedig – bár ez már csak meddő múltba tekintés – lehet, hogy annak idején Magyarországnak sem kellett volna úgy kapkodnia Szlovákia elismerésével, midőn Csehszlovákia felbomlott. Néhány feltétel bizony belefért volna…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
