Egyházi berkekben gyakorta lehet találkozni Fischer-Colbrie Ágoston nevével, ám meglepve tapasztaltam egyetemi tanulmányai során, hogy ez a férfiú bizony szerény kis városkánkban, Zselízen látta meg a napvilágot.
Ez a tény komoly büszkeséggel töltött el eztán, valahányszor egy nívós történelemkönyv hasábjain megpillantottam nevét. Az viszont már kevésbé, hogy szakavatottabb embereken kívül a helyiek nemigen tudják, hogy valójában zselízi kötődésű. Bár lássuk be, a nagy többség tulajdonképpen azzal sincs teljesen tisztában, hogy ki is volt valójában ez a furcsa németes-franciás nevű illető. Pedig egyáltalán nem szégyellni való az ő személye, sőt.
Egy helyütt az olvasható róla, hogy korát megelőző szellemiséggel és tudással rendelkezett (pl. 11 nyelven beszélt: magyarul, szlovákul, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, héberül, arabul, illetve ógörögül). Maga Márai Sándor is megemlékezik kortársáról, Kassáról szóló önéletrajzi regényében, az Egy polgár vallomásaiban, amiben mint szentéletű aszkétát ír le.
Ha végigtekintünk életpályáján, mindezt tanúsíthatjuk is, és rádöbbenhetünk, hogy a 19. század végén, illetve a 20. század elején élő Fischer-Colbrie, nem csak korát, de szellemiségben könnyen a mai kort is megelőzte, sőt lehet messze le is hagyta. Keresztényi értékrendje mellett mindvégig kitartott, és a történelem legsötétebb viharai között is – gondolhatunk itt akár az I. világégésre, akár a trianoni tragédiára-, kiállt szűkebb-tágabb „nyája” igazságáért, akár magyar, akár szlovák jogtiprásról is lehetett szó. Mégis a sors furcsa fintora úgy rendezte, hogy pont ő volt az, aki pappá szentelte többek közt a későbbiekben háborús bűneiért felelősségre vont Jozef Tisot, az önálló szlovák, hitleri bábállam vezetőjét.
1863. október 16-án született az akkori Magyarország, Bars vármegyéjében lévő Zselízen. Családja – ahogy arra nevéből is következtetni lehet – német és francia felmenőkkel is rendelkezett, apja Fischer-Colbrie Antal uradalmi erdőfőtanácsos volt, aki az Esterházy család szolgálatában állott, édesanyja pedig cseh származású Kovař Szerafína. Tanulmányait Kremsmünsterben, Pozsonyban és Esztergomban végezte, majd Simor János esztergomi érsek 1886-ben szentelte fel pappá. Rá két évvel Bécsben teológiai doktor címet is szerzett. Ezután Budapesten káplán, majd esztergomi levéltáros, érseki titkár és hercegprímási szertartóként működött. 1890-ben udvari kápláni címet kapott. A magyarországi keresztényszocializmus legelső képviselői közé sorolták. Ő fordította le latinból magyarra az 1891-ben XIII. Leó pápa által kiadott Rerum Novarum című körlevelet. 1901-ben dogmatikát ad elő a Pázmáneumban, majd 1902-ben ki is nevezik a dogmatika professzorává valamint az intézmény rektorává. 1900-ban esztergomi kanonok és pápai protonotárius. 1904-ben az akkori kassai püspök Bubics Zsigmond mellé nevezték ki koadjutornak és 1907-ben szentelték kassai megyéspüspöknek. Ferenc József 1915-ben társadalmi célú tevékenységéért Vaskereszt Rendjével tüntette ki. Az államfordulat előtt jelentkező türelmetlen nemzetiségi politika Magyarországon sok idegen nyelvű pap üldözését okozta, ez ellen Fischer-Colbrie több ízben is intenzíven fellépett, papjai mellett minden körülmények között teljes mértékben kiállt. Tudatában volt az anyanyelvi egyházi hitélet fontosságának, ezért engedélyezte a szlovák nyelvű egyházi kiadványok terjesztését is.
A szlovákság iránti türelmes magatartása miatt, egyedül ő maradhatott magyar nemzetiségűként a püspöki székében 1918 után, – természetesen csak miután letette hűségesküjét az újonnan alakult államra. Széleskörű kapcsolatai révén 1920-ban aktívan közreműködött a később Esterházy János fémjelezte Keresztényszocialista Párt létrehozásában.
A csehszlovák hatóságok ezután már meglehetősen kritikusan néztek tevékenységére és személyére, jogköreit is csorbítani próbálták. 1919-ben állami részről felkérték Fischer-Colbrie püspököt, hogy tartson egy díszmisét az egyéves Csehszlovákia fennállásának ünnepére, amire a püspök azt válaszolta, hogy gyászmisét szívesebben tartana, mivel Szlovákia katolikus lakosságát annyi sérelem érte az utóbbi egy évben, hogy nincs mit ünnepelni. Aktív és bátor, szociálisan érzékeny katolikus-közéleti szerepvállalás megtestesítőjének, Prohászka Ottokárhoz hasonlóan a keresztényszocialista gondolatvilág terjesztőjeként tekintettek rá.
Ő volt az utolsó olyan szlovákiai püspök, aki a felvidéki magyarságot a közéletben is fel merte vállalni, és minden tekintetben képviselte is. 1925. május 17-én halt meg Kassán. Hamvait a Szent Erzsébet-dóm altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Ez a gazdag életpálya pedig a Garam mentén, Zselízen indult. A helyi történelemmel foglalkozók véleménye ugyan megoszlik arról, hogy pontosan melyik házban is láthatott napvilágot Fischer-Colbrie Ágoston. Vélhetőleg a grófi kötelékbe tartozó szolgálati lakások egyikében, melyek a kastélyhoz közel helyezkedtek el. Egyes információk szerint az erdészlak egykoron a mai Általános Hitelbank (VÚB) helyén állhatott, de az sem kizárt, hogy a máig meglévő, jelenleg Speciális iskolaként funkcionáló épület lehetett a szülőháza.
Mindez viszont nem változtat azon, hogy a zselízieknek lokális identitástudatuk egyik alappilléreként kellene, hogy álljon Fischer-Colbrie Ágoston tisztelete és emlékezete, és kultuszát szülővárosa méltóképpen kellene, hogy ápolja. Ez viszont egyelőre még várat magára. Remélhetőleg már nem sokáig.
Csonka Ákos, Felvidék.Ma
