A Lakiteleki Népfőiskola és az alapító Lezsák Sándor neve ma már fogalom. Aki figyeli rendezvényeiket és folyamatosan meghirdetett, Kárpát-medencei hatósugarú pályázataikat, bizonyára örömmel vette tudomásul, hogy elérkezett a nagy pillanat: gyerekeink-unokáink is kapcsolatba kerülhetnek Szent Koronánkkal, hiszen lerajzolhatják. A pályázaton való részvétel ugyanis szinte feltételezi, hogy az indulók valamilyen szinten megismerkedjenek legbecsesebb, világviszonylatban is páratlan nemzeti ereklyénkkel. Én tizenöt esztendeje láttam először a Koronát, akkor még a Nemzeti Múzeumban volt.
Életem egyik legnagyobb hatású találkozásaként tartom számon azt a húsz percet, melyet zavartalanul tölthettem társaságában. Azóta nincs nap, hogy ne gondoljak rá, ne olvassak vagy beszéljek róla. Legalább harmincszor láttam már, és több mint hetven előadáson szóltam jelentőségéről, a szerkezetéről, a kutatók tényekkel bizonyítható, újabb és újabb felismeréseiről.
Igen, a Magyar Szent Korona sugároz, árad belőle valami léleksimogató erő, amely – Pap Gábor kiváló Korona-kutató szerint – „csak a jóra alkalmas”. Kocsis István író pedig így fogalmaz – „A Szent Korona Isten gondolata a magyarokról.”
Ez a hét, mondattá összeillesztett szó azt jelenti, hogy az ember feladata tisztelni a másik embert, tanítani és gyógyítani őt, nem gyűlölni. (Gyógyítani jó szóval is lehet!) Nagyon szeretném, ha a felvidéki magyar gyerekek nagy számban vennének részt a lakiteleki pályázaton.
Hogy a Szent Korona hatására érdeklődni kezdjenek múltunk, hagyományaink, történelmünk, kultúránk iránt. Hogy felfedezzék: a világ, s benne az ember nem a véletlenek összejátszásaként született meg, hanem a Teremtő Isten akaratából, aki azért küldte közénk Szent Fiát, hogy az Úr Jézus szívének szeretetlángja szétáradjon a Földön.
Batta György,Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42364″}
