Az idei, sorrendben immár 44. Fábry Zoltán Közéleti Napok nyitó eseményeként Fábry-portré rajzversenyt rendeztek a szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskolában, (Cselényi Árpád tanár úr irányításával), s a tanulók egy csoportja meghallgatta róla szóló emlékeimet.
A közéleti napokat november 12-e és 23-a között rendezi a Csemadok Szepsi Alapszervezete a társszervező Kassa-környéke Területi Választmánnyal együtt.
Előadásomra azért került sor, mert én még ismerhettem makulátlan erkölcsű szellemi vezetőnket, aki a második világháború utántól 1970-ben bekövetkezett haláláig rendületlenül védte a felvidéki nemzeti közösség érdekeit.
Halála után kis könyvet is írtam róla. (Színek Fábry Zoltán portréjához).
Az előadás után autóbusz vitte a szepsi alapiskolásokat Stószra, ahol először az író sírjának megkoszorúzására és imára került sor, – a gyerekekkel együtt lerótta kegyeletét Köteles László, a Csemadok országos alelnöke és Zborai Imre, a helyi szervezet képviseletében, – majd a társaság tagjai megtekintették Fábry Zoltán szülőházát, melyben – kis kivételekkel – élete végéig élt.
A diákokat Schreiber Alica, a ház gondnoka kalauzolta.
Ez a néhány emlékező óra remélhetően hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek megérthessék: ez a stószi férfi mindnyájunkért élt. Együttérzett velünk az emberpróbáló keserves időkben, amikor a teljes jogfosztottság áldozatai lettünk, amikor kitelepítettek és deportáltak bennünket ősi szülőföldünkről, s ha magyarul mertünk beszélni az utcán, megpofoztak. Ő maga is állandó veszélyben élt -, máglyára akarták vetni a stószi Mária-hegyen a könyveit, de azt a lakosság tiltakozása megakadályozta.
Fábryhoz a magyarok lakta hazai térségekből gyakran elzarándokoltak a megnyugvást keresők, hogy meghallgassák tanácsait és kifejezzék mélységes tiszteletüket.
Ez a 73 évet élt kiváló ember egész életében „fegyver s vitéz ellen” hadakozott: gyerekemberként elvitték az első világháborúba, ahol az egyik pillanatban csaknem megölték, a másik pillanatban ő maga volt kénytelen gyilkolni.
Példája ma is ösztönözheti az érző és gondolkodó magyarokat. Fábry Zoltán megmutatta, mi mindent képes megtenni akár egymaga is az ember, ha vállalja a sorsközösséget népével.
Kár, hogy a mai napig azt él gondolják róla, remete volt, s hogy rokonszenvezett a kommunizmussal. Természetesen egyik állítás sem fedi a valóságot. Üresjárat című titkos, évtizedeken át rejtegett naplója éppen az ellenkezőjét bizonyítja: ő tudta, hogy önmagunkkal és másokkal csak Krisztus tanításának szellemében élhetünk békében.
Örvendetes lenne, ha más iskolák is ellátogatnának a „stószi őrhely”-re, megújulna a Fábry-tisztelet a felnövő újabb és újabb nemzedékek körében.
A szepsi emlékezés megszervezéséért ezúton mondok köszönetet Nagy István igazgató úrnak és mindazoknak, akik hozzájárultak a sikeres megvalósításhoz.
Batta György
