Kisebbség helyett közösséget! címmel jelent meg egy feltétlenül figyelemre méltó interjú a Magyar Nemzetben.
Velkei Tamás újságíró Kiss Antallal a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviselete brüsszeli irodájának vezetőjével beszélgetett, aki – mint az az interjúból is kiderül – lényegében hivatalba kerülése óta küzd már a kisebbség szó használata ellen is. A beszélgetésből az is kiderül: miért.
Kiss Antal szerint a szó eredeti, valódi jelentését kell csak megnéznünk, amely eleve feltételezi a többséget: a nagyobbat, a jobbat, erősebbet, értékesebbet, melyhez képest a kisebbség feltétlenül hátrányban van – a kifejezés mögött megjelenik a devalváció. A magyar közösségekre nézve e kifejezés használata Kiss szerint súlyos lelki defektust okoz. Hiszen már – mint fogalmazott – maga a szó „európai ámokfutása” is a trianoni békediktátummal kezdődött, ekkor vonatkoztatták a történelemben egy konkrét népcsoportra (épp a magyarra) e szót. Ezzel gyakorlatilag karanténba zárták a magyar közösséget a diktátum szövegezői – mondta a Magyar Nemzetnek Kiss Antal. Nagyobb baj, hogy maguk az érintett közösségek is elkezdték használni…
„Ezt a belső fertőzést nagyon gyorsan meg kell szüntetni. Az utolsó órában vagyunk. Össze kell hasonlítani a közösség és a kisebbség szavak lélektanát. Előbbi önmagában álló fogalom, ami szerint egy (nép)csoport nyelvében, kultúrájában együvé tartozik, közös a múltja, a jelene és a jövője, közösek a céljai. Szörnyű az is, hogy Európában a kisebbség mára gyűjtőfogalommá vált, amelybe beletartoznak – nem megbántva senkit – a vándorló népek, a migránsok, a homoszexuálisok vagy akár a cirkuszi artisták és a törpenövésűek is. E „kosárba” sikerült minden, számbelileg kisebb közösségben, más állam területén élő magyart bezsúfolni.”
Kiss Antal szerint egyértelmű a feladat: ki kell irtani mind az európai, mind pedig a magyar-magyar közbeszédből a kisebbség szót, amennyiben az minőségi megjelölésként szolgál: „Ha mi Európában nem egységes közösségként jelenünk meg 12,5 millióan, akkor azzal eláruljuk a külhoni magyar barátainkat, és eláruljuk azt a közösséget is, amely Európa nyolcadik–kilencedik legnagyobb nemzeti közössége.”
Kiss pozitív példaként említi a Magyar Közösség Pártját, amely elnevezését megváltoztatva már nevében is a közösség szót használja (koalíció helyett). Lesújtó képet fest viszont az EU illetékes szerveinek hozzáállásáról a magyar közösségek ügyéhez. Elmondása szerint például az EU állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságam a LIBE jelentése még csak nem is említi a külhoni magyar közösségeket ért sérelmeket: „Pedig tényszerűen tudjuk, hogy a Délvidéken hány magyart vertek meg, hány embertől vették el a szlovák állampolgárságát, mert felvette a magyart is, hol vették le a kétnyelvű helységnévtáblákat, hol tépték le a kitűzött székely zászlókat”.
A felvidéki helyzetről szólva Kiss Antal az asszimiláció súlyos problémáját említette, nem kerülve meg a lényeget: „a magyarlakta területeket a szlovákok tudatosan hozzák nehéz gazdasági helyzetbe – ott a szociális probléma ma már a nemzeti kérdés előtt áll”. Elfogadhatatlannak tartja Robert Fico megnyilvánulásait a magyarokkal szemben, különösen ami a megyei önkormányzati választások során tőle elhangzott. Okfejtése logikus: „Ha a magát középpártinak tartó Fico így nyilatkozik, miért várjuk, hogy a szélsőjobb szelídebb legyen? Nekik ennél csak nagyobbat, erősebbet kell mondaniuk”.
A szlovák-magyar kapcsolatokat illetően Kiss Antal úgy fogalmazott: a szlovákoknak túl kellene lépni azon, hogy magukat a magyarokkal szemben határozzák meg. „Két európai nemzeti közösség vagyunk, tele értékekkel, egymásra utaltan”.
Az interjúban szóba került az autonómia kérdése is. Kiss a Székelyföld mellett a Csallóközt jelölte meg mint olyan területet, ahol ki lehetne jelölni az autonóm területet. Szerinte Csallóköz lehetne a felvidéki magyarság intézményrendszerének központja, melyhez kulturális és egyéb közösségi autonómiát élvezve kapcsolódhatnának például a kassai magyarok.
szd, Felvidék.ma/Magyar Nemzet
