Kassán Pásztor Zoltán püspöki helynök vezetésével évkezdeti lelkinapot tartott a főegyházmegye magyar anyanyelvű papsága.
Az újesztendőben Pál apostol megtérésének emléknapja már hagyományos találkozási nap.
A találkozó január 23-án szentmisével kezdődött a Szent Mihály kápolnában, ahol a sorok írója homiliájában József Attila két verssorát idézte: Csak ami nincs, annak van bokra/Csak ami lesz, az a virág./ Télvíz idején a bokornak csupán szárai látszanak, de ha gyökere van, virágai is lesznek. Gyümölcse, amit érinteni lehet, mint Jézust az igazságot kereső néptömeg. Ezért fontos, hogy féltékenykedő világunkban a papság tagjai egymás Jonatánjai legyenek.
A szentmisét tanácskozás követte, mely a Szent Gellért Pasztorációs Központban zajlott. A jelenlevők Susko Mihály nagykaposi esperes plébános elmélkedése alapján a papság mibenlétáről beszélgettek. Milyenek vagyunk? Milyenek a papok? – hangzottak el a kérdések. Meglepő vagy sem, de emberiek: halandó férfiak, akik titokzatos módon mégis az örök isteni világot közvetítik. Olykor fénylően szentek, máskor átlagosak, néha pedig riasztóan gyarlók. S mégis, reverendájuk suhogásában meg lehet hallani Isten lélegzetét.
Persze, mást is közvetítenek. A kereskedelmi média által ránk erőszakolt kép szerint a papok döntő többsége visszataszító bűnös: iszákos, sikkasztó, pedofil és így tovább… Fölösleges részletezni. E médiacirkusz egyfelől hazug és – mondjuk ki bátran – aljas, másfelől káros a hívőkre, általában pedig a társadalomra. Káros, mert aláássa azt a bizalmi viszonyt, azt az erkölcsi alapot, amelyre építve papok és szerzetesek százai a rájuk hagyatkozókat hitre és tisztességre nevelik, illetve a kitaszítottakon és a rászorulókon segítenek.
A megannyi rosszindulat, a külső és belső ellenségeskedés ellenére honnan van mégis erejük élni, alkotni, tervezni? Erejük forrása a kapcsolatban van. Azzal, aki kiválasztotta, meghívta és szakadatlanul küldi őket azokhoz, akikhez menni szándékozik. Bármennyire is meglepő, az emberek, akik pappal találkoznak, köszöntésükkel akarva-akaratlanul Jézust dicsérik: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
A reményteli jövőbe tekintést konstruktív hozzászólások, felvetések és megvalósítandó lelkipásztori tervek alapozták meg.
Többek között szó esett a Szepsiben alapítandó magyar tannyelvű Boldog Salkaházi Sára egyházi iskolai intézményről, a papság összetartó egységének megőrzéséről és megerősítéséről, a találkozók fontosságáról, az értékek cseréjéről, az egyházi és a világi média hatékonyabb kihasználásról, a Fájdalmas Anya éve kegyelmeinek és lehetőségeinek felelősségteljes elfogadásáról és megvalósításáról.
Az a pap, aki imádja Jézus Krisztust, aki beszél Jézus Krisztussal, aki keresi Jézus Krisztust, aki hagyja, hogy Jézus Krisztus keresse őt, jó helyen van. Ha ez nem áll fenn, akkor mindent elveszít. De akkor mit adunk az embereknek és egymásnak? Mert Pásztor Zoltán püspöki helynök szavai szerint nemcsak a néphez, de egymáshoz is küldve vagyunk. Felelősek vagyunk egymásért.
Ez alkalommal is bizonyságot nyert, hogy bár nekünk, papoknak (is) számos korlátunk van. Sőt, mindnyájan bűnösök vagyunk, de ha Jézus Krisztushoz megyünk, ha keressük Őt szavában, szentségeiben, az imában, az imádatban és a másik emberben, akkor jó papok vagyunk, bár bűnösek – ahogyan azt Ferenc pápa mondta. Ezúton is kérjük a ránk bízott hívek jó szándékát, megértését és imáit, hogy a jövőben se veszítsük el kapcsolatunkat Jézus Krisztussal és egymással. Ez mindnyájunk győzelme, ami előbb-utóbb látható is lesz, mint a bokor virága, hisz’ annak gyökere van.
Gábor Bertalan/Felvidék.ma