Állampolgárság, szavazás címmel jelent meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet legújabb elemzése, amely két hónappal a magyarországi országgyűlési választások előtt számot vet az állampolgársági törvény 2010-es módosításának – vagyis az egyszerű honosítás bevezetésének – következményeivel.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézetet a kormány hívta életre és a budapesti Magyarság Házában, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. keretein belül működik. Alapfeladata, hogy a kormányzat munkáját tudományos kutatásokkal támogassa, elméleti keretet és háttéranyagokat biztosítson a nemzetpolitika működtetőinek. A Kutatóintézet így tehát tudományos kutatóintézetként működik, jogvédő központként tevékenykedik, illetve kultúrális fórumot biztosít. A Kutatóintézet felvidéki tagja Rákóczi Krisztián dunaszerdahelyi politológus, aki a felvidéki magyar politika elemzésével foglalkozik.
Az Állampolgárság, szavazás c. elemzés a tények rögzítésével indul: e szerint 2014. február elejéig 575 000-en igényelték a magyar állampolgárságot, 510 000-en tették le az állampolgársági esküt, és február 5-ig 138 027-en adták le kérelmüket és 118 263 választópolgárt regisztráltak a külhoni választói névjegyzékbe.
A nemzetpolitikáért felelős kormányzati vezetés kommunikációja természetesen egyértelmű sikerként könyveli el az egyszerűsített honosítási eljárás 2010. május 26-án megszavazott, majd a rá következő év január elsejével a gyakorlatban is megindult folyamatát. És ezt a sikert aligha lehet elvitatni: az elszakított országrészek sajnálatosan rövid időre történt visszatérése óta nem volt a magyar nemzetpolitikának még egy olyan felemelő pillanata (pláne a 2004-es népszavazás árnyékában), mint amikor azon a bizonyos május 26-i napon a nemzet újraegyesítése a hangzatos szavakon túl immáron kézzelfogható valósággá vált.
Ez a nemzeti integráció fogalmazódik meg a „Magyar nemzetpolitika – a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete” című dokumentumban, mely – mint a NPKI elemzése kiemeli – az integráció stratégiai céljait adja meg, azaz: a külhoni magyarok integrációja a saját közösségükbe, közösségként az adott államba, valamint az integráció az összmagyar nemzetbe, amelyet az állampolgársági kötelék erősít (a magyar állam, mint a nemzet letéteményese felé). A magyar állampolgárság tehát ebben a keretben a nemzeti identitást (is) erősítő közjogi kötelék.
A tanulmány kitér arra, hogy az előzetes várakozások jóval alábecsülték az érdeklődést a magyar állampolgárság iránt: 2010-ben az elemzők a 2010-2014-es kormányzati ciklus végére 200-400 000-re prognosztizálták az állampolgárságot igénylők számát, ehhez képest jelenleg tartunk 575 ezernél. S ez a szám – amint arra Kutatóintézet is emlékeztet – jóval nagyobb lehetne, ha például Szlovákiában a hatalom nem gördített volna akadályokat az állampolgárság felvétele elé. Azt azonban az elemzés is elismeri, hogy a diaszpórából a vártnál kevesebben érdeklődtek a magyar állampolgárság felvétele iránt.
Érdekes kérdést fejteget a NPKI tanulmánya az autonómiatörekvések és a magyar állampolgárság kapcsolatát illetően. Felveti ugyanis, hogy „amennyiben előrehaladott és eredménnyel kecsegtető tárgyalások lennének egy szomszédos államban a magyar kisebbség és az adott állam között az autonómia létrehozásáról, úgy a magyar állampolgárok nagy száma esetleg hátráltató tényező lehetne a tárgyalások eredményességét tekintve”. Azt persze a tanulmány szerzője is jó előre leszögezi: az erről folyó vita merőben akadémiai, hiszen a szomszédos országok egyikében sincs még csak nyoma sem a szándéknak a magyar közösségek autonómiájának támogatására.
A tanulmány az országgyűlési választásokon való részvétellel kapcsolatban a határon túli magyar választók legfontosabb hatásának azt tartja, hogy ez rákényszeríti a magyarországi pártokat, hogy politikájukban és kampányukban hangsúlyosan vegyék figyelembe a külhoni magyarságot. Ékes bizonyítéka ennek a saját helyüket is nehezen találó szocialisták kapkodása, ahogy a 2004-ben elárult és megtagadott határon túli magyarokat – immáron választókat – próbálják valahogy megbékíteni (lásd Mesterházy Attila MSZP-elnök bocsánatkérését 2004. december 5-ért, valamint az ellenzéki politikusok meg-megszaporodó külhoni látogatásait).
Ami a választások lebonyolítását illeti, a NPKI tanulmánya elsősorban az eljárási-technikai problémákra, „hibalehetőségekre” hívja fel a figyelmet. Az elemzés nagy számú érvénytelenné nyilvánított levélszavazattal számol, tekintettel arra, hogy a levélben szavazás során szigorú feltételeknek kell eleget tenni és hiánypótlásra nincs mód.További nehézséget fog
jelenteni a NPKI szerint a levélben szavazásra rendelkezésre álló időszak rövidsége, valamint az a tény, hogy több nappal a választás előtt postára kell adni a borítékokat. „Várhatóan szép számmal lesznek olyan szavazatok, amelyek a határidő után érkeznek be” – olvasható az anyagban.
Noha a közvélemény-kutatások szerint a külhoni szavazatok érdemben nem befolyásolják majd a választások végkimenetelét (mindössze 2-3 mandátum sorsáról dönthetnek), szoros eredmények esetén mégis a mérleg nyelvét képezhetik. E tekintetben pedig egyáltalán nem mellékes, hogy a felmérések szerint a külhoni szavazók többsége a jelenlegi kormánypártot preferálja.
szd, Felvidék.ma
Fotó: archív
{iarelatednews articleid=”42173,38891,31288,41130″}
