Végső búcsú Burián László atyától

Burián László atyát április 25-én vettek végső búcsút a párkányi öregtemetőben. Alább Szigeti László búcsúbeszédét közöljük.

Tisztelt Burián László esperes atya, kedves Laci bácsi, tisztelt gyászoló család, gyászoló gyülekezet!
Tudtuk, hogy egyszer eljön ez a nap, hisz mindannyiunk életének itt a földön eljön az utolsó órája és mégis mennyire nehéz, mennyire fájdalmas, szívet szorongató, keserű érzés a nyitott sír előtt állni, mely rövidesen magába zárja tisztelt és hőn szeretett lelki pásztorunk Burián László esperes atya, a mi kedves Laci bácsink testét. Ez az apró, törékeny test, mely megpróbáltatásokkal és kemény küzdelmekkel teli 92 év után megpihen, örökre itt hagy bennünket.
Laci bácsi lelkének, hatalmas szívének üzenete és emléke azonban örökké élni fog bennünk.
Laci bácsi az Istent szolgáló, az isten igéjét hirdető, a rá bízott nyáj terelgetésével megbízott pásztor nyugalmával és bölcsességével tiszteletet, szeretetet és megbecsülést sugárzott mindig és mindenhol.
Isten ajándékának tartotta az életet s annak minden apró örömét megbecsülte és értékelte. Az élet viszontagságai megedzik az embert. Nem volt ez másképp Laci bácsi esetében sem, a szenci indíttatás, a deportált magyarokkal való sorsvállalás, a lipótvári és ilavai börtönévek, az azt követő kemény fizikai megerőltetést igénylő munkásévek megtanították Laci bácsival, hogy az élet a teremtő ajándéka és életünk minden pozitív mozdulatának örülni kell.
Lelkipásztori hivatásának kezdeti szakában szlovák vidékeken, majd Pozsonyban hirdette Isten igéjét. Mindig szívesen gondolt vissza ezekre az évekre. Mégis küldetésének igazi termékeny időszaka a Helenbán, Barton, Ipolyszalkán, Bényben, Ebeden és Párkányban eltöltött évek voltak. Ahogyan ő mindenhol mindenkit, hívőt és hitetlent egyaránt tisztelt és szeretett, ugyanúgy kapta vissza ezt a szeretetet és tiszteletet környezetéből. Laci bácsit nem lehetett nem szeretni. Ő volt a felebaráti szeretet megtestesítője és példaképe, aki elsősorban egyszerűségével, közvetlenségével, tiszteletadásával, a másik iránti érdeklődés kinyilvánításával vívta ki az emberek szeretetét és megbecsülését.
A hit és nemzettudat volt számára a legfontosabb krédó. Nem tett különbséget a kettő között és gyakran mondta, mi magyar keresztények vagyunk, s azt is, hogyha több szeretet volna a világban sok miden megoldódna és sok minden másképp lehetne.
Tisztelt Esperes úr, kedves Laci bácsi, köszönjük a Jóistennek, hogy voltál nekünk. Köszönjük, hogy bátorítottál, vezettél bennünket az élet göröngyös útjain, köszönjük, hogy veled és általad sikerült megerősödnünk keresztény hitvallásunkban. Köszönjük a felvidéki magyarságért való kiállásodat és azt hogy ezt a kiállást elismerhettük néked a helytállásért díjjal. Köszönjük hogy mesterünk voltál, hogy mindig a jóra, igaz hitre, magyarságunk megtartására és a szeretetre tanítottál bennünket.
Kedves Laci bácsi, búcsúzom Tőled, búcsúzik Tőled a felvidéki magyarság. Búcsúzik a Magyar Közösség Pártja. A párt nevében búcsúzom, mellyel szimpatizáltál, részt vettél a rendezvényeken és megszívlelendő jó tanácsokkal láttál el. Búcsúzunk most Tőled, de szívünkben és lelkünkben tovább élsz, mert a szeretet nem múlhat el, és örökké tart.
Apró termeted ellenére óriás voltál, emberi óriás s az is maradsz nekünk örökre.
Kedves Laci bácsi, legyen áldott a Te emléked, nyugodj békében!