Június 18-án, szerdán három örvendetes eseményre kerül sor Kassán. Kettőre pont 17 órakor, a harmadikra fél órával korábban. Ez pedig azzal a szakállas dilemmával jár együtt, hogyan lehetünk jelen egyszerre három helyen is anélkül, hogy ez feltűnést keltene.
Balázs Péter magánkutató tart előadást a céhek szerepéről a pénzverésben a Bocatius Közkönyvtár Fő-utcai termében. A következőre szintén a Fő utcán kerül sor fél órával később. A Berzeviczy- vagy Semsey-palota (84. sz.) homlokzatára Berzeviczy Vince színigazgató, intendáns és mecénás emléktáblája kerül. Az emléktábla elkészítését Magyarország Külügyminisztériuma és Kassai Főkonzulátusa támogatta. 
Hevesi Sándor, rendező, dramaturg és író így méltatta munkásságát: „Kassa, a maga erős és eleven kulturális érzékével s időközben megerősödött magyarságával kitűnő miliő volt a sokat próbált magyar színjátszás számára s megjött a gondviselésszerű ember is, aki a nagy feladatot gyönyörűen megoldotta.
Berzeviczy Vince báró volt az a különös férfiú, aki, mint annak idején a legtöbb főnemes, ifjú korában nem is tudott magyarul s ezt a sokáig barbárnak mondott édes anyanyelvet, mint katonatiszt sajátította el, századjának magyar legénységétől. Mint katona Olaszországba került, Velencében és Milánóban bolondja lett a drámának és az operának. Dramaturgiai tanulmányokba merült s minthogy a kártyát egy szerencsétlen imádó vak szenvedélyével szerette, végre meg kellett válnia a katonaságtól is, szülei levették róla kezüket s a fiatal arisztokrata Ausztriában kénytelenségből fölcsapott színésznek.
Ez a Berzeviczy báró volt az, aki mint tékozló fiú, a húszas évek végén megtért Kassára, a szülői házba, aki 1829-ben átvette a kassai magyar dal- és színjátszó társaság kormányzóságát, s akit az Akadémia pusztán azért az érdeméért választott tagjai közé, hogy olyan kitűnő intendánsnak bizonyult. Berzeviczy, aki a nyomor iskolájában tanulta meg a színjátszás minden csínját-bínját, a legnagyobb koncepciójú emberek közül való volt, akik Magyarországon valaha is foglalkoztak színházzal. Megítélhető ez abból, hogy mit akart ő a kassai színjátszó társasággal.
Világosan kimondott célja az volt, hogy «lassan-lassan olyan színészi generációt neveljen fel, melyet rövid időn lehessen valamivel művészibb készülettel Pestre átplántálni, hogy ott aztán természetileg jobban, könnyebben és hamarább tökélyesűlhessen.» Kassa egyesítette a magyar színjátszás legfényesebb erőit: Udvarhelyi, Pályi, Szerdahelyi, Megyery, Szilágyi, Szentpétery s a külföldön is híres Déryné ott játszottak. Apostoli szövetkezésnek nevezték a hetek e társaságát s ebben az elnevezésben nem volt semmi túlzás.” Neki már volt Kassán emléktáblája, mely az egykori Nemzeti Színház épületének homlokzatát díszítette, ám azt 1945 után eltávolították. A sovinizmus nem ismer értékeket akár a cunami.
A következő eseményre az Erzsébet utcai Löffler Múzeumban kerül sor. Pont ugyanakkor nyitják meg A festők Nagybányán c. reprezentatív kiállítást karöltve az ARTeSKa képtárral. Külön értékelnünk kell, hogy a kiállítás szlovák címe is Nagybányát említ és nem Baia Maret. Ez történelmileg így korrekt. Közép-Európa első jelentős művésztelepét sokan látogatták meg. A modern magyar festészetet elindító mozgalom 1896-ban a nagybányai művésztelepen bontakozott ki.
A második világháború véget vetett működésének. A művésztelepen, mely 1902-ben szabad iskolává alakult, az új magyar festőgeneráció majd minden jelentős tagja megfordult. Meghonosította a naturalizmus és a plein air festészet eredményeit. A korai időszakban a nagybányai stílus egyik legmeghatározóbb egyénisége Ferenczy Károly volt. Rajta kívül Iványi-Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István és Thorma János alapította.
Az iskola a 20. század első felében mindvégig nagy hatással volt a hazai festőművészekre. A naturalizmuson hamar túljutottak, mely a természet, az ember és érzelmei együttesét igyekezett láttatni a képeken. Ennek legmarkánsabban képviselője báró Mednyánszky László volt.
A Plein air (francia: nyílt levegő) a 19. század második felétől a szabadban való festéskor a látvány hangulatát örökítette meg. A plein air festők példaképei az angol John Constable, William Turner és a barbizoni festők. Magyarországon a nagybányai iskola mellett, Szinyei Merse Pál és Paál László képviselte ezt az irányzatot. Szinyeit igazából csak halála után értékelték jelentőségének megfelelően.
A tárlat azokat a festőművészeket mutatja be teljességre törekedve, akik a mai Szlovákia területén éltek. Így a selmecbányai Gwerk Ödönt, a kassai Halász-Hradil Elemért és Krón Jenőt, a Münchenben élő Kubínyi Sándort, az érsekújvári születésű Kukán Gézát, a Beckón született és gyakorta Nagyőrön alkotó Mednyánszky Lászlót, a Nagymihályon alkotó Mousson Tivadar Józsefet, a pelsőci születésű Rudnay Gyulát és másokat.
Keresztneveiket átírták a 19. századi romantika jegyében, csak éppen nem akarják tudomásul venni, azóta potom két század telt el. Igaz, az örökkévalósághoz képest ez elhanyagolható. A tárlat augusztus 24-ig látogatható.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
