A Patria rádió „Lélektől lélekig” című műsorában György András református lelkész, a műsor vezetője Batta István lelkésztársával, egykori aktív politikussal beszélgetett az ő életében is meghatározó 1989. novemberi események évfordulója kapcsán.
György András e szavakkal ajánlotta a műsort a hallgatók figyelmébe: Minden tekintetben elérkezett az idő a felvidéki magyarság számára, hogy szembenézzen önmagával és Istennel. Ezt az elengedhetetlen magatartást igyekszik meghatározni a Batta Istvánnal folytatott beszélgetés, amelyben vallott gyermekkoráról, majd a felnőtt évekről. A beszélgetés szerkesztett változatát most írásban is közöljük.
„Gyerekkorom Rozsnyóhoz és az egész Gömörhöz kötődik. Laktunk Dobsinán, nagyszüleim Rimaszécsen, a másik nagyapám, akit nem ismertem, mert kétéves koromban meghalt, Feleden lakott. Rimaszombatban az unokatestvérem lakott, Tornalján a nagybátyám, akit nagyon szerettem, ő orvos volt. Fia pedig Komáromban él, akit időről időre hallhatunk.
Eltekintve a lakosság összetételében végbement változásoktól, Gömör egy nagyon szép hely. Somorja, ahol most élek, egy sík vidék, kevésbé változik a táj. Én a hegyek között érzem magam otthon, lombok között, erdőben, a táj változatosságát, a szakadékokat, a várromokat, a gótikus emlékeket szeretem, ami itt mind megtalálható.
Apám bányamérnök volt, az ő munkahelyei határozták meg, hogy a család hol él. Rozsnyón kezdett dolgozni az ércbányában, aztán óvodás koromban Dobsinára helyezték. Aztán elkerültünk Alsósajóra, ahol apámat jóformán nem is láttam. Ennek a bányának a kiépítése, üzembe helyezése teljesen az ő nevéhez kötődik. Egy bányatelepen kezdtem iskolába járni. Szlovák iskolába, mert az volt. Aztán Rozsnyóra jártam, ott fejeztem be a nyolcadik elemit. Két élményem van a szlovák iskolával kapcsolatban. Pozitív az, hogy a történelemtanárunk, akit Seleckynek hívtak, olyan színesen adta elő a görög történelmet, hogy én már akkor megszerettem, és mai napig közel áll hozzám a történelemtudomány.
A negatív tapasztalatom az, hogy a tankönyvekben az volt, hogy a gonosz magyarok hogyan nyírták a galamblelkű szlovákokat. Én mint magyar gyerek ezt végighallgattam, és eléggé nehezen viseltem.
A gimnáziumban volt egy magyar tanárunk, Kanalán Éva. Ő pedig egy széleskörű rálátást adott, hogy nézzük a világot, mennyi mindenféle vetülete van. Az irodalom, a szövegek, a nyelv. A szép és a rút, a jó és a gonosz, a szürke zóna, ez mind megjelent. Az irodalmi szövegeken keresztül végighárfáztunk az emberi érzelmek széles skáláján.
Volt még egy ember, akit nagyon élveztem, családunknak egy régi ismerőse, Simonyi Gyula, őt a családfa érdekelte. Felkeltette a figyelmemet, azt tanította, hogy a világot magasabbról kell nézni, nem azon sopánkodni, hogy megütöttem a bokámat, hanem a nagy összefüggéseket kell keresni, hogy alakulnak a dolgok. És ez az embernek tartást ad.
Mi inkább a dél-gömöriekkel tartottuk a kapcsolatot, ez egyszerűen öröklődött. Ilyen Zsoldos Béla bácsi, aki a murányi ménesnek volt az igazgatója és kint lakott Dobsinán. Ő volt Gömör vármegye utolsó szolgabírója, és nagyon meghurcolták. Ítélet nélkül együtt raboskodott Gustáv Husákkal, a valamikori csehszlovák államelnökkel.
Családom és a család történelme Gömörhöz kapcsolódik. Az egyik legrégebbi korra datálható esemény, ami írásos megerősítést is kapott, az a Vata-féle pogány lázadásban az egyik ősünk volt, aki a jó Gellért püspököt letaszította a szikláról. Ennek az volt az előzménye, hogy mindenhová a jött-menteket tették be, és ez ellen lázadtak fel a magyar urak. Ez azzal járt, hogy visszatértek az ősi pogány rítusokhoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a kárvallott király nem büntette meg a lázadókat, hanem pontosan a Vata nemzetségből püspököket nevezett ki.
A másik történet merőben más helyzetben, pontosan a kuruc korból származik, amikor Batta Zsigmondot Körmöcbányán kupán vágták, így került a labancok kezébe. Az ónodi országgyűlésen a küldöttek között volt egy Batta Ádám nevezetű ősöm. Aztán így mehetünk tovább a 48-as szabadságharcig, az első világháborúig és tovább.
Tudatosítani kell, hogyha az ember valahová tartozik, legyen önbecsülése, legyen tartása. Ne felejtse el, hogy szolgálnia kell. Azért jött a Földre, hogy azokat, akiknek nincs annyijuk, mint neki, azoknak segítsen valamilyen módon. Elég az, hogy a magatartása olyan legyen, hogy ne az elkeseredés, az önfeladás hatalmasodjon el. Kibírjuk, nem adjuk fel. Mi magyarok vagyunk, megálltunk itt ezer évig, nem lehet, hogy bármilyen kis fuvallat, ötven, hatvan vagy akár száz év fölmorzsoljon. Hisz voltak itt törökök is, és hol vannak? És mi fönnmaradtunk.
Visszatérve az iskolai évekre, amikor a gimnázium befejeztével az igazgató megkérdezte, hogy na Stefán, mivel ő szlovák volt, hová szeretne menni? Elmondtam, hogy a prágai Károly Egyetemre, és ő meg biztatott, hogy jelentkezzek. Azonban a káderezésem ebből a szempontból nem volt a legjobb, ugyanis édesapám nem volt jóban a párttal, és nem vettek fel sem az első, sem a második, de a harmadik helyre sem. Aztán kaptam egy ajánlatot a tanügyről, hogy menjek tanítani Pelsőcre a szlovák iskolába matematikát. Oda megfeleltem a gimnáziumi végzettségemmel. Aztán kaptam magyar osztályt is. Ekkor jött édesapám azzal a hírrel, hogy kertészmérnöknek toboroznak jelentkezőket erről a vidékről. Én akkorát nevettem, de mivel ez közelebb állt hozzám, mint a bányászat, jelentkeztem, és lássanak csodát, fel is vettek, azért, mert állítólag a prorektor, akiről mai napig nem tudom, ki volt, látta a kádervéleményemet és elszakította, mondván, hogy nem érkezett meg, és így el is végeztem. Majd Bátkára kerültem kertészmérnökként.
Édesapám párttal szemben való viszonyáról nem beszéltünk, csak pár évvel ezelőtt mondta nekem el, hogy mérnökként próbálták őt meggyőzni, hogy álljon be, azonban mindig sikerült valahogy kikerülnie. Azonban egyszer olyan párttitkár került Rozsnyóra, aki záros határidőn belül kényszerítette őt, hogy vagy a párt, vagy mehet Ostravára lapátolni. Hát ő döntött, nem ment lapátolni.
Apámnak volt egy derítője, ezt úgy hívják hogy slam. Felépített magának egy gátat, és derítette az iszapot. Ez szervetlen iszap volt. Amikor bejöttek az oroszok, földet kezdtek ásni épp a derítőnél, és ő szembeszállt az oroszokkal, elzavarta őket onnan. Ha a gát elszakadt volna, akkor ez az iszap egészen Pelsőcig mindent elöntött volna. Ennek aztán az lett a következménye, hogy az oroszok megfenyegették őt, hogy még ezt megkeserüli. Ez volt az egyik fő vádpont, amit fölhoztak ellene, hogy szembeszegült a szovjetekkel. Aztán voltak különböző soviniszta unszolások, mert az kellemetlen, ha egy főmérnök átíratja a gyerekeit magyar iskolába és még jó pár család követi.
Ez teljesen egyértelműen jelen volt ebben a purgatóriumban, tulajdonképpen egy vég nélküli nyaggatás volt. Összeomlott. De ez már egy más történet.
A családban ez úgy vetődött le, hogy édesanyám volt a villámhárító. Édesapám egy ideges, magas feszültségben dolgozó ember volt, hirtelen haragú, a végletek embere. A simulékonyság nem volt rá jellemző. Édesanya egy olyan családból jött, ahol nagyon jó volt az összhang. Négyen voltak testvérek, rengeteget beszélgettek együtt, játszottak, ott más volt a légkör. Az otthon egy más világ volt, mint amivel naponta szembesülünk. Én rengeteget tanultam az ő családjától. Például ebédnél volt a nagy asztal, ahol a felnőttek ültek, és mellette a kis asztal, ahol a gyerekek ültek. És be voltak vonva a beszélgetésbe. Nem lehetett vállvonogatással válaszolni. Nagyapám nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a látott és megélt események és történések kapcsán ki kellett fejteni, mi jutott eszembe róla, ezt vagy azt hogy csináltam volna.
Rengeteg mindenről lehetett beszélni, filmekről, könyvekről, családi dolgokról, ott hallottam, hogyan viszonyult az árvai magyarság, ahonnan nagyapám származott, ahhoz, hogy egy új állam fog születni. Még a nevét sem tudták, hogy fogják hívni. Sokáig csak Szlovenszkónak hívták. Alsókubinban volt egy század magyar katona, és híre jött, hogy jönnek oda cseh legionáriusok, és a helyi lakosok úgy néztek rájuk, mint idegenekre. Hiszen csehek. A szlovákok nem tekintették ellenségnek a magyarokat. Amikor például Iglóba bejöttek a cseh katonák, a szlovákok is azt mondták, hogy védekezni kell, mert bejöttek a csehek.
Fiatal kertészmérnökként örültem, hogy elvégezhettem a főiskolát, másodikosként ösztöndíjas állást kerestem, így kerültem Bátkára. Ez egy kis falu Rimaszombat mellett. Sokszor a nevemmel is összekeverték. Kaptam egy részleget, ahol mindent elrontottak. A tervezést egy zsolnai építészmérnök végezte, aki pl. olyan helyre telepíttetett szőlőt, ami fagyzugos volt stb.
Én leltárt készítettem, hogy mi a helyzet, aláírattam az igazgatóval, amikor beléptem. Így tiszta lappal indultam. Annak örültek, hogy ezer mázsa istállótrágyát szántattam be a teljesen új teraszokra. Bevettettem az öreg magokat rekultivációként. Bevezettem a részes művelést, ez abból állt, hogy nagyobb területet felosztottam egységekre, és kiadtam vállalkozó kedvű embereknek.
Ez nehezen indult be, amíg én magam föl nem vállaltam egy hektárt. Ekkor aztán beindult. Sokan bikákat tenyésztettek a kaszálókból, és szépen hozott a konyhára. Persze rengeteget kellett dolgozni. Papíron megkapták a feladatot, el kellett végezni, és kiszámítottam a hasznot, és így megkeresték a 15 ezer koronát. Egészen addig tartott ez, amíg egy reggel egy lajtos kocsi elütött 1985-ben. Rokkantnyugdíjasnak nyilvánítottak, és a lábadozásom után következett a rendszerváltás.Rokkantnyugdíjasként is kerestem a módot, hogyan lehetne magyar ügyben valamit mozdítani.
Amikor összeomlott a rendszer, Rimaszombatban eljártam a VPN nevű alakulat gyűléseire. Abban, hogy Bátkán nem történt atrocitás, nekem is részem volt. Voltunk egypáran magyarok, és megtudtuk, hogy létrejött egy Független Magyar Kezdeményezés nevű alakulat, annak is eljártam a gyűléseire. Mi magyarok ebbe kapcsolódtunk bele. Aztán eljött Duray Miklós, akinek a városi művelődési központban volt egy előadása. Eufórikus hangulatban telt el, eltűntek a kölcsönös ellentétek. Én nem hittem el. A rendszerváltás első lépése az volt, hogy a legkompromittáltabb kommunista képviselőket leváltották.
Ez egy rövid ideig tartott, aztán jöttek a jelölések, ki legyen képviselő.1990-ben járunk. Jelöltállító gyűlések. Emlékszem, hogy Hanván volt egy összejövetel. A választás nem volt sima. Végül a nagy hírnévnek örvendő Nyitrai László ügyvéd lett megválasztva, azonban ő lemondott. Akkor lettem én képviselő. A Közép-szlovákiai kerület képviselője voltam.
Prágában volt a parlament, és eleinte még szálláshelyünk sem volt. Egy év után alakult ki, és egy modern munkásszállót jelöltek ki erre a célra közös konyhával. Voltak a parlamentben fűtők, akik egyébként filozófusok voltak, költők, kalandorok, idealisták, kommunisták. A kommunisták voltak a legvadabb nacionalisták. Kevesen beszéltek más nyelven, mint cseh és szlovák. Én tudtam németül is. Sokat köszönhetek ennek is.
Sok volt a világmegváltó ötlet. De menet közben profibbá vált az egész intézmény. Az előkészítés, az anyag továbbítása, a hozzászólások. Jó volt a légkör. Tehetségesek voltak a parlament egyes házainak az elnökei.
A csehszlovák parlamentben még az első köztársaságból öröklődött, hogy a nemzeti kisebbségek jogosultak a saját nyelvükön fölszólalni, és ezt a parlament köteles biztosítani.
Ezzel a joggal élvén az első fölszólalásunkat magyarul kezdtük, akkor nagy riadalmat keltettünk a parlamentben, mert kötelesek voltak biztosítani a tolmácsolást. De ezt csak azért tettük, hogy ez a jog fönnmaradjon.
Csehszlovákia szétválása nyilvánvalóvá vált az illetékességi törvény megszületésekor 1991-ben. A szövetségi gyűlés szerepe fölöslegessé vált, nem volt miről dönteni. Amikor Szlovákia elválásáról volt szó, az MKDM – Együttélés hozott egy döntést, hogy erről a magyar képviselők nem szavaznak. Amikor Csehszlovákia megalakult, akkor sem kérdezett senki, hogy akarunk-e oda tartozni, akkor arról se kérdezzenek, hogy akarjuk-e a szétesését.
1992-ben szétvált az ország, kaptam ajánlatot, hogy maradjak Csehországban, de én úgy gondoltam, hogy hazajövök Felvidékre. Az Együttélés képviselője voltam. Itt lettem külügyi tisztségviselő. 1998-ban Mečiar elfogadtatott egy törvényt, amely a választási küszöböt fölemelte. Tehát az MKDM és az Együttélés egyesült. A személyes támogatottságom minimális volt, mivel a választóimmal nem voltam közvetlenül kapcsolatban. Nem vállaltam semmilyen tisztséget. A választások után a Magyar Koalíció Pártja bejutott a kormányba, akkor megváltozott a helyzet, és Bugár Béla személyes tanácsadója lettem. Egészen 2000-ig, aztán kölcsönös megegyezéssel elmentem, és különböző cégeknél dolgoztam. Mezőgazdasági Minisztériumban uniós projektek kidolgozásánál. Közben elvégeztem a teológiát, és jelentkeztem az egyházi szolgálatra.
Édesanyám részéről katolikus családból származom, viszont édesapám felmenői a reformáció idején kiváltak a katolikus egyházból, így a család kettévált és reformátusok lettek. A családon belül periodikusan megjelenik egy református pap, történetesen most én vagyok az. Apám nem járt templomba, viszont édesanyám családja gyakorló katolikus volt, tehát hamarább ismertem a katolikus liturgiát, mint a református istentiszteletet. Ministráltam is. Az anyai nagyszüleimnél gyakran beszélgettek vallásos témákról. Istenről. A konfirmációm Perbenyiken volt Királyhelmec mellett, mivel apám párttag volt. Közben a gimnáziumban már foglalkoztattak vallásos kérdések. A prágai időszakom alatt elvégeztem az ELTE-n a politológiát, és amikor Rozsnyón találkoztam a Zsákszínház igazgatójával, neki el is mondtam, hogy az iskola és a templom, ami engem érdekel. Komáromban találkoztam a püspökkel, már akkor beszélgettem róla, hogy engem a teológia érdekel, és ezt a lépést szeretném megtenni.
Egyszer még Prágából kiküldtek egy előadásra Komáromba, és ott találkoztam Hermán Jánossal, és ővele is beszélgettem erről. Következő évben 2000-ben jelentkeztem a teológiára.
A felvételin megkérdezték, milyen nyelvet választok, és a németet választottam. Ekkor megszólalt valaki tökéletes németséggel, amit tanulni nem lehet. Ő volt Uwe Martin Schmidt.
A teológia egy folyamatos fejlődés. Vannak a formális imák, amik kötöttek. Általában az én imaéletemre a párbeszéd jellemző. Az ember igyekszik megnyílni Isten előtt, önmaga előtt. Sok minden változott bennem, sok minden rendeződött. Letisztultabban látom a tévtanokat, amiket én tévtanoknak hiszek. Ami ködösíti a mindenhatót. Isten úgy alakított, hogy keressem őt, hogy az ő tetszése szerint működjek. Egyetlen egy dologra lehet igyekezni, hogy ne rejtsük véka alá az alapvető üzenetet. Az a fontos, hogy Isten előtt meg tudjunk állni, felelni tudjunk a tetteinkért. Van egy matematikai kifejezés, amit szívesen használok: x és alatta egy nyíl, ami azt jelenti, hogy x tart a végtelen felé. Az x-be behelyettesítem magamat, és én tartok Isten felé. Ritka élmény az, amikor az ember úgy érzi, és ez helytől teljesen független, hogy most kapcsolatba léptem Vele. És ezek olyan értékes pillanatok, hogy úgy érzem, ezért érdemes élni.
Van egy jelmondatom: a hit és bizalom, becsület és állhatatosság. Ez a kettő. Köszönöm Istennek hogy hihetek, és hogy megtartott, és megpróbált és próbál, és nem szeretnék méltatlan lenni hozzá. Pedig tudom, hogy mindig is az leszek. Nagyon örülök neki, hogy élek, hogy itt élek, hogy ilyen gyermekeim vannak, hogy mindazonáltal amin átmentem, szerethetem családtagjaimat, közelieket és távoliakat. Talán néha sikerül másoknak is valamit átadni ebből.
Visszatérve a politikára, a különböző gazdasági érdekek jelentősen befolyásolják a politikai életet. Ahhoz, hogy a magyar képviselők tudják képviselni az érdekeinket, istenfélelemre van szükség. Felelős politikai magatartásra van szükség. Isten elől nem lehet elbújni, felelősnek kell lennie a választóinak. Ebben az esetben a kisebbségben levő közösség tagjai. A gerinc egy kulcsszó a politikában. A politika és az erkölcs összeegyeztethető. Vannak emberek, akik ezt nem tudják összeegyeztetni. De mi annak vagyunk teremtve, hogy ebben is példát mutassunk. Mi egy rendkívüli nép fiai vagyunk itt a Kárpát-medencében, akik példát mutathatunk a többieknek. Hiszen nekünk magyaroknak köszönhetik a szlovákok, hogy egyáltalán nemzetté alakultak, a románok Erdélynek köszönhetik, hogy kinyomtatták az első román könyveket. A népünknek küldetése, feladata van. Ennek tudatában kell megismerni a saját politikai történelmünket. A mindenkori határon inneni és túli magyar politikai tartásunknak ezt kell képviselni.
Ha tudjuk ezt gyakorolni, akkor nincs ellenségünk, mert Isten velünk van.”
A beszélgetés három részletben meghallgatható a Somorjai Református Egyházközösség honlapján, az ún. D-Root Rádióban:
1. rész
2. rész
3. rész
pog, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47108,47269″}