Villámcsapásként ért az elszomorító hír, hogy megcsonkították Szent István kassai szobrát. Pontosan mikor történt az eset, egyelőre nem tudni. A király ujjai közül kitörték a jogart. Néhány, a valóságtól elrugaszkodott tudósítás már arról írt, a karját tépték le. A nagyítás az újságírás régi, rendszerint nem büntetett felelőtlensége.
A kassai Szent Erzsébet-főszékesegyház legdíszesebb, északi kapuzatát öt szobor díszíti. Aranykapunak hívták ezt a bejáratot, mert 1860-ig aranyozva volt. Ma már ennek nyoma sem látszik. Az öt, szemmagasságban álló szobor újkori munka. Ezeket Lantay Lajos (1861–1946) faragta a 19. század végi restaurálás alkalmából. Az eredeti szobrokat eltávolították, ezek sorsáról senki semmi bizonyosat nem tud, állítólag Budapestre szállították őket. Lantayról érdemes megjegyezni, hogy Győr és Bécs között született a vonaton. A Szent István-bazilikába négy szobrot készítette, szobrai az Országházat és a budavári Mátyás-templomot is díszítik. Keresett portréista volt a második világháború előtt.
Az északi kapun középütt a székesegyház patrónusa, Szent Erzsébet, két oldalán két-két szent áll. A baloldalon Szent Imre és apja, Szent István, jobb oldalt Szent Henrik – István sógora és Imre példaképe –, valamint Szent László.
2009. november 13-án, pénteken avatták föl az Aranykaput, melynek restaurálásához 2007-ben fogtak hozzá.
Néhány napja szúrt szemet valakinek, hogy első királyunk szobrát megcsonkították. Ez a restaurálás előtt is így volt, de a hiányzó részt pótolták. Korábban az idő vasfoga volt a ludas. Imre kezében is ott a liliom, a másik két szent szobrát sem bántották. Ebből könnyen arra lehet következtetni, hogy valaki ilyen barbár módon akart „megemlékezni” Szent István ünnepéről. Teljes bizonyossággal azonban ezt nem állíthatjuk, nem ismerjük a tettes indítékát – ha a rongáláson kívül volt egyáltalán más elképzelése.
A főszékesegyház javítását 1980-ban készítették elő, és lassan befejezéséhez közelednek a munkálatok. Egy alkalommal, miután a külső falakat helyreállították, valaki az éj leple alatt felmászott az állványzatra, és több helyütt lyukakat ütött a helyreállított kövekbe. Ebben az esetben egyértelmű volt, hogy a rongálás volt a cél.
Most a kár háromszáz euróra becsülhető, azonban – és ez mindig így van – az okozott szellemi kár sokkal nagyobb. Függetlenül attól, hogy „csak” rongálni akart, vagy a királyon akart bosszút állni az elkövető. Barbár és primitív cselekedet.
A város történelmi múltjának köszönheti hírnevét. Ennek tárgyi emlékeit pedig óvnunk kell. Ha valaki ezt képtelen fölfogni, vagy el sem jutott tudatáig, akkor nagy baj van az iskolával, a családdal és a szemlélettel.
Egyes tudósítások azt írják, a király karját tépték le, mások megelégednek a kezével. Ha összevetjük a képeket, egyértelműen megállapítható, hogy bal kezének az ujjait csonkították meg. Kitörték belőle a jogart. Ezzel a szentnek aligha ártanak, azonban az elkövető olyasmit árul el önmagáról, ami nem túl hízelgő számára. Azért lenne hasznos, ha a tettes előkerülne.
A teret térfigyelő kamera pásztázza. Azonban ehhez nem fűzünk komoly reményeket, mert a rendőrség egy másik üggyel kapcsolatban közölte velem, a kamera felbontóképessége szerény, így a tettes azonosítása lehetetlen. Így viszont ezek a kamerák csak dísznek valók. De azt azért csak észlelte a kamera, mikor történt a dolog és hányan voltak jelen. Esetleg milyen ruházatban voltak. Annyi bizonyos, hogy az illető vélhetőleg nem volt egyedül. A kéz, melyből ki kellett „vennie a jogart”, 3 méter magasságban van. Esetleg még azt tehette a tettes, hogy valamilyen eszközzel verte ki a szobor kezéből a jogart.
A jogar az ítélkezés, az igazságosság és jogszolgáltatás jelképe. A szoborcsonkító személyek akaratlanul is arra hívták föl a figyelmet, hogy Szlovákiában azok az elvek, amelyeket a királyi jogar képvisel, nem érvényesülnek.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
