Születésnapi ünnepségre jöttünk össze: Szövetségünk, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség 65 éves. Hatvanöt esztendő telt azóta, amikor 1949. március 5-én Pozsonyban tartotta alakuló gyűlését a Csemadok.
Az indulás pillanatában a mély letargiából ébredező hazai magyarság előtt a szebb jövőbe vetett hit reményei pislákoltak. Akkori optimizmusunkat és lelkesedésünket csak azok képesek megérteni, akik szenvedő alanyként, szlovákiai magyarként élték meg a teljes jogfosztottság négy sötét esztendejét a Bodrogköztől Pozsonyig.
Mögöttünk volt a kiszolgáltatottságunk és némaságra ítéltetésünk csaknem fél évtizedes korszaka, amikor a szlovákiai magyar szülőföldjén hazátlanná, otthonában üldözötté vált. 1949 tavaszán szinte csodának tűnt, hogy ismét megszólalhattunk magyarul.
A megalakuláskor – az állam szándékával ellentétben – tagságunk arra tett fogadalmat, hogy tájainkon a Csemadok a magyar kultúra zászlóvivője, szellemi életünk lobogó fáklyája, édes anyanyelvünk ápolója és védelmezője lesz. Így értelmezték a Csemadok küldetését a Csemadok tagjai, s ilyen elhatározással látott munkához a tisztségviselők túlnyomó többsége is. Emellett olyan becstelen elképzelések is voltak az akkori államvezetés részéről, melyek szerint szövetségünket a csehszlovákiai magyarság érdekeivel ellentétes célokra kellett volna felhasználni; eme sanda szándékkal a Csemadokban viszont csak nagyon kevesen értettek egyet.
Az alakuló ülésen Pozsonyban a Galántai járást ketten, a Vágsellyeit pedig heten képviselték. Rövid időn belül a mi járásainkban is létrejöttek az alapszervezetek: a központi archívum dokumentumai szerint 1949. május 26-án Zsigárdon, június 6-án Alsószeliben, június 26-án Vágfarkasdon alakult meg a Csemadok, majd ezt követően – néhány kivételével – minden magyarlakta településünkön. Tisztelet azok emlékének, akik felismerték szövetségünk küldetésének a fontosságát, és vállalva az azzal járó fáradozást, hozzájárultak a Csemadok életre hívásához és megmaradásához mindmáig.
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a mögöttünk lévő hat és fél évtizedben tettük, amit tagságunk, járásaink magyarságának boldogulása és megmaradása, kultúránk ápolása, anyanyelvünk őrzése és védelme érdekében jónak és szükségesnek tartottunk, s amit a mindenkori körülmények között tennünk megadatott. Igyekeztünk ébren tartani az emberek sokszor bizony szunnyadozó nemzeti öntudatát, lassítani, hogy járásainkban megvalósulhasson a Sütő András fogalmazta szomorú igazság, mely szerint „…Idegenek közt a magyar könnyen elhagyja nemzetiségét.” Rendezvényeinken, összejöveteleinken mindig a „légy hű önmagadhoz, őseid kultúrájához, édes anyanyelvedhez, nemzetedhez és szülőföldedhez!” gondolatot hirdettük.
A kultúra, az irodalom, a zene, a tánc, a szép szó fegyverével küzdöttünk megmaradásunkért. Mindig is szorosan és gyümölcsözően együttműködtünk a magyar tanítási nyelvű iskoláinkkal, hiszen küldetéseink célja sok tekintetben ugyanaz. Tisztségviselőink és tagjaink tudatosították, hogy szervezetünk pótolhatatlan szerepet játszik a szlovákiai magyarság életében, hiszen olyan munkát vállalt magára, amelyet helyette senki és semmi más nem végezhet el.
A Csemadok nélkül tájainkon ma már ritkábban lehetne hallani a magyar szót, és járásainkban bizonyára foghíjasabbak lennének a magyar iskolák padsorai, hiszen egyértelműen hirdettük, hogy a magyar gyereknek magyar iskolában a helye!
A Csemadok nélkül sokkal nehezebb lett volna létrehozni a magyar iskolák hálózatát, s jól működő iskola ma is ott van, ahol jól dolgozik a szervezet. Kölcsönösen is igaz: ahol lelkes pedagógusok intézik a magyar iskola ügyét, ott Szövetségünknek is könnyebb a dolga. A múltban igaz volt: a pedagógus tudta, hogy léte elválaszthatatlanul össze van kapcsolva a Csemadok létével. Szeretnénk azt hinni, hogy ma is így van. A fiatal generációk nevelésében a család mellett az iskolára, de Szövetségünkre is hárul bizonyos feladat. Gondoljunk csak bele: hány és hány fiatalember dolgozik csoportjainkban? Hány fiatal jár el a csoportok próbáira, és hány a szervezetek vezetőségi üléseire is? Sokan kérik számon rajtunk a Szövetség, ifjúsági programját is. Mi ez, ha nem ifjúsági program?
A Csemadokban találták meg a cselekvés lehetőségét azok a fiatalok, akik életre hívói voltak a klubmozgalmaknak, a táborozásoknak, a kerékpártúráknak. Nem mi írtuk le magunkról, tehát bátran idézhetjük: ha egyszer valaki alapos elmélyültséggel megírja a szlovákiai magyarság történetét, nem hagyhatja figyelmen kívül a Csemadok klubok létezését és arról sem feledkezhet meg, milyen szerepet játszottak annak a szlovákiai magyar politikai elitnek a felkészítésében, amely a rendszerváltozást követően a szlovákiai magyarság élére állt.
Tisztelt Jelenlévők!
A Csemadokban mindig kimondtuk, hogy szülőföldünkön ugyanolyan jogokat igényelünk magunknak, mint amilyenekkel szlovák polgártársaink rendelkeznek. A másét nem kívánjuk, de a magunkét nem adjuk!
Legmarkánsabban az 1968 márciusában kidolgozott és a galántai nagygyűlésünkön elfogadott Állásfoglalásunk bizonyítja ezt, amelyben a nemzetiségi kérdés humánus rendezését követeltük állami- és pártszerveinktől.
Követeléseinket 46 esztendővel ezelőtt fogalmaztuk meg. A retorzió nem is maradt el érte. Szomorú, hogy az akkor megfogalmazott igényeink nagy része süket fülekre talált és mindmáig nem nyert támogatást, megértést az illetékes állami szervek részéről!
Tisztelt Jelenlévők!
A feladatok és a munkaformák megválasztásában mindig igyekeztünk rugalmasan alkalmazkodni és reagálni a változó körülményekhez, tagságunk érdekeihez és elvárásaihoz. Ennek is köszönhetően a mindmáig céltudatosan dolgozó 30 alapszervezetünk mintegy kilenc és félezer tagot tömörít magában – a legtöbbet az összes járás közül Szlovákiában. Az állami anyagi támogatás megvonása sem akadályozott meg bennünket az eredményes és sokrétű munka végzésében, mert a Csemadokot pártolók és támogatók önzetlen segítőkészsége révén sikerült biztosítani a pénzforrásokat, ha szűkösen is. Galánta negyvenöt esztendeje a szlovákiai magyar kórusok országos seregszemléjének, a Kodály Napoknak a színhelye, amelyen rendszeresen üdvözölhetünk külföldi énekkarokat is, akárcsak a Kodály Kórusok Galántai Találkozóján vagy a szintén hagyományossá vált karácsonyi hangversenyeinken. A hazaiak közül is kevesen tudják ma már, hogy Galántán indult útjára az anyanyelv ápolását szolgáló egykori helyes kiejtési verseny, a Szép magyar beszéd vetélkedője, éveken keresztül nálunk zajlott ennek országos döntője, mindaddig, amíg nem vált az a Kazinczy Napok részévé.
Kazinczy Napok – Kodály Napok – kötődések. Két évvel ezelőtt a Kodály év keretében emlékeztünk régiónk nagy fiára, a számunkra, mátyusföldiek számára minden bizonnyal a legnagyobb magyarra születésének 130. évfordulója alkalmából, tavaly pedig Kodály Galánta Díszpolgárává történt avatásának 70. és egyik legcsodálatosabb művének, a Galántai táncok születésének, első nyilvános elhangzásának 80. évfordulójára emlékeztünk csaknem másfél hónapos rendezvénysorozattal. Ezekről az eseményekről ékesen beszélnek az előcsarnokban kiállított tablók. Kazinczy születésének 255. évfordulójára emlékezünk ezúton. Egyik fontos jelmondata így hangzik:
„A nyelv a legfőbb dísze, legféltettebb kincse a nemzetnek.” Jó lenne, ha ezt minden nemzet tudatosítaná, és észben tartaná és ahogy azt a legnagyobb magyar, Széchenyi István mondta „soha egy nemzet se próbálja elvenni, elidegeníteni egy másik nemzet nyelvét.”
Mindezt azért említem, mert az Anyanyelvi Napokkal tulajdonképpen nemzetünk mindkét nagy fiának emlékét igyekezzük méltón őrizni és a Kodály Napok mellett régiónk egyik további jeles rendezvénye az Anyanyelvi Napok eseménysorozata, melyet a szomszédos régiókkal, Dunaszerdahellyel és Szenccel több mint két évtizeddel ezelőtt kezdtük el szervezni olyan jeles személyiségekkel mint pl. Lőrincze Lajos, Ruffy Péter, vagy éppen Bodor Pál, Váry Attila Csoóri Sándor, akik többek közt annak idején ránk nézve azt kérdezték „Nem féltek?” A kérdést csak egy-két évvel később pontosan 25 évvel ezelőtt értettük, amikor a romániai eseményeket kommentálta Bodor Pál és Vári Attila illetve, amikor néhány hónap múlva még mindig csak teljes erővel bömbölő rádió és TV készülékek, megnyitott vízcsapok mellett beszélgethettünk pl. Marosvásárhelyen Sütő Andrással, vagy discóban tolmácsolhattuk gombaszögi meghívásunkat Tőkés Lászlónak, nehogy azt illetéktelen fülek is hallják.
Mindez a mi mai helyzetünk kapcsán jut szembe, amikor nyelvtörvények szablyák ránk a béklyót, s mikor lojalitásunkat magyar iskolákban, színtiszta magyar önkormányzatokban idegen nemzet himnuszának éneklésével szeretnék kierőszakolni, ahelyett, hogy egyenlő bánásmódban, egyenlő értékelésben, elbírálásban részesülhetnénk.
Lehetetlen lenne akár csak töredékesen is felsorolni azt a sok kulturális és népművelő rendezvényt, amelyeket 65 esztendő alatt járásainkban szerveztünk, és amelyek sikeréhez és eredményességéhez sok ezer lelkes tagunk hozzájárult.
Az a sok helyi rendezvény, amelyet azért szerveztek, tartottak meg, mert a Csemadokban munkát vállaló emberek tudták hová tartoznak, és tudták, hogy elveszett az a nép, amely nem becsüli hagyományait, nem őrzi azokat, és nem teremt minduntalan újat és újat megmaradása érdekében. Szerencsére a mi Szövetségünkben mindig akadtak akik a régiek helyére léptek és tudták mit kell tenniük.
Köszönet mindazoknak, akik segítették és ma is segítik a Csemadok munkáját!
Bízunk abban, hogy nekik köszönhetően régiónk országos rendezvényei, a Magyar Kultúra Napi Országos Ünnepség, a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny továbbra is sikeresen valósul majd meg és élve a kapott lehetőséggel továbbra is méltó gazdái leszünk az eddig régiónkban öt alkalommal megvalósított Országos Népművészeti Fesztiválnak is.
Az elmúlt években, de főleg a kerek évfordulók alkalmával sokan értékelnek, sokan hasonlítgatnak, sokan összevetnek valamit valamivel.
A Csemadok kapcsán sok esetben felmerül a lenti és a fenti Csemadok összevetése. Hol, mikor, mi, mennyit nyom a latban, mennyit ér?
A hatvannyolcas márciusi Csemadok állásfoglalás, a Csemadok elnöksége segítségével előkészített alkotmány, az iskolák megmentésére irányuló igyekezet, a klubmozgalom ellen irányuló támadás kivédése, a nyelvtörvény elleni küzdelem, az állami közművelődési feladatokat átvállaló szervezet munkatársainak anyagi ellehetetlenítése ellenére történő mégis, csakazértis talponmaradás, egy helyi csoport ruháira, csizmáira, a működési költségekre szükséges pénzek előteremtése, a fűtött helyiségek biztosítása, egy-egy jó könyv terjesztése – vajon melyik nagyobb horderejű dolog. Persze, mindenki tudja, hogy melyik visszhangja erősebb. Az értékmentés, az értékteremtés a lenti Csemadokban folyt inkább. A harc a nekünk is kijáró jogokért a fentiben. Mert az is téved, aki úgy gondolja, hogy fent csak egy bizonyos ideológiát kiszolgáló réteg ténykedett.
Eredményeink bizonyítják, hogy nem így volt. Idézek egy kiváló írónkat: „A Csemadok úgy volt és úgy lesz fontos nemzeti kisebbségünk állandóan gyötört testének, mint termőföldnek a folyók, patakok és csermelyek vize, amely nélkül elveszne a termő és megújuló képesség, elgazosodna minden. A feladata sosem volt könnyű, mint ahogy a mostohagyermek élete sem az, de a tízek, százak és ezrek megacélosodott hittel vállalták a munkát és a megaláztatást. A Csemadok úgy volt éltetőnk, megtartónk az idő sodrában, hogy el kellett tűrnie, szenvednie a kiszolgáltatottságot a mindenkori gőgös, dölyfös hatalmakkal szemben. Bántani mindig lehetett, pénz híján éheztetni is, egészen térdre kényszeríteni azonban soha! Minden, amink van, aminek örülni tudunk, ettől az életünket átfogó szervezettől eredeztethető, óvjuk tehát, és tartsuk meg az elkövetkező évtizedekben is.”
Mit tehetnék hozzá? Talán csak annyit, hogy aki érti a Csemadok fennmaradásának miértjét, az érti azt is, hogy a sok megalázás és megpróbáltatás ellenére miért tudott ellenállni a hatalmaknak a szlovákiai magyarság.
Hatvanöt évet élt meg szervezetünk. Az ilyen kort megélt egyént már méltán mondják tapasztaltnak. Ha ennyi évtized után is vannak egyének, akik ebben a Szövetségben találják meg az önmegvalósítás lehetőségét, ha élnek a Csemadok által kínált tevékenységi formák valamelyikével, akkor ez a szervezet hatvanöt év eredményeivel és hiányosságaival a háta mögött is méltán tarthat igényt a megbecsülésre. Azért, mert számtalan nehéz helyzetben helytállt, mert 89 után, el tudott határolódni a múlt hibáitól, el tudta dönteni, hogy párt, politikai mozgalom, vagy kulturális, társadalmi szervezet maradjon. Új kihívásoknak kell megfelelnünk. Nem bánnánk ezért, ha anyagilag és törvényileg is biztosítva lenne létünk. A rengeteg elvégzésre váró munka ezt követelné meg.
Nagyon jónak, hasznosnak és fontosnak tartjuk, hogy az utóbbi években kibővültek, kiterebélyesedtek gyümölcsöző kapcsolataink külföldi partnereinkkel, barátainkkal, akiktől nemcsak erkölcsi buzdítást és támogatást kapunk, hanem anyagi segítségükre is számíthattunk főleg az utóbbi szűk esztendőkben, amikor a szlovák államvezetés az anyagi támogatás teljes megvonásával igyekezett ellehetetleníteni és felszámolni a Csemadokot. Területi Választmányunk és alapszervezeteink ma Budapesten kívül tíz magyarországi megyével, azok intézményeivel, szakembereivel, együtteseivel működnek együtt. De nem ismeretlen előttünk Erdély vadregényes tája, Kárpátalja vendégszerető népe sem, hiszen kölcsönös látogatásaink, vendégszerepléseink egyre jobban rádöbbentenek bennünket közös sorsunkra és tennivalóinkra. Örülünk neki, hogy többször üdvözölhettük közöttünk ausztriai, szlovéniai, horvátországi, vajdasági, sorstársainkat is.
A Csemadok kultúrcsoportjai egyre gyakrabban szerepelnek külföldön, Magyarországon és Erdélyen kívül eljutottak Szlovéniába, Ausztriába, Németországba, Franciaországba, Olaszországba, Spanyolországba és Izraelbe is vagy akár a tengerentúlra is.
Kihasználom az alkalmat, hogy őszintén köszönetet mondjak mindazon hazai és külföldi barátainknak, alapítványoknak, szervezeteknek, önkormányzatoknak és intézményeknek, akik illetve amelyek felismervén a Csemadok nemes küldetését, támogatásban részesítettek és részesítenek bennünket, hogy megmaradhassunk, hogy továbbra is dolgozhassunk terveink valóra váltása érdekében.
Sok vagy kevés-e az a munka, amit a Csemadok 65 esztendő alatt a Galántai és Vágsellyei járásban elvégzett? – tehetjük fel a kérdést. Úgy érzem; szükséges, hasznos és eredményes volt ez a hat és fél évtized.
Természetes, hogy a mához vezető út nem volt, nem is lehetett zökkenőmentes; az elért eredmények mellett bizonyára többször hibákat is elkövettünk, sok mindent talán másképpen, eredményesebben is tehettünk volna. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagynunk, hogy a mindenkori társadalmi légkör, a politikai hatalom bizonyos mértékben a Csemadokra rányomta a bélyegét, és korlátok, megszabott keretek közé igyekezett szorítani bennünket.
Beszámolómban úgy érzem, említést kell tennem azokról, akik ezt a munkát járási bizottságunk, területi választmányunk élén igyekeztek a lehető legjobban irányítani. Úgy gondolom, hogy a mögöttünk lévő eredményes hatvanöt esztendő, csaknem tízezres tömegbázisunk, Területi Választmányunk és alapszervezeteink tettre kész és lelkes vezetői biztosítékai annak, hogy bizakodva kezdhessük meg a Galántai és Vágsellyei járásban a következő hatvanöt esztendőt a Csemadokban.
Ehhez kívánok erőt, egészséget, kitartást – s ha ezek meglesznek, az újabb évfordulókon is elmondhatjuk majd, hogy amit a Csemadokban a szlovákiai magyarság ás járásaink magyarsága érdekében tettünk: „Jó mulatság, férfimunka volt!”
Mézes Rudolf, Felvidék.ma
A szerző a Csemadok Galántai Területi Választmányának titkára
Elhangzott Galántán 2014. október 24-én.
{iarelatednews articleid=”49506″}
