Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jó szokásához híven megint mást sem csinál, mint másra hárítja a felelősséget. Mint mindenért, amiben pártja nem volt éppen sikeres. Bár dicsekedni nem nagyon lehet vele, de akárhogy is nézzük, nem ritka ez a jellemvonás az emberek közt. Mármint hogy mindig mindenért más a felelős, csak éppenséggel mi magunk nem. Így van ez, nem szívesen ismerjük el, hogy kudarcot vallottunk valamiben, hogy tévedtünk, ne adj Isten, hibát követtünk el. Talán ez is az oka, hogy Bugárnak még ezt a gyengeségét is elnézik az emberek.
Amint nemrégiben a formálódó Projekt N honlap blogírója fogalmazott, „vannak a politikusok és van Bugár Béla. A politikusok javasolnak, megvalósítanak, megszólítanak, törekszenek valamire, Bugár Béla meg egyszerűen van. A jószívű, vicces szomszéd imidzsével, aki ugyan magyar, de alapjában véve nála ez sem számít, a szlovák politikai élet zavaros vizeiben kialakította a saját kis biztonságos kikötőjét, ahonnan sohasem hajózik ki. Pártok jönnek-mennek, összeolvadnak, átneveződnek, növekszenek, összezsugorodnak, de Bugár Béla marad. Mint stabil, megingathatatlan szikla, amelyen a megértés pártja áll. Kicsit ugyan megőszült, de őt senki sem akarja lecserélni, senki sem mondja róla, hogy a régi generáció politikusa (pedig az), senki sem vár tőle semmit, csak azt, hogy legyen. Amit Bugár Béla tökételesen teljesít is.” Mindenképpen elgondolkodtató vélemény, még ha van is benne némi túlzás.
Azt, hogy Bugár nem szívesen vállalja fel a kudarcokat, már máskor is megtapasztalhattuk. Hogy a nagyobb személyes kudarcokon nem igazán tudja túltenni magát, láthattuk az MKP 2007-es tisztújító kongresszusa után is, amikor a hiú emberekre jellemző sértődöttségbe menekült, majd azt ügyesen a „népakaratba” csomagolva új pártot alapított, jobban mondva, elvállalta egy mások által megálmodott új vegyes párt vezetését, ami akárhogy is, taccsra tette a 2006-ig jelentősnek mondható magyar parlamenti képviseletet, amit tény, hogy egyesek árulásnak tartottak. Bugár Béla pedig legújabban – Komárom esetében – éppen ebben látja pártja kudarcának az okát. Mert indok és felelős – lehetőleg másvalaki – mindig kell.
Vegyük például a pozsonyi főpolgármester-választást. Hosszas ügyetlenkedés után majdhogynem az utolsó pillanatban született egy olyan közös jobboldali főpolgármester-jelölt, akiről addig azt se tudták az emberek, eszik-e vagy isszák. Aztán amikor már a jobboldali koalíció politikusai számára is nyilvánvalóvá vált, hogy ennek csúnya bukta lesz a vége (amit egyébként minden politikában kicsit is jártas ember már az elején minimum sejtett), visszaléptették a jelöltjüket. Előfordul ilyen a történelemben, mondhatnánk, bár a szlovákiai jobboldal esetében ez már szinte hagyomány. Nesrovnal győzelme után Bugár sietett azonnal kijelenteni, ő megmondta előre, hogy Nesrovnalt kellett volna támogatni, de Procházka keményfejűségének köszönhetően erre nem kerülhetett sor. Bennem meg felmerült, ugyan mit látnak még mindig ebben a Bugárban, aki a kudarc után azonnal bemószerolja a társát. Mert a parasztbecsület mégiscsak azt kívánná: ha a vélhető sikert közösen szeretnénk learatni, akkor a balhét is közösen kell elvinni.
Aztán itt van az MKP-val közös komáromi bukta. Nos, azért speciel a Most-Hídon kívül mindenki más felelős, legfőképpen az MKP, mert Bugár szerint „évekig piszkos kampányt folytatott a Most-Híddal szemben”, ezért az emberek nem hittek ennek az együttműködésnek az őszinteségében. Hát ebben az utolsó fél mondatban azért van némi igazság. Talán, ha az emberek tényleg érezték volna az őszinteséget ebben a „névházasságban” – mert ugye, azt azért senki sem gondolta egyetlen pillanatig sem, hogy ez egy szerelmen alapuló házasság lett volna – nem pedig az érdekekért és a posztokért való kíméletlen küzdelmet, és nem a régi nagy öregek szürke eminenciásként való visszatérésének lehetőséget látták volna mögötte, talán akkor lehetett volna másképp, talán. Mert hogy az országban másutt születtek sikeres koalíciók is a két párt között, pedig valószínűleg ott is hallották annak idején a Bugár által sérelmezett „évekig tartó árulózást”. De Komárom más tészta, ott „nem voltak hajlandók összefogni az árulókkal”, mi több, voltak, akik tiltakozásuk jeléül ki is léptek az MKP-ból, panaszolja Bugár. Pedig csak az történt, hogy a komáromi polgár önállósodott, s döntött, ahogy döntött. A döntését pedig el kell fogadni, a kudarcot meg el kell ismerni, nem pedig mindig valaki másra mutogatni. Az meg már egyenesen cinizmus, hogy Bugár – miközben a másikra mutogat – kijelenti, az MKP lehetőséget kapott arra, hogy normálisan viselkedjen.
Nos, mit lehet ehhez még hozzáfűzni? „Bugár Béla képes hosszan és aránylag szépen beszélni, de azt állítani, hogy mond is valamit, túlzás lenne – írja a fent említett blogíró –, néha egyetért, néha meg nem, de mindig csak mértékkel, mert tudatában van annak, hogy a választások akárhogy elsülhetnek. Az örök koalíciós partnerjelölt mindig kész egyszerűen csak tovább létezni.”
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50915,50859,49987″}
