Sorozatunk mai részében a losonci születésű Haynik Gézával és az ő orosz hadifogságban írt naplójával ismerkedünk meg a Nagy Háború blog posztja alapján.
De ki volt Haynik Géza?
„Losonci születésű (1885), később évekig Rimaszombatban tevékenykedő közéleti személyiség. Tanulmányait a Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Tanintézetben végezte 1901 és 1905 között. A Nagy Háború előtti békeévekben a Rimaszombatban megjelenő megyei társadalmi lap, a „Gömör–Kishont” szerkesztő-munkatársa lett, a két világháború közötti években pedig a Gömör–Kishonti Múzeum felügyelőjeként dolgozott (nagy valószínűséggel ezért is maradt fenn háborús naplója az utókornak).”
Ezek után pedig egy részlet a naplóból, amelyből kicsendül a szerelem, és a haza utáni vágyódás:
„„Este van. A lámpák még nem égnek. Egyik sóhaj a másik után röppen el a hadifoglyok ajkáról. Lélekben és gondolatban mind otthon vannak. Később megtörik a csönd és egy széphangú bajtárs szomorúan énekli: »Valahol egy kis faluban szomorúság járja. Valahol egy barna lánynak könnyes a párnája…« Szépen cseng a hang, bánatosan (?) gyönyörködnek a szép nótán a többi bajtársak is, talán azért is vannak oly csöndesen. »Valahol egy barna lánynak…« Elröppen messze a gondolat…egy kis városba…egy barna lányhoz… Most, nemrég óta egy bájos teremtés képe lopózott lelkembe, egy bájos teremtésé, akinek szívesen adtam volna oda nevem, egész szívem, egész szerelmem… de a haza iránti szeretetem erősebb volt a szerelemnél. Kimenni a frontra szívem arcképével, s a szívem és arcképem átlőtt muszkagolyóval – ez volt a sötét elhatározás.””
Aki részletesebben is kíváncsi Haynik Géza és naplójának a történetére, az bővebben olvashat róla a Nagy Háború blogon.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51161,51043,50943,50771,50658″}