A Pósa Lajos Társaság meghívására Rimaszombatban tartott előadást Gábor Emese portrészobrász és igazságügyi arcrekonstrukciós szakértő „Magyar királyok, szentek és fejedelmek – Tudományos arcrekonstrukció tükrében” címmel.
Hogy kerül a Légy lámpás estbe Gábor Emese és az arcrekonstrukció? – tette fel a kérdés Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke.
„Egy kicsit kacskaringós úton. 2009-ben Gábor Emesével még arról beszélgettünk, hogy hol lesz egy Pósa-szobor Hódmezővásárhelyen, és 16 évvel ezelőtt, április 16-án emelhettük a könyvtár elé az Ő alkotását, ez a mi madárkás szobrunk, ami már azóta patinát kapott. Közben Emese élete is egy kis csavart vett, mondhatni, hogy ő lett a magyar dr. Csont, és hogy milyen is ez a munka, mivel is foglalkozik, arról ő maga mondja el a történetét” – nyitotta meg az április 10-i alkalmat, melyre Rimaszombatban, a Csillagházban került sor.
Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma
A bevezetőben Páko Mária és a Pedagógussokk léptek fel, ezzel emlékezve Pósa Lajos születésének 176. évfordulójára.
„Gömör a szívem csücske”
Az előadó mindenekelőtt személyes hangvételű köszöntővel kezdte előadását, kiemelve a felvidéki–felföldi kapcsolódások jelentőségét, valamint azt, hogy Pósa Lajos életművéhez több szálon is kötődik. Felidézte, hogy a Táltoskönyvek kiadó vezetőjeként évek óta foglalkozik Pósa Lajos műveinek újrafelfedezésével és kiadásával, amely – mint mondta – fontos szerepet játszik a magyar gyermekirodalmi hagyomány megőrzésében is.
„Gömör a szívem csücske, korábban számtalanszor jártam a térségben előadni, koszorúzni, vagy zsűrizni, de főleg a Pósa-hagyatékból gyűjteni ezen a történelmi vidéken. Van ott Szentiványi József domborművem is a Rákóczi Szövetség székházának falán” – nyilatkozta Gábor Emese.
Ezúttal azonban előadásának központi témáját az arcrekonstrukció tudománya és a portrészobrászat kapcsolata adta. Gábor Emese hangsúlyozta: az arcrekonstrukciók és a művészi portrék között szoros összefüggés van, ugyanakkor alapvető különbségek is megfigyelhetők. Míg az egyik szigorúan tudományos módszereken alapul, a másik a művészi értelmezés szabadságával él – a kettő azonban kiegészíti egymást.
Pósa bácsi könyvet is dedikált (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
Előadásában kitért szakmai pályájának alakulására is. Elmondása szerint portréfestőként kezdte a munkáját, majd köztéri bronzszobrok készítésével foglalkozott.
Az arcrekonstrukció világához a Magyar Természettudományi Múzeumban került közelebb, ahol egy megbízás során találkozott először ilyen típusú tudományos feladattal.
Az előadó hangsúlyozta, hogy jelenleg az arcrekonstrukció az egyetlen olyan tudományosan megalapozott módszer, amely lehetővé teszi, hogy a történelmi személyiségek arcát újra láthatóvá tegyük. Munkája során régészeti, antropológiai és igazságügyi módszereket ötvöz, kiegészítve genetikai vizsgálatokkal, amennyiben azok rendelkezésre állnak.
Részletesen ismertette a rekonstrukció folyamatát
Minden esetben jól megtartott koponyára van szükség, amelyet régészek tárnak fel, majd antropológusok vizsgálnak. Ezek alapján készülnek el a jegyzőkönyvek, amelyek az életkorra, nemre és egyéb biológiai jellemzőkre is következtetéseket adnak. Amennyiben genetikai adatok is elérhetők, azok a haj-, bőr- és szemszín meghatározását is segíthetik.
A Pósa Lajos Társaság vendége volt (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)
Gábor Emese beszélt arról is, hogy munkája során szorosan együttműködik antropológusokkal és régészekkel. Kiemelte, hogy a rekonstrukciók elkészítése komplex laboratóriumi és műtermi folyamat, amely egyszerre igényel tudományos és művészi tudást.
Előadásában példaként említette azokat a magyar szakembereket is, akik korábban ezen a területen dolgoztak, köztük Árpás Károlyt, Skultéti Gyulát és Kustár Ágnest.
Mint mondta, munkásságukat folytatva és továbbfejlesztve igyekszik a legmodernebb módszerekkel közelebb hozni a múlt arcait a jelenhez.
A közel másfél órás vetített képes előadása során mintegy hetven arcrekonstrukciót mutatott be, a különböző történelmi korszakokon át egészen a magyar királyok, szentek és fejedelmek világáig. Ezek közül több munka – elmondása szerint – most került először bemutatásra.
A Nemzeti Magyar Pantheon vándorkiállítás
A magyar arcrekonstrukciós művész és kutató részletesen ismertette munkáját, melynek alapján létrehozta a „Magyar Pantheon” vándorkiállítást.
A kiállítás célja, hogy híres történelmi magyar uralkodók, szentek és nemesi személyek arcrekonstrukcióit mutassa be a Kárpát-medencében.
A bemutatott személyek között szerepel többek között III. Béla király és felesége, Antiochiai Anna, Szent László, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, Dobó István, Macsói Béla, valamint más Árpád-házi és középkori személyiségek, a Károly Róbertnek tulajdonított lelet. A nagyon izgalmas Hunyadi Mátyás-kérdőjellel – 1/10-es azonosítatlan koponya, Szent Kinga, Szent Margit, Corvin János, Corvin Kristóf, Rákóczi Zsigmond, Szent László, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc.
Az előadó kitért a székesfehérvári osszárium állapotára is, amelyben a királyi csontanyag korábban rendkívül rossz körülmények között, szennyezett környezetben volt tárolva, ami jelentősen megnehezíti a genetikai vizsgálatokat és az azonosítást.
Emiatt sok esetben továbbra is csak fotók és morfológiai jellemzők alapján lehet következtetni a történelmi személyek kilétére.
A Corvin–Hunyadi-vonal kapcsán a kutató egy különösen izgalmas hipotézisét ismertetett. Több koponya morfológiai összehasonlítása alapján feltűnő hasonlóságokat azonosított Corvin János, fia Corvin Kristóf, valamint egy vitatott, Habsburg Albertnek tulajdonított lelet között. Ezek alapján felmerült a lehetséges családi kapcsolat vagy közös eredet, amely Hunyadi Mátyáshoz köthető, azonban a DNS-vizsgálatok hiánya miatt mindezt egyelőre csak morfológiailag lehet alátámasztani. Az erről szóló tudományos publikációnkat a Valóság c. folyóirat közölte, ITT olvasható.
A kutató ugyanakkor arról is beszélt, hogy az ilyen típusú morfológiai azonosítások sokszor nem kapnak tudományos publikációs lehetőséget vagy intézményi elfogadást, annak ellenére, hogy jelentős szakmai munka áll mögöttük.
A rekonstrukciók alapját többféle forrás képezte: történeti leírások, régi ábrázolások, gipszmásolatok, fotók, valamint legfontosabbként CT-felvételek és 3D nyomtatott koponyák. A művész részletesen bemutatta, hogy a CT-alapú, pontos koponyamodellek alapján hogyan készült el az arcok tudományos igényű rekonstrukciója, amelyet izomrétegek és lágyrészvastagsági adatok segítségével épített fel.
A korábbi, festményekből vagy gipszmásolatokból készült ábrázolásokat pontatlannak tartja, mert torzulhatnak vagy idealizáltak.
A rekonstrukciók során a tudományos pontosság és a művészi értelmezés együtt jelenik meg
Gábor Emese hangsúlyozta a modern arcrekonstrukciós módszerek (CT, 3D nyomtatás, digitális modellezés) és a történeti források összevetésének jelentőségét, miközben bemutatta, hogyan „kelnek életre” középkori magyar történelmi személyek.
Gábor Emese, Bodnár Mónika és Kerényi Éva (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Rávilágított azokra a módszertani kérdésekre, amelyek a történeti azonosítás bizonytalanságai és a tudományos elfogadottság problémái felé fordítják a figyelmet.
Kiemelte, hogy munkájában továbbra is a klasszikus, kézi olajfestészeti technikát részesíti előnyben, és tudatosan elhatárolódik a mesterséges intelligencia és a digitális eszközök kizárólagos használatától, mert azokban még pontatlanságokat lát.
Hangsúlyozta II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona esetét, amelynél a kassai sírhoz és koponyákhoz való hozzáférés nehézségei miatt a rekonstrukciók főként korabeli fotókra és részleges adatokra épülnek. Zrínyi Ilona kapcsán az is felmerült, hogy egy ismert festmény valójában nem is őt ábrázolja, hanem egy lengyel hercegnőt, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a róla kialakult vizuális hagyományt.
Az előadás zárásaként leszögezte: célja nem csupán az, hogy rekonstruálja a múlt arcvonásait, hanem hogy közelebb hozza az emberekhez történelmünk szereplőit – „hogy újra láthatóvá váljanak azok, akikről eddig csak a történelemkönyvek beszéltek”.
HE/Felvidék.ma
