Meghalt Prőh­le Hen­rik­né Sa­mar­jay Éva

Prőh­le Hen­rik­né Sa­mar­jay Éva pozsonyi evangélikus családból származott. Esterházy Alice és ifj. János nevelője volt, Prőhle Gergely államtitkár rokona. Budapesten élt, temetése február 25-én lesz.

Samarjay Éva 1916. áp­ri­li­sá­ban szü­let­ett Po­zsony­ban. Saját életéről így vallott egy 2008-as publikációban: ” Éle­tem kez­de­ti sza­ka­szán jó­mód­ban él­tünk, kert­vá­ro­si vil­lá­ban lak­tunk, au­tónk volt, és szü­le­im­nek még kül­föl­di nya­ra­lá­sok­ra is fu­tot­ta négy gyer­mek­kel. 1930 kö­rül azon­ban be­ütött a vi­lág­gaz­da­sá­gi krach. Ek­kor kezdődött el tu­laj­don­kép­pe­ni „ing­ujj­ra ju­tá­sunk”.
Én eb­ből ak­kor még ke­ve­set érez­tem: 1938-ban fél évet tölt­het­tem Svájc­ban fran­cia­nyelv-tu­dá­som gya­ra­pí­tá­sá­ra, majd al­kal­mam nyílt egy ame­ri­kai ta­nár­csa­lád négy­éves kis­lá­nyát né­met­re ta­ní­ta­ni. Há­rom hó­na­pot töl­töt­tem ve­lük Pá­rizs­ban, négy hó­na­pot Auszt­ri­á­ban, majd Ham­bur­gig is el­kí­sér­het­tem őket.

Ha­za­ér­ke­zé­sem után gyors- és gép­író­nő­ként he­lyez­ked­tem el az Es­ter­há­zy Já­nos ve­zet­te Ma­gyar Párt­ban. Kö­ze­le­dett 1938. no­vem­ber 2., az el­ső bé­csi dön­tés ide­je. A Po­zsony­ban tar­tóz­ko­dó Ci­a­no olasz kül­ügy­mi­nisz­tert meg kel­lett győz­nünk ar­ról, hogy még je­len­tős szá­mú ma­gyar él Po­zsony­ban. Tün­te­tés­re szán­tuk el ma­gun­kat. Es­te hét­kor, ami­kor a dóm ha­rang­ja meg­kon­dult, a Carl­ton Szál­ló elé vo­nul­tunk, és előszed­ve a ka­bá­tunk­ba rej­tett pi­ros-fe­hér-zöld zász­ló­kat, el­éne­kel­tük a Him­nuszt. Ami­kor azon­ban be­le­kezd­tünk a Szó­zat el­ének­lé­sé­be is, a rend­őrök gu­mi­bo­tok­kal és lo­cso­ló­au­tók­kal szét­za­var­tak ben­nün­ket. A bé­csi dön­tés után tel­jes volt az el­ke­se­re­dett­ség. Sok is­me­rősünk csa­lá­dos­tul tá­vo­zott. Mi ma­rad­tunk” – írja.

1939. januárjában le­ve­let kap­ott egy ame­ri­kai ta­nár­csa­lád­tól. Kikerült má­jus 2-án a Qu­een Ma­ry fe­dél­ze­tén New York­ba. El­ju­tot­t Ka­na­dá­ba, a Ni­a­ga­ra-víz­esés­hez, Wa­shing­ton­ba, Bos­ton­ba. Ha­za­ér­ve előadá­so­kat tar­tot­t a rá­di­ó­ban ame­ri­kai él­mé­nye­im­ről, és foly­tat­ta a mun­ká­t a Ma­gyar Párt­ban. Mint mondta, akkor  kez­dődött éle­te új sza­ka­sza.
„1941 nya­rán Es­ter­há­zy Já­nos meg­kért, hogy a va­ká­ci­ó­ban ké­szít­sem fel fi­át az őszi fran­cia­pót­vizs­gá­ra. Ez si­ke­re­sen meg is tör­tént. 1942 feb­ru­ár­já­ban az­tán új­ra szük­ség lett rám. Fe­le­sé­ge be­teg­sé­ge mi­att Es­ter­há­zy kény­te­len volt gye­re­ke­it Bu­da­pest­ről Nyit­ra­új­lak­ra hoz­ni.
En­gem kért meg, hogy kis­lá­nyát, Ali­ce-t ta­nít­sam a ne­gye­dik ele­mi anya­gá­ra, hogy a tan­év vé­gén Bu­da­pes­ten le­vizs­gáz­has­son. Ez­után na­gyon csa­lá­di­as lég­kör­ben él­tem át ve­lük a há­bo­rús éve­ket” – emlékezett vissza.

1944 ka­rá­cso­nya előtt jött el Nyit­ra­új­lak­ról, mert az oro­szok már kö­ze­led­tek, és ő nem akar­t el­sza­kad­ni csa­lá­djától. Családja megszenvedte a Be­neš-dek­ré­tu­mokat, az állampolgárságtól való megfosztást, a kitelepítést. Ő maga 1945-ben mint vö­rös­ke­resz­tes nő­vér az Ausch­witz­ból meg­me­ne­kült és Po­zso­nyig el­ju­tott zsi­dó­kat ápol­ta.

Po­zsony­i élete 1948-ban ért vé­get, ami­kor is férj­hez men­t a po­zso­nyi lel­ké­sz fi­á­hoz, Prőh­le Hen­rik­hez. „Ő ek­kor Mo­son­ma­gyar­óvá­ron só­go­ra fog­ke­fe­gy­árát igaz­gat­ta. Itt kö­vet­ke­zett be az, hogy én a ne­gye­dik ge­ne­rá­ci­ó­ban is foly­tat­tam csa­lá­dunk ing­ujj­ra ju­tá­sát, mert 1949 jú­ni­u­sá­ban ál­la­mo­sí­tot­ták a gyá­rat. A fér­jem sze­ren­csé­re el tu­dott he­lyez­ked­ni Bu­da­pes­ten, mint terv­sta­tisz­ti­kus” – emlékezett vissza.

Több mint öt­ven évet él Bu­da­pes­ten, de po­zso­nyi gyö­ke­re­i mind­vé­gig meg­ha­tá­ro­zók ma­rad­tak számára. 2006-ban a ki­lenc­ve­ne­dik szü­le­tés­na­pját a gróf Szé­che­nyi Ist­ván ál­tal 1836-ban ala­pí­tott, 1945-ben meg­szün­te­tett, majd 2001-ben új­ra­éledt Po­zso­nyi Ma­gyar Ka­szi­nóban – mely ma a ma­ra­dék po­zso­nyi ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi köz­pont­ja – ün­nepe­lte.

A szerető anya, nagymama, dédmama január 30-án adta vissza lelkét az Úrnak, 99. évében csendesen hunyt el.
Végső nyughelyére február 25-én 13 órakor kísérik Budapesten, a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójából az evangélikus egyház rendje szerint.

Felvidék.ma