A nagyböjt, amely hamvazószerdával veszi kezdetét, a húsvéti feltámadásig tart. Első napjáról, pontosabban a „böjtfogadószerda” körüli szokásokról már szóltunk honlapunkon.
Eme időszakot mindenekelőtt a keresztény tartalom tölti ki; a hívek önmegtartóztatása, a vidámabb hangulat visszafogottsága, a tilalmak szigorú rendje jellemzi. Ilyenkor óvakodnak a húsételek és a zsíros eledelek fogyasztásától. A XIX.-XX. század fordulója táján elődeink még „negyvenöltek”, azaz negyven napon át csak egyszer étkeztek naponta. Ezt azonban ma már az idősebbek sem tartják be. A 89 éves Balla Jánosné Tóth Margit egykori pereszlényi adatközlőm (az 1980-as évek elején) azonban élete végéig tartotta a negyvennapi böjtöt. Csak egyszer evett naponta: étrendjéből kiiktatta a zsírt is, s csak „vajval lehetett ennyi”.
Amikor a böjt eleje bekövetkezett, a gazdák kiadták a parancsot a háziasszonyoknak, hogy „a zsírokot eltávolítanyi, a zsíros edinyeket elmosnyi, félretennyi”. A déli étkezéskor általában krumpli, vajas, olajos vagy tejes tészta, savanyúkáposzta-leves, sült káposzta, főtt vagy aszalt gyümőlcs került az asztalra.
Ipolybalogon a nagyböjti időszakban „ütötték” a tökmagolajat. Rados Imre volt az utolsó olajütő mester. A második világháborúig az asszonyok a tökmagból készült olajjal főzték a böjti eledeleket.
Nagybötjben a férfiak is tartózkodóbbak voltak. Legtöbbjük nem fogyasztott alkoholos italt, sőt egyesek még a cigarettázást is abbahagyták.
A szigorú böjtölés aztán már csak a szerdai, a pénteki és a szombati napokra korlátozódott. Húst ilyenkor végképp nem ettek, sőt pénteken még zsírral sem főztek. A tesmagi Mihály Józsefné említette, hogy a régi öregek náluk „a húsokot is befalazták a kamrába, hogy ne lehessen rájuk senki se kíváncsi”. A böjti időszakban itt a vajat sütötték ki, azzal főztek. Ha pogácsát akartak enni, azt „vajajjával” sütötték. A habart ételek szintén gyakoriak voltak. (Csáky K., 1987:110-117.l.)
A nagyböjtöt mindig nagyon komolyan vették a Nógrád megyei Szécsénykovácsiban is. Nem ették meg itt sem a húst, s csak vajjal főztek, a templomba pedig feketében jártak. Özvegy Kis Zoltánné Prám Erzsébet (1922) adatközlőmnél jegyeztem le 2005-ben az alábbiakat: „Mikor a nagyböjt megérkezett, nagyanyám, nyugoggyon békibe´ , azt mondta édesanyámnak: >No, édes lányom, a fazekakot mámma kifőzzük a zsírtó´ , nehogy zsiradék maraggyon a fezékba´ .< Akkor a nagyböjt elkezdődött. Nagyon keveset ettünk. Csak valami kenyérkét, vagy valami sós tésztát, vagy ha vót valami savanyó ételfőzelléket. De azt is vajval vagy olajval. Húst nem nagyon ettünk. Édesanyám is mindig azt modta: >Édes gyermekem, ha mink nem leszünk is, de a böjtöt el ne felejtsd!< Hát én ezt édesanyámnak is megigértem. Meg is tartom a mai napig.”
Tilos volt a nagyböjti időszakban a mulatozás meg a táncolás is. Elterjedt Palócföldön az a hiedelem, hogy ha nagyböjtben táncolnak, a fákról lehullanak a virágok, nem lesz bő szilvatermés. Éppen ezért az Ipoly völgyében húsvét előtt lakodalmakat se tartottak.
A zajos mulatozások tilalma a fiatalokra is vonatkozott. Gyermekjátékokra is csak ritkán kerülhetett sor. Többek közt csak a virágvasárnapi kiszehajtás és a hidasjáték volt megengedve.
A mancsozás Ipolyvarbón a lányok és a legények tipikus nagyböjti játéka volt. Két kellékkel, a manccsal és a mancsozóbottal játszották. Ezek fából készültek, s a lányok a legényektől kapták szerelmi ajándékul. A fagolyót a levegőbe dobták, s ott kellett azt az ütővel eltalálni, „nem a keziné, mer ha alacsonyan ütte, azt mondták, hogy levárta” – emlékezett vissza Gyüréné Fajcsík Ilona (1926) 1984-ben. Ha valaki ütőjével éppen csak hozzáért a golyóhoz, azt mondták, hogy „pendőt”, s a játékos újabb ütésre várva továbbra is a körben maradhatott. A forduló addig tartott, amíg a csoport valamennyi tagja ki nem esett.
Tesmagon ebben az időszakban csak kása-játékot engedték meg. A lányok és a legények ezt akár közösen is játszhatták. Az út két oldalán egymással szemben álltak fel két-két csoportban. Középen volt a két fogó, s amikor azok azt kiáltották, hogy kása, az első párnak át kellett szaladnia az ellentétes oldalra. Ott a sor végére álltak. Ha a fogók közülük elkaptak valakit, az kiesett a játékból. (Csáky K., 1987:112-113.)
A húsvétra való készülődések közepette nagy gondot fordítottak a lelki előkészületekre is. Az „olvasós” asszonyok hamvazószerdától naponta mondták a Fájdalmas rózsafüzért, pénteki napokon a keresztúti ájtatosságokat végeztek. Ahol volt kálvária, ott oda is gyakran kimentek. Szakralitását illetően gazdag szokásanyaggal bírt a nagyhét. Ennek tárgyalása azonban már egy külön dolgozat tárgya. A nagyböjti szokásokkal egyébkén mélyrehatóbban és terjedelmesebben foglalkoztam a Sándor-naptól Úrnapig c. kötetemben (Madách, 2006:31-85).
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51811,51807″}
