Felemelő ünnepség volt a minap az MTA Széchenyi István őrizte dísztermében, ahol kiváló írók, tudósok, művészek és egyházi méltóságok vehették át a magyarság szellemi becsületrendjének is tekinthető Magyar Örökség kitüntetést, köztük Koncsol László szlovákiai magyar költő, műfordító, helytörténész neve tudományos teljesítményéért és sokoldalú közösségi szolgálatáért került be az Aranykönyvbe.
Méltatója, Kövesdi Károly Koncsol László kapcsán egyszemélyes katedráról beszélt, és kiemelte: ő volt az, aki a diktatúrával szemben a legfényesebben bizonyította, hogy „az igazi hatalom a tudás és a szellem”, majd hozzátette: ő az utolsó polihisztor a Felvidéken, akinek életműve emberi, szellemi tartása régen kijelölte helyét a magyarság szellemi Panteonjában. A díjazott neve nem ismeretlen a mi tájainkon sem, 1982-ben az ő válogatásában és fordításában jelent meg a Forumnál a jugoszláviai szlovák költők antológiája, a Mélyföld.
Hely-, táj- és népiségtörténeti elképzeléseimmel még nagyon egyedül voltam, amikor az 1990-es évek közepén először jutottak a kezembe Koncsol László a Csallóközi Kiskönyvtár című történeti könyvsorozatának kötetei. Lelkesen ünnepeltem az akkor még számomra ismeretlen tudóst, aki hangos szóval hirdette: az önkény bukásával eljött az ideje, hogy végre tegyünk valamit a múlttalanságot hirdető ideológiák ellen, hiszen csak akkor találjuk meg közösségként is a helyünket, ha írott emlékeink felkutatásával és közlésével élővé avatjuk a történelmünket.
Történeti oknyomozó terveiről így vallott: „Az, hogy a régió népét szembesítenünk kell hiteles és a lehető legteljesebben föltárt múltjával, azért is fontosnak látszott, mert népünknek a Trianont és Párizst követő évtizedek történelmi-társadalmi-nemzeti viharaiban főleg kapaszkodnia kellett, s nem a tegnapot, hanem a holnap esélyeit kellett fürkésznie a túlélésért, ez pedig, ez a múlttalan létezés különösen egy ilyen elidegenítő lelki-szellemi és fizikai nyomásnak kitett nemzettöredék jövőjére tekintve végzetessé válhat.” Akkori szándéka szerint harminc kötetben gyűjtötte volna össze – azóta az általa szerkesztett könyvek száma megközelítette a hatvanat –, a kishaza, Csallóköz múltjának emlékeit.
Neki köszönhető, hogy sok hasznos munka mellett megjelent Bél Mátyás Magyarország vármegyéinek történelmi-földrajzi-néprajzi leírását magába foglaló, nagy lélegzetvételű művének, a Notitia Hungariae novae historico-geographicának a Komárom vármegyéről szóló fejezete, Ipolyi Arnoldtól a Csallóközi uti-képek, a Fehérhegységi uti-képek című műve mellett a Csallóköz műemlékei című monográfia is, majd Fényes Elek Komárom vármegye leírása (1848), Alapy Gyula 1933-ban kiadott A csallóközi halászat története című munkája, Kúr Géza A Komáromi Református Egyházmegye című monográfiájának első, fellelhető kötete, Kocsis Aranka A vajkai szék nemesei című, XVII–XIX. századi hagyatéki leltári jegyzőkönyveket tartalmazó forrásgyűjteménye, Erdélyi Pál A Jókai útja Révkomáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig című dolgozata és Házi Jenő Pozsony vármegye középkori földrajza című történeti munkája.
Mellettük az ő általa összeállított Diósförgepatony című kétkötetes „történelmi olvasókönyve”, és a hűbériség korának történelmi forrásaiból összeállított Patonyföld című könyve. Egységes táj- és településtörténeti monográfiák, útirajzok, egyháztörténeti, művelődés- és gazdaságtörténeti összefoglalók, a népélet sokszínűségének és gazdagságának a leírásai, történelmi léptékkel mérve is jelentős gondolkodók tolla nyomán született lelkes, okos és elkeseredett üzenetek, és sok-sok évszázad emlékét őrző levéltári dokumentumok tanúságai – ezeket kínálta olvasóinak Koncsol László, a Kalligram Könyvkiadó történelmi könyvsorozatának köteteivel.
Monográfusa, Filep Tamás Gusztáv írta róla: „Az emberi szellem érdekli, (…) tudásának kiterjedése és határai, koronként változó, de gyakran azonos alapokra épülő, vállalt értékei, az egy-egy korszakot meghatározó (…) erkölcsi és tudati javak.” Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják! – hivatkozott maga is gyakran Illyés Gyula okos figyelmeztetésére. Egyik néprajzi kötetében olvasom a régi fohászt: „Bús magyarok imádkoznak, égi anyánk, hozzád, / Fordítsd felénk, magyarokra, jóságos szent orcád. / Sírva sírunk, fohászkodunk, hozzád száll a lelkünk, / Ennyi tenger sok fájdalmat mégsem érdemeltünk.” Hogy megérdemeltük-e, s hogy egyáltalán hogyan mérik a történelemben az érdemeket, arról szól Koncsol László Csallóközi Kiskönyvtára. Isten éltesse sokáig bölcs tanítónkat!
Mák Ferenc, Magyar Szó/Felvidék.ma
Fotó: Thaler Tamás {iarelatednews articleid=”52594,52520,47470,42783″}
