Június 29-e óta Josef Masopust aranylabdás cseh labdarúgó sincs már közöttünk: nyolcvannégy évesen, súlyos betegség okozta halálát. Emlékét a még életében, 2012-ben a Dukla Prága stadionjában felállított szobor őrzi ezentúl, és számos statisztikai adat: több mint hatvanszor játszott a csehszlovák válogatottban, klubcsapatával nyolc országos bajnoki címet szerzett és ő az egyedüli cseh futballista, aki megkapta a legkiválóbb európai játékosoknak kijáró aranylabdát.
Bő negyven esztendeje Kassán én is készítettem vele egy nagyon kellemes interjút: személyében az egyik legintelligensebb, legkészségesebb és legszerényebb futballcsillagot ismertem meg. Engem persze, a magyar fociról alkotott véleménye érdekelt elsősorban. Következzen hát egy részlet a beszélgetésünkből.
„Én a magyarok ellen játszottam az első válogatott meccsemet. Erre nem sokkal az 1954-es svájci világbajnokság után került sor, ahonnan a csehszlovák nemzeti tizenegy úgy tért haza, hogy összesen hét gólt kapott és egyet sem adott. A magyarok viszont balszerencsés körülmények között vesztették el a világbajnoki címet, hiszen ők volt akkoriban a világ legjobbjai. Szakvezetőink a vébé után egy új válogatott csapat építésébe fogtak. Így kerültem a keretbe én is, és rögtön pályára is léptem – a magyarok ellen. A fedezet posztján játszottam, Puskás őrzése volt a feladatom. A meccs előtt bíztam magamban, hiszen futni bírtam, s az erőnlét alapvető követelmény ezen a poszton. A futásommal nem is volt semmi baj, viszont a labdával ritkán sikerült találkoznom. A Kocsis- Hidegkuti- Puskás belső hármast egyszerűen nem sikerült lefedezni, s még örültünk is a meccs után, hogy csak négyet kaptunk. Ha minden válogatott mérkőzésen ennyit kell futnom, s a labdát még csak nem is láthatom, inkább abbahagyom a focit – keseregtem az öltözőben. Két év múltán aztán Budapesten sikerült visszavágnunk. Oda már a közben összeforrott csehszlovák válogatott érkezett, bár az önbizalmunk a nullával volt egyenlő. És mi történt? A Puskás nélkül, de amúgy a legerősebb felállításban játszó hazai válogatottnak rögtön az elején két gólt rúgtunk, a vége pedig 4:2 lett a javunkra! Mi nagyon jól adogattunk, Moravcík remek előretolt összekötőnek, Borovicka kitűnő hátravont csatárnak bizonyult. A két belőtt gól után fokozatosan megnyugodtunk, s mire a házigazdák rákapcsoltak, már késő volt.”
Josef Masopustról mindig nagy elismeréssel szólt Szikora Gyuri, a mi „fehér Pelénk” is. Az ő első válogatott első meccsére Prágában , a Szovjetunió ellen került sor. Igencsak fiatal volt még, s mint elmesélte, az öltözőben kezitcsókolomot köszönt nagy nevű játékostársainak. Masopust azonnal észrevette megilletődöttségét, megveregette a vállát, megnyugtatta és biztatta, hogy játsszon csak nyugodtan, hiszen tud… Megvallom, engem megérintett ennek a kitűnő sportembernek a halálhíre. Ritkán talál rá az ember ilyen emberséges és becsületes, ugyanakkor kiváló tehetséggel megáldott, közvetlen modorú élsportolóra. Béke poraira!
Batta György, Felvidék.ma
