Hiába kopogtatott az ősz csepergő esővel, búskomor, naptalan napokkal, mégis 56 gyermek torokból harsant fel a dal Ipolynyéken a kultúrházban, ahol hetedik alkalommal került megrendezésre a Palócföldi csalogány népdalverseny.
Kengyelfutó lett a nyár, mint a fecske, messze jár.
Hűlő erdőn sír az őz, búskomorrá nő az ősz, fénye, színe ködbe hal…
Mért kísérgetsz, kicsi dal? /Áprily Lajos Őszvégi kicsi dal- részlet./
A verseny megszervezése és megvalósítása egyben lehetőséget nyújtott minden tehetséges, énekelni szerető felvidéki, Ipoly menti magyar óvodás és iskoláskorú gyermeknek, hogy megmutassa szeretetét, tehetségét a népdaléneklés iránt.
Nemcsak a rossz hír, hanem a jó is mindig szárnyon jár, így a verseny meghirdetése eljutott minden magyar tannyelvű iskolába és óvodába az Ipoly völgyében. Az aktívan tevékenykedő, zenekedvelő pedagógusok igyekeztek is ezt a lehetőséget kihasználni. Szorgalmas munkába kezdtek, hogy felkészítsék a kis csalogányokat, hiszen a népdal szeretetére már kicsi korától nevelni kell a gyermekeket.
Kodály Zoltán a nagy népdalgyűjtő, zenepedagógus és zeneszerző szerint a népdal csak addig él, amíg énekelik. A népdalverseny pedig nagy lehetőség arra, hogy újból és újból szárnyaljon a dal, az éneklés öröme átjárja a szíveket és összefogásra, összetartásra tanítson időst és fiatalt. Zenei anyanyelvünk, népdalaink gazdag kincsestárából bőven meríthettek a versenyzőket felkészítő pedagógusok, hiszen egy népnek sincs annyi népi gyermekmondókája, népdala, mint a magyarnak. A versenyszámok kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kellett venni, a gyermekek korát, hangterjedelmét, beszédének tisztaságát, érthetőségét és nem utolsó sorban a versenyzők bátorságát. Ezekhez a kritériumokhoz kellett igazítani a szorgalmas felkészülést. A gyermekek bátorsága meg is látszott a verseny során, mindegyik igyekezett megmutatni mi rejlik benne, milyen énekhanggal áldotta meg a Teremtő.
A Palócföldi csalogány népdalversenybe, melyet október 13-án rendeztek a következő óvodák és iskolák neveztek be a régióból a korcsoportok szerinti négy kategóriába. Három óvoda az ipolynyéki, az ipolybalogi és az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Óvoda, összesen 10 kisgyermekkel. A régió magyartanítási nyelvű alapiskolái közül a következők voltak jelen:1. Balassi Bálint MTNY Alapiskola- Ipolynyék, 2. Ipolyi Arnold MTNY Alapiskola- Ipolybalog, 3. Mikszáth Kálmán MTNY Alapiskola- Ipolyvarbó, 4. Palásthy Pál EA-Palást, 5. Magyar Tannyelvű Alapiskola- Csáb, 6. Pongrácz Lajos MTNY Alapiskola – Ipolyság, 7. Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola- Ipolyság, 8. Magyarországról, Magyarnándor- Általános Iskola, Ipolynyék testvérfaluja, összesen 46 tanulóval.
A kultúrház előcsarnokában minden érkezőt nagy szeretettel fogadtak a szervezők, Deák Zsuzsa és Nagy Teréz tanító nénik, valamint az ipolynyéki alapiskola Szülői Szövetségének elnöknője, Koháry Veronika. Szerencsés találkozás volt a tanító nénik és a Szülői Szövetség részéről, mert igazi csapat munkát végeztek. Közösen és sikeresen pályáztak a Bethlen Gábor Alapítványnál a verseny anyagi fedezetére. Pályázatukat elfogadták, így sikerült megvalósítaniuk a Palócföldi csalogány népdalversenyt. Reggel kilenc órára érkeztek a gyermekek, lányok, fiúk vegyesen és mindjárt az előteremben szívecske kitűzőt kaptak, amelyen három hímzett tulipán piroslott, piros, fehér, zöld, nemzeti színű szalaggal díszítve. Látszott a gyerekeken, hogy örülnek a kitűzőnek, hiszen ezt csak a versenyzők kapták jutalmul a részvételért. Minden versenyző igyekezett felkutatni elődeik népviseletét és magukra öltve büszkén is viselték.
A lányok hosszú haját befonták és palócosan brekocsuk, hajfonatuk végére színes szalagot kötöttek. A fiúk többsége, fehér bő, vászon gatyában, lajbiban és kalapban lépett a közönség elé. Igazi palóc kislányok és legények voltak, akiket, ha megláttak volna a déd papák és déd mamák biztosan örültek volna, hogy utódaik így megbecsülik a palóc népviseletet. A népdalversenyt az ipolynyéki alapiskola igazgatója, Jusztin Imre nyitotta meg köszöntő beszédével. Üdvözölte a versenyzőket, felkészítő tanítóikat, a háromtagú zsűrit, s végül a nézőközönséget.
Bevezető szavai Kodály Zoltánt idézték, miszerint a népdal a néplélek tükre. Beszédében kitért arra is, hogy miért kellenek mai világunkban a népdalversenyek, mikor minden másról szól, nem a népdalról, a népi hagyományról, magyarságunk népdalkincséről, a tiszta forrásról.
A magyar nép mindig is szeretett énekelni, akár vidám volt, akár szomorú. Énekelt bölcsőtől a sírig, hiszen még a halottakat is énekkel búcsúztatták el a sirató asszonyok. S akkor még nem szóltunk a téli fonóházakban, fosztókban elhangzó vidám dalolásról, a nyári bearatási ünnepségek, az őszi szüretelés, a farsangi, őszi lakodalmak lelket vidámító nótázásairól. Sajnos mindez már a múlté. Akkor hagyjuk elveszni ezt a kincset, amit őseinktől örököltünk és ne adjuk át a jövőnek? Milyen balgák lennénk, ha így tennénk! Ezért kellenek ezek a versenyek, amelyek már nem is igazán a versengésről szólnak, hanem a magyar népdalkincs megismertetéséről, megszerettetéséről, továbbadásáról az utánunk jövő nemzedékeknek. S miután befejezte köszöntő beszédét az igazgató úr, minden versenyzőnek jó szereplést kívánt.
Közben a színpadon már izgatottan várakoztak a versenyzők, az I. kategória óvodás versenyzői. Azért, hogy oldódjon a gyermekek izgalma és egy kicsit be is énekeljenek, a zsűri egyik fiatal tagja Zatykó Veronika zenetanárnő játékos, dalos rigmusokat énekelt, amit a kis versenyzők jó ritmus érzékkel megismételtek. Aztán elkezdődött a kis csalogányok szereplése. Sorra hangzottak fel az ismert gyermekdalok, a kis versenyzők torkából. Kis kacsa fürdik, fekete tóban, Cifra palota zöld az ablaka, Két szál pünkösd rózsa, Hopp Juliska, hopp Mariska, Badacsonyi szőlőhegyen két szál vessző, Ezt a kerek erdőt járom én, énekelték a kicsik bátran csengő hangon. A bátor és szép éneklésért az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Óvoda énekesei, Csáki Anna és Mokso Kamilla aranysávos minősítést kaptak, megérdemelten.
A II. kategória versenyzői következtek az 1.2. és 3. osztályosok. Itt is volt játékos beéneklés, amelyben aktívan kapcsolódott be nemcsak a versenyzők csapata, hanem a közönség soraiban feszülten figyelő gyermekközönség is. Ebben a kategóriában 19 versenyző vett részt, ezért a zsűrinek már nagyon kellett figyelnie a tiszta intonációra, a helyes kiejtésre, légzésre, hogy az arany és ezüst sávot megérdemelten ítélhesse oda. Elvesztettem zsebkendőmet, Által mennék én a Tiszán ladikon, énekelte Fehérváry Flóra és aranysávos minősítést kapott. Az aranysávba énekelte be magát Wollent Zsófia is Ipolyságról, amikor tiszta intonációval énekelte el versenydalait, S a te fejed akkora, Talalaj, talalaj töklőrinc kezdetű dalokat. Az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola harmadikos tanulója Szuma Antónia sem hagyta magát, erős, tiszta hangon énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című közismert népdalt, természetesen aranysávért.
Ugyan ebben a kategóriában nyert aranysávos minősítést Gömöry Bíborka az ipolynyéki alapiskolából, akinek felkészítő pedagógusa a kislány korának hangfekvésének megfelelően választotta a következő dalokat, Este van már nyolc óra ég a világ a boltban, Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál.
A III. kategóriában a 4-5-6-ik osztályos tanulók versenyeztek, összesen 15 fiú és lány. Nagyon szép ismert és kevésbé ismert népdal hangzott el. Az én szívemnek különösen a palóc népdalok tetszettek, mint a Házunk előtt megy a hadihajó, Zöld erdőben, zöld mezőben sétálgat egy páva, Erdő, erdő, de magos a teteje, Esik eső nagy sár van az úton, Vékony héja, de vékony héja van a piros almának. A szép népdalokból csak a palóc tájszólás hiányzott, mintha ez a generáció már elfeledte volna elődeik régies tájszólását. Ebben a kategóriában három aranysávos született Hlavács Réka ipolybalogi, Mics Lili és Baráth Vivien ipolynyéki kislányok személyében.
A IV. kategóriában a 7- 8- 9-ik osztályos tanulók mutatták meg, hogy a tinédzserek körében is lehet népszerű a népdal. Ebben a kategóriában összesen 10 tanuló versenyzett. Itt is felhangzottak az Ipolymentén gyakran énekelt népdalok, mint a Dombon van a házam, dombon lakom én, Apró szeme van a zöld kukoricának, Fonjunk, fonjunk fondogáljunk / Ág Tibor gyűjtése / Felmegyek az ipolynyéki nagy hegyre, Nincsen pénzem elkártyáztam az este, A kis nyéki rózsás kertek alatt. Ezt a népdalt az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tanulója, Böjtös Natália énekelte, tiszta, különösen csengő hangon, így az aranysávos minősítést meg is kapta egyedüli lányként a két aranysávos fiúversenyző Fábián Máté és Híves Bálint között. A két fiú pedig igazi népies előadásmódjukkal, szép énekhangjukkal megcáfolták azt a tévhitet, hogy a népdalt a fiúk nem szeretik, csak a dübörgő zenét.
Ebben a kategóriában egyedül egy versenyző lett bronzsávos, a többi ezüst sávos minősítést kapott. Ez az eredmény bizalommal töltötte el a zsűrit és a felkészítő pedagógusokat, hogy jövőre is érdemes lesz benevezni a Palócföldi csalogány népdalversenybe, akár Ipolynyéken, akár más helyen szervezik azt meg, mert lesz utánpótlás az aranysávba, csak szorgalmasabban kell gyakorolni, többet kell énekelni. Minden versenyző örült a lehetőségnek, hogy énekelhetett.
A dalos kis csalogányok tapasztalatot gyűjtöttek, egészséges versengést tanultak és megismerkedhettek a népdaléneklés szépségével, ami ma már csak a színpadon hallható. A szereplés jutalma sem maradt el, mindenki kapott valamit. Az I. és a II. kategória versenyzői kézzel varrott rongybabát, a lányok lány, a fiúk fiú babát kaptak, míg a III. és a IV. kategória versenyzőinek szép, értékes könyveket osztottak ki a szervezők. Természetesen a Palócföldi csalogány emléklap sem maradhatott el, mindenkinek jutott névre szólóan.
Ezen kívül az aranysávos minősítést kapott daloló kisfiúknak és kislányoknak kézzel hímzett tarisznya lett a jutalma. Az aranysávos minősítések kihirdetése után a közönség soraiból mindig hangos örömujjongás hallatszott, így adták tudtára a nyerteseknek, hogy osztálytársaik örülnek az elért, szép eredményeknek.
A verseny kihirdetés után a zsűri elnökét, szerény személyemet szólították, hogy záró, kiértékelő rövid beszédet mondjak. Kodály Zoltán szavait idéztem, hogy mindig a tiszta forrásból merítsünk. Aki már egyszer megízlelte a tiszta forrás vizét, az többé nem fog inni a pacsmagolt, cukrozott, szörpös vizekből, annak csak a tiszta forrás vize ad enyhülést, oltja a szomját. És mikor is kezdjük el megszerettetni gyermekeinkkel a népdalt, népi mondókát, magát az éneklést? Az édesanya már akkor kezdjen énekelni, amikor kicsi gyermekét a szíve alatt hordja.
Amikor megszületik, akkor a kis altatók, ringatók, rengetők, az édes anyanyelv ritmusa, zenéje altassa el a kicsi gyermeket és ébressze, fejlessze benne azokat a titkos érzéseket, amelyek a nemzeti öntudat erős kialakulásához vezethetnek. Az óvodások részéről hiányoltam a sok szép népi gyermekjáték dalt, mint a Bújj, bújj zöld ág, Fehér liliomszál és még hosszan sorolhatnám.
Helyette, tisztelet a kivételnek, óvodások szájából hallhattunk népies lakodalmi nótát, amitől borsódzott a hátam. Amikor beszédem közben énekelni kezdtem a Búj, búj zöld ág, zöld levelecske gyermekdalt, a gyermekek soraiból közös éneklés volt a válasz. Itt volt tetten érhető, hogy a gyermekek szeretnek énekelni, akár egyedül, akár közösen. Nagyon merem remélni, hogy a kis rongyból varrott babáknak otthon is fognak dúdolgatni, dalolgatni, ringató- rengetőt, szép kis altatót: Csíja, búja aranybabám, aludjál el kisangyalkám, aludjál el kisangyalkám. Csíja búja aranybabám, elment anyja a templomba, szent vizet hoz humlokodra. Aludjál el én magzatom, én tündöklő gyöngyvirágom, aludjál el én magzatom.
A verseny befejeződött, a gyerekek finom ebédet kaptak, de a program még délután is tartott. Salgótarjánból jött egy táncospár, hogy táncházban mutassák be a népi tánc alap lépéseit és a gyermekek megismerkedhessenek a népi tánckultúrával, őseik a régi palócok szép táncával. „Gyermeklábak járták őseik szép táncát, lassú ritmusból pergős, gyors forgással, csizmaszárcsapással, erős dobbantással. Kopogtak a cipők, dobogtak a csizmák, hirtelen fordultak, bő szoknyák röpültek, perdültek, forogtak vidáman egyszerre. Járták a verbunkost és a rezgős csárdást, táncoltak legényest, egyedül vigadót. Jöttek a leányok, láttunk karikázót, örültek a táncnak s nem fáradt a lábuk. Pengett a cimbalom, hegedű rikoltott, leányok hujjogtak, legénysor kurjantott. Táncolt az ifjúság színes sokasága, csillogott, villogott viseletük bája. Így járták az ősök a régi világban itt az Ipolymentén szép Palócországban.”
Lőrincz Sarolta Aranka, Felvidék.ma
A szerző a zsűri elnöke volt.