A csodálatos zselízi parkban található jobb napokat is megélt Esterházy-kastély továbbra is romokban hever, és egyre jobban úgy tűnik, a törvény és a paraszti józan ész összeegyezhetetlensége miatt nem is fog tudni megmenekülni. Ellenben a magyar nemesi család nyughelye más lapra tartozik. Jogi státusza ugyan eddig rendezetlen volt, ám annak megoldása mondhatni könnyen megoldódott, fényében, hogy a város és az egyház is közös nevezőre jutott az objektumot illetően.
Sajnos már a katolikus temetőben található grófi nyughely állapota sem volt különb a kastélyénál, így az is azonnali beavatkozást igényelt. Amit egy kis akarattal meg is lehetett valósítani, főleg annak köszönhetően, hogy az objektum nem „élvezte” a Műemlékvédelem kitüntetett védelmét, mely gyakorlatilag megakadályozza, hogy a kastély esetében bármi változás is történhessen (a műemlékké nyilvánított objektumok ugyanis csak szakszerű rekonstrukciós eljárással renoválhatóak, ami sokszorosa az egyszerű eljárásnak).
Első lépésben az impozáns kripta tetőszerkezete újult meg, melyre a Nyitrai Főegyházmegye 5 000 euróval járult hozzá. Ez viszont nem fedezte volna a munkálatok teljes költségeket, így közadakozást is meghirdettek, mely során 1210 euró gyűlt össze a zselízi egyházközösségben. A maradék 794 eurót pedig a Zselízi Plébánia önerőből pótította ki.
Stanislav Illéš esperes elmondása szerint a tavasz folyamán a belső tér is rendezésre kerül, majd remélhetőleg ismét sikerül pénzt szerezni a külső burkolat rendbetételére is, amivel teljessé válhat a történelmi kompozíció.
Az előkelő nyughely 10 testet és 11 szívet őriz. Ez a furcsaság abból adódik, hogy a kastélyt építő Esterházy János Károly ugyan Galántán van eltemetve, de saját kérésére szívét ide hozatta, kifejezve ezzel kötődését a Garam menti városkához. Egy rekesz pedig üresen maradt, ugyanis az utolsó grófnő, Coudenhove -született Breuner- Ernesztina 1945-ben az előrenyomuló szovjet hadsereg elől jobbnak ítélte biztonságosabb helyre visszavonulni, így jutott el Salzburgig, ahol nemsokkal később el is hunyt, ám teste mindmáig nem került vissza szeretett városkájába.
A munkálatokat felügyelő esperes elképzelhetőnek tartja, hogy a grófnő maradványait egyszer majd hazahozzák, bár minden bizonnyal ez nem lenne egyszerű feladat a bürokratikus világunkban. Mindenesetre jó látni, hogy vannak elképzelések Zselízen a kulturális örökséget illetően.
Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56199,50219,49635,49237,48841,48606,48492,47796,47391,46915,46532,46340,46331″}
