A Napi Történelmi Forrás blogon bukkantunk az alábbi érdekes cikkre, amely az első bécsi döntést megelőző diplomáciai játszmákba nyújt bepillantást. Újpétery Elemér (1911-2001) visszaemlékezése alapján, aki a külügyminisztérium munkatársaként, 1938. október 14-én Darányi Kálmán, volt miniszterelnököt kísérte el Berchtesgadenbe, hogy Hitlerrel tárgyaljanak a később tető alá hozott német-olasz döntőbíráskodásról, amelynek eredménye az első bécsi döntés lett.
1938. október 9-én (cseh)szlovák-magyar tárgyalások kezdődtek Komáromban, azonban területi kérdésben nem, csak abban született megállapodás, hogy nagyhatalmi döntőbíráskodást kell kérni a magyar revízió ügyében. Ehhez meg kellett szerezni Németország támogatását. Azonban maga Hitler kötötte ki, csak Darányi Kálmánnal, a volt miniszterelnökkel hajlandó tárgyalni a revízióról – jelezve ezzel, hogy az aktuális magyar kormányzat kissé lejáratta magát előtte.
Darányi Kálmánt Budapesten jól felkészítették, és Újpétery Elemért küldték vele, aki ekkor Imrédy Béla miniszterelnök titkára volt (a Külügyminisztérium adta őt „kölcsön”). Repülőútjuk után október 14-én Hitler fogadta Darányit, aki nagyon felidegesítette a Führert.
Újpétery le is írja, hogy mivel:
Hitler csak Darányival akart beszélni. Jelen volt még Ribbentrop. Hewell követségi tanácsos, aki a német KÜM-ből volt Hitler mellé beosztva, észrevette ezt. Nyilván azt is tudta, hogy Darányi nem beszél jól németül, és hogy nem lehet tisztában a Teleki-térképek részleteivel. Kissé nyitva hagyta az ajtót, amikor ő is bement. Így láttam és hallottam mindent, ami bent történt.
Hitler először Darányinak adta meg a szót. Darányi nagyon halk hangon, itt-ott kicsit akadozva előadta a magyar kormány javaslatait a csehszlovák-magyar határ revíziója ellenértékeként. Felajánlotta, hogy kilépünk a Népszövetségből, hogy csatlakozunk az antikomintern paktumhoz, és hogy Magyarország hajlandó a német birodalommal tízéves szerződést kötni, összehangolva a két ország gazdaságpolitikáját. Hitler és Ribbentrop erősen figyeltek, Hewell jegyzeteket készített.
A német kancellár nem szakította félbe Darányit. De amikor az befejezte rövid előadását (órám szerin mintegy öt percig tartott), Hitler felugrott a székéről, és a nagy teremben fel-alá járva, megint dührohamot kapott. A magyar vezetőket súlyosan leszidta, ezúttal név szerint is – különös hangsúllyal Kányát –, azért, mert nem mozgósítottunk Kielben. Megint gyávának nevezte az egész magyar vezetést, és – mondta – most akarjuk az ő támogatását, amikor a német birodalom már mindent megkapott, ami akart. Tehát megismételte ugyanazt, amit utolsó alkalommal ugyanitt mondott vezetőinknek. Hitler monológja – sokszor megismételte önmagát – körülbelül negyvenöt percig tartott az órám szerint, aztán kifulladt és megállt Darányi előtt. Ránézett.
Darányi nyilvánvalóan megértette a nagy részét annak, amit Hitler mondott, de nem az egészet. Pedig tudta, hogy be kell számolnia Imrédynek. Azt viszont, hogy én is hallottam mindent, nem tudta. Mint már említettem, nem volt nagyon jó németben. Talán ezért, talán zavarában összeszedte magát, és csendesen, nyugodtan ennyit mondott: »Herr Reichskanzler, nicht verstanden, bitte noch einmal« (Birodalmi kancellár úr, nem értettem, kérem még egyszer.)
A teremben olyan csend lett, hogy egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.
Hitler még vörösebb lett, megfordult, azt mondta: »Ribbentrop, machen Sie das weiter« (Ribbentrop, játssza ezt maga tovább), és kirohant a tárgyalóteremből.
Darányi rossz némettudása tehát nagyon felharagította a német vezetőt, mivel az nem rettent meg a dagályos monológjától – hiszen nem értette szóról szóra, ráadásul még újra is akarta hallani a lényeget. A helyzetet végül Ribbentrop oldotta meg, aki felajánlotta, hogy a magyar küldöttség müncheni szálláshelyén este tárgyal velük a területi kérdésekről. Darányi is kínosan érezte magát, de megkérte az aktuális külpolitikai helyzetet jobban ismerő Újpéteryt, hogy referáljon helyette Budapestnek – ő majd aláírja a jelentést. Miután ezzel végzett, este Ribbentropp és az Auswärtiges Amt külügyi szakértője, Edmund Veesenmayer várta Újpéteryt és a volt magyar miniszterelnököt szállodájuk halljában.
A megbeszélésen a magyar és a német fél nagyjából megegyezett az etnikai határ kérdésében, azonban hét falu Munkács és Ungvár környékén Csehszlovákiánál maradt volna. Ennek az oka az volt, hogy Németország ekkor Kárpátaljára még úgy tekintett, mint a csehszlovák államot belülről szétfeszítő erőre, ahol később egy ruszin protektorátus jöhet majd létre. Magyarországnak viszont szüksége volt erre a pár falura, mivel a két nevezett város gazdasági hátországához tartoztak.
Újpétery (a visszaemlékezése szerint) közbevetette – a problémát megoldandó – , hogy a hét falu zsidó többségű:
»Zsidó?« – kérdezte Ribbentrop meglepetve és ingerülten: »Veesenmayer, sofort nachprüfen!« (Veesenmayer, azonnal utánanézni!)
Veesenmayer kiment. Pár perc múlva visszajött: »Herr Excellenz. Die Ungarn haben recht. Die Mehrheit is jüdisch.« (Kegyelmes uram. A magyaroknak igazuk van. A többség zsidó.)
»Jüdisch? – kérdezte még egyszer Ribbentrop Veesenmayerhez fordulva. – Sofort an Ungarn abgeben!« (Zsidó? Azonnal Magyarországnak adni!)
Eddig a visszaemlékezés. A teljes cikket itt találják meg.
Felvidék.ma
