Gáspár, a szlovák irodalom első szakavatott fordítója, Sládkovič barátja
Gáspárt Sládkovič magyar tanítványaként, a szlovák irodalom első tolmácsolójaként is emlegetik. Andrej Sládkovič és Gáspár Imre barátsága a két nemzet közeledésének, a magyar–szlovák irodalmi kapcsolatoknak legszebb példája. Gáspár a korabeli sajtóban sorozatosan írta ismertetéseit a szlovák irodalomról, fordította a költők verseit, s készült egy átfogó lírai antológia összeállítására. A radványi „regényes találkozásokból a magyar– szlovák irodalmi kapcsolatok két gyöngyszeme fakadt”- írja a Sládkovič-Gáspár kapcsolatok kutatója, Kemény G. Gábor. (1980:106) A kapcsolat gyöngyszeme Gáspár Sládkovičhoz írt ódája s Sládkovič erre adott válasza. Gáspár Imre – a Sládkovičcsal való gyakori találkozások s az olvasmányai alapján – nemcsak megismerte a szlovák irodalmat, hanem egyre rendszeresebben tolmácsolni is igyekezett azt a magyar sajtóban. Ő írta az első, szakszerűségre törekvő ismertetéseket is a szlovák irodalomról. S ahogyan ezt Sziklay László találóan leszögezi: „korának egyik legégetőbb problémájában, a nemzetiségi
kérdésben (is) minden magyar szépíró kortársánál előbbre tudott jutni.” (1955:27)
Hosszas készülődés után 1879-ben megjelentette a Hazánk tót népe című antológiát is. Igaz, a kritika vegyes érzelmekkel fogadta a kötetet; Gáspár egyes
jegyzeteiben több pontatlansággal, tárgyi tévedéssel is találkozunk, vállalkozását mégis pozitívan kell értékelni, hisz a maga nemében úttörő jellegű munkáról van szó.
Gáspár Grünwald Béláék nacionalista politikájával szemben a Matica slovenská nevű társulást is megvédte 1876-ban, amikor is a Figyelőben írta ezeket a bátor hangú sorokat: „Pillanatnyilag könnyű, de zajos sikert értünk el, s Alana elmérgesedett sebek támadtak, a magyarnak pedig nagyobb szüksége van barátokra, mint ellenségekre. Mi ott is sújtottunk, ahol erre okunk nem volt. A tót nyelv mívelése állami érdek.” Eme kiállásának bizonyítéka a Viliam Paluliny-Tóthtal váltott levele is.
S hogy Gáspár a maga küzdelmei ellenére legtöbbször egyik oldalon sem talált megértésre, annak több oka lehetett. Minden esetre sem a magyar, sem a szlovák nacionalisták nem fogták fel kellőképpen becsületes közeledési szándékát, mert – amint Sziklay mondja – „még nem érett meg az idő arra, amit Gáspár akart”.
Gáspár, mint a Krúdy-regények hőse s a nagy író egykori felfedezője
Gáspár Imréről nemcsak monográfia íródott, hanem egy-két Krúdy-regény is megörökítette alakját. Mint a budai kiskocsmák törzsvendége, az állandó pénzzavarral küszködő öregedő újságíró többször is felbukkan – elsősorban A vörös postakocsiban és a Hét bagolyban. Kár, hogy már csak ezt a Gáspárt szerepelteti regényeiben Krúdy.
De mikor és hogyan ismerkedett meg egymással a két író? Említettem már, hogy Gáspár a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben debreceni újságíró volt. Épp a Debreczeni Ellenőrnél dolgozott, amikor a fiatal nyíregyházi gimnazista, a kezdő Krúdy egy hipnotizált lány történetét küldte el lapjának. A „sasszemű” szerkesztő nyomban felfigyelt az írásra, s örömmel újságolta élményét munkatársainak. „Gyerekek, azt hiszem, felfedeztem a magyar irodalomnak egy kiváló novellistát!” (Idézi: Sziklay, 1955:183) – kiáltott fel a szerkesztő. Gáspár azonnal felkarolta Krúdyt: buzdította és irányította a fiatal tollforgatót. Sőt 1894. október 10-én lelkes hangú levelet írt neki, riporteri állást és havi 40 forint fizetést kínálva a fiatal Krúdynak maga mellett a Debreceni Ellenőr szerkesztőségében.
Gáspár 1910. augusztus 19-én halt meg tragikusan. Már-már egyedül és magányosan élt ebben az időben Budapesten. Alig akadt, aki eltemesse. Kemény János, a volt debreceni vendéglős fizette a temetés költségeit. Rákoskeresztúron tért örök nyugalomra.
A Vasárnapi Ujság rövid nekrológot közölt róla, amelyben ismert költőként s „a magyar újságírás egyik régi érdemes munkása”-ként emlegetik őt. Kiemelik, hogy versei közül több német fordításban is megjelent, s ő fordította le elsőként Schiller Harangját és Mickiević Krimi szonettjét. Halála előtt újabb verseiért a Petőfi Társaság Vigyázó-díját is megkapta. (Sziklay, 1955:156) A Vasárnapi Ujságban egyébként verseket is közölt Gáspár. 1873-ban itt jelent meg Az apa sírjánál című költeménye. Ennek szomorú hangú sorai a magányosság és a kitaszítottság érzését sugallják, a halál vízióját villantják fel.
A nagycsalomjai Gáspár-kultusz s a jeles szülött emléktáblája
Gáspár Imre születésének 130. évfordulóján, 1984. november 24-én Nagycsalomján, az író szülőfalujában a Csemadok Nagykürtösi Járási Bizottsága Gáspár Imre Emléknapot rendezett. Ebből az alkalomból egy kétnyelvű kiadványt is megjelentettek. (Csáky, 1984) A konferencián e sorok írója ismertette Gáspár életútját, Mayer Judit pedig a műfordítás időszerű kérdéseiről szólt. Utána vitafórumot szerveztek a szlovák–magyar irodalmi kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Ezen felmerült, hogy a Csemadok időnként Gáspár-plakettel jutalmazhatná azokat, akik a két nép kultúrájának közeledése érdekében a legtöbbet teszik. Sajnos, ez csak javaslat maradt, mint ahogyan emléktáblát sem állítottak akkor a falu jeles szülöttének.
Az egykori Gáspár-kúria a falu Ipoly felé eső részén, a régi iskola közelében állt egykor. Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy az épületet a 2. világháború után lebontották, s helyén új lakás épült. A régi portára csupán egy-egy megmaradt falmaradvány s a hajdani pince alapján következtethetünk. Gáspárék itteni eladott birtokait: szántóföldjeiket, rétjeiket, szőlőiket a helybeliek vásárolták fel.
Nagycsalomja polgárai azonban újabban mintha ismét egyre erőteljesebben fordulnának hagyományaik felé. Formálódik egyfajta egészséges Gáspár-kultusz is ezen a településen. 2004 augusztusában például egy falunap keretében emlékeztek a költőre e sorok írójának közreműködésével. Elkészült a szép Gáspár-emléktábla is, melyet a polgármesteri hivatal előtt helyeztek el. A fekete márvány emléktáblán Gáspár Imre gravírozott portrét látható, s ez a kétnyelvű szöveg olvasható: „ Nagycsalomján/ született irodalmunk/ sokoldalú/ egyénisége – író/ költő, műfordító és/ szerkesztő” Gsápár Imre/ 1854 – 1910/ Ezen emléktáblát/ születésének 150./ évfordulója / alkalmából állíttatta/ Nagycsalomja község”. Megjelentettek ez alkalmoból egy kis kiadványt is: Nagycsalomja szülötte, Gáspár Imre címmel.
A csalomjai Gáspár-kultusz további bizonyítékai az újabb helytörténeti kutatások, illetve a jeles szülött halálának századik évfordulója alkalmából rendezett szeminárium, s a szeminárium anyagának kiadvány formájában való megjelentetése is. Ez többek közt Dr. Pavel Anatolov, Dr. Hausel Sándor, Dr. Bényei Miklós CSc és Dr. Csáky Károly PhD. Tanulmányait tartalmazza.
A képanyagot összeállította, a felvételeket, reprodukciókat nagyobb részt Csáky Károly készítette.
Csáky Károly, Felvidék.ma