Az emberi méltóság és szabadság napja alkalmából, április 26-án neves vendégek látogattak el Királyhelmecre. A Bodrogközi Magyar Közösség Házában Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszterrel és Martényi Árpáddal, az Esterházy János Emlékbizottság elnökével találkozhatott a közönség.
A beszélgető estet a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztésért Társulás és az MKP Királyhelmeci Helyi Szervezete közösen szervezte. A közönséget Pásztor István, a társulás elnöke köszöntötte.
Martényi Árpád „Esterházy János – egy előrelátó politikus” című előadásában elmondta, hogy gróf Esterházy János felvidéki magyar politikus 1935-től volt Kassa képviselője a prágai parlamentben. 1938-ban, amikor a Felvidék ismét Magyarország része lett, ahelyett, hogy Budapestre költözött volna, a szlovák parlamentben képviselte a 70 ezres lélekszámúra zsugorodott szlovákiai magyarságot. Ilyen minőségében szavazott 1942 tavaszán a pozsonyi parlamentben a zsidóság deportálása ellen.
1945 utáni elítélése a felvidéki magyarság megfélemlítésének és terrorizálásának része volt. Előbb Moszkvába hurcolták, ahol koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték. A szovjet terror központjából, Ljubjankáról egy év múlva Szibériába vitték, ahonnan 1949-ben Csehszlovákia a kiadatását kérte. Itt távollétében 1947-ben halálra ítélték, majd az ítéletet a köztársasági elnök Esterházy hazaérkezését követően életfogytiglanra változtatta.
Oroszországban 1993-ban a mártír politikust rehabilitálták, viszont erre sem Csehszlovákiában, sem Csehországban, sem pedig Szlovákiában a mai napig nem került sor.
Jeszenszky Géza „Esterházy nyomában – kísérlet a trianoni trauma orvoslására”
című előadásában emlékeztetett, hogy Esterházy János, a Csehszlovákiához csatolt magyarság kimagasló politikai vezetője, 1936 és 1938 között az Egyesült Magyar Párt elnöke, nemcsak a szlovákiai magyarság hőse és mártírja, de egyben legnagyobb nemzeti példaképeink között van méltó helye.
Esterházyt 1932-ben választották meg az Országos Keresztény Szocialista Párt elnökévé. Célját közössége szolgálatában jelölte meg, konkrétan a papíron létező jogok tiszteletben tartásában, a kulturális autonómia megvalósításában. Joggal állapította meg Duray Miklós 1997-ben: „Esterházy János pártpolitikusi pályafutásának egyik legfényesebb fegyverténye annak a felismerése volt, hogy a magyarság jogaiért folytatott küzdelmet nem lehet sikerre vinni akkor, ha a felvidéki magyarság politikailag megosztott és az akkori két politikai pártja között rivalizálás folyik.
Pártelnökként a saját pártja önállóságának feladását hirdette meg és erről igyekezett meggyőzni a Magyar Nemzeti Párttal való egyesülés ellen fellépő tisztségviselőket is a pártjában. Azt hirdette, hogy a pártérdekeket félre kell tenni, és mindennél előbbre valónak kell tekinteni a magyar közösség érdekét.
Meggyőző fellépésének eredményeként és a magyar tömegek elvárásának súlya alatt 1936-ban egyesült az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt. A politikai taktika szempontjából ez volt a felvidéki magyarság legbölcsebb közös lépése a kisebbséggé degradáltságának csaknem nyolcvan esztendeje alatt” – ismertette a volt külügyminiszter.
Az első bécsi döntés eredményét természetesen ő is örömmel fogadta, ám a magyar Országgyűlésbe történő bevonulás helyett a Szlovákiában maradt magyarok sorsában osztozva folytatta jog- és érdekvédő harcát – mondta a történész.
A magyarlakta helységekben Magyar Házak jöttek létre, ezekben pártiroda, kultúregyleti helyiség, díszterem, színház- és moziterem kapott helyet. Volt itt tornaterem, a szegények számára melegedő, gyermekszobák, kávéház és vendéglő, könyvkereskedés, valamint háziipari üzlethelyiség is.
Esterházyra nem lehet politikai címkéket ragasztani, hogy jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális-e. Egyetlen jogos címkéje van, az, hogy humanista keresztény magyar volt.
Ezen az alapon volt a nácizmus ellenfele, az üldözött zsidók védelmezője, mindenekelőtt nevezetes 1942-es, a szlovákiai zsidók deportálását a parlamentben egyedül elutasító szavazatával – állapította meg Jeszenszky.
Ez az erkölcsileg és politikailag egyaránt példamutató politikus mindig a nehezebb feladatot választotta, nem egyéni boldogulását, biztonságát kereste. Miként 1938-ban az áttelepülés, 1945-ben a külföldre menekülés helyett otthon maradt, népe sorsában osztozott.
Esterházy az 1945 utáni legkorszerűbb európai politikai irányzat, a kereszténydemokrácia, a szociális piacgazdaság korai képviselője volt. Egyetértett a nagybirtok rovására megvalósuló földreform gondolatával.
A kisebbségvédelem területén is a legészszerűbb, legméltányosabb elveket képviselte. Napjainkban előtérbe került az a felismerés, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nemcsak emberjogi, hanem biztonsági kérdés is – mondta az előadó.
Programjából sajnos nem valósult meg, s ma is nagyon időszerű a magyar–szlovák kiegyezés. Állandó hirdetője volt a két nemzet sorsközösségének, a két nép barátságáért küzdött egész életében.
Esterházy legnagyobb történelmi személyiségeink közé tartozik, de nincs méltó helyén még a magyar köztudatban sem, még kevésbé szülőföldje, a mai Szlovákia, a szlovákság tudatában.
Rehabilitációja nélkül nincs szlovák–magyar kiegyezés, megbékélés, őszinte szövetség – állapította meg a történész.
„Meggyőződésem, hogy az elfogultság és a rosszindulat fő oka, hogy Esterházy és vele együtt az egész szlovákiai magyarság a szlovák nacionalisták számára továbbra is a szükséges bűnbakot személyesíti meg”
1947-ben „bűnnek” kiáltották ki azt, hogy Esterházy támogatta a szlovákok autonómiáját, önrendelkezését, amely 1993-ban megvalósult. Beneš és társai szemében ez bűn volt, viszont a mai Szlovákia szemében érdemnek kellene lennie – állapította meg Jeszenszky.
Esterházy élete és halála arra is figyelmeztet, hogy meg kell újulnia a magyar politikának, abban az egyéni és a pártérdek, az anyagi gyarapodás helyett a közérdek, az önzetlenség, a szolidaritás, a közösségért vállalt áldozat szellemének kellene eluralkodnia. A hamis sztárok helyett Esterházy legyen a példakép. Vésse szívébe élete üzenetét minden magyar politikus, minden európai polgár – zárta az előadását a korábbi külügyminiszter.
Az „Emlékezni, megmaradni” elnevezésű rendezvénysorozat keretében megvalósuló programra nagyon sokan látogattak el, a feltett kérdések sokasága és sokszínűsége is azt mutatja, hogy van mit megbeszélnünk közös múltunkkal kapcsolatban.
(A szerző fotói)
