Bár nem tudható pontosan, mikor alakult a bori református gyülekezet, egy biztos, a Barsi Református Egyházmegye régi és sok küzdelmet kiállt gyülekezeteinek egyike ez.
A presbiteri jegyzőkönyvek elsárgult lapjain olvashatunk arról a lassan száz esztendeje emelt emléktábláról, amely a régi templomból átkerült az 1932-ben épült új templom falára is. A táblára az alábbi szöveget vésték:
„1517-1917. október 31. / A Szentháromság/ egy örök igaz Isten/ anyaszentegyháza/ eredeti fundamentomra/ visszahelyezésének négyszázados/ EMLÉKÉRE// „ Más fundamentomot senki nem/ vethet azon kívül, mely egyszer/ vettetett, mely a Jézus Krisztus.“ (:I.Kor. III:11.:)
S most lássuk, milyen feljegyzések íródtak ennek kapcsán a krónika lapjaira.
Bori református temploma nyugat felől Csáky Károly felvételén
Az 1916. augusztus 27-én tartott presbiteri gyűlésen – amelyen jelen volt Fejes Gábor református lelkész, mint elnök, Olsvald Dezső gondnok, Bory Sándor, Horváth Géza, Szudy László presbiterek – II. napirendi pontként tárgyaltak a nagy évfordulóról, és ezt így örökítették meg: „Elnök előterjeszti, hogy 1917. október 31-én lesz a ref. 400 éves évfordulója. Szép és kívánatos dolog volna, ha az egyház a nagy időhez mért módon örökítené meg emlékét, s biztosítaná a végvárban a bibliai alapokra helyezett s ezen épült egyház fennmaradását, hogy sziklaként állja a szláv tenger hullámverését, és legyen erős vára az ezer éves, most is élet-halál harcot vívó s zászlóját diadalmasan hordozó magyar nemzetnek.“
Az elnök-lelkész javaslatával a jelenlévők egyetértettek, azaz: a presbitérium – „megértve a reformáció jelentőségét, érezve azt a szellemi áldást, melyet néki köszönhet az emberiség, ismerve a történelem tanulságát, hogy szabad hazának lehet szabad egyháza, s református egyházunk, mint a multban, úgy a jövőben édes hazánkkal együtt virágzik, sínylődik, él vagy elenyészik“ – száz forintos alapítványt tett, melynek kamatát kívánták a táblaállításra fordítani. Szükség esetén ezt kiegészítették volna a temetőbeli széna eladásából befolyt összeggel, illetve a perselypénzzel.
Nincsenek adataink arról, miként alakult tovább az ügy, s csak az 1917. március 2-án tartott presbiteri ülés jegyzőkönyvében bukkannak fel újabb, táblaavatással kapcsolatos sorok. Ekkor az alábbiakat írták: „Elnök ismerteti az egyh. ker. azon határozatát, mely szerint Kerületünk ohaja, hogy 1917. okt. 31-én tartandó ünnepélyre minden gyülekezet templomában egy emléktáblát helyezzen el. Kérdést intéz a presbitériumhoz, miszerint a reformáció 4 százados emlékét megörökítő ezen emléktáblát ohajtja e megrendelni? Kérdést intéz továbbá arra nézve, hogy a háborúban elesett hősök emlékét megörökítő emléktáblát ohajtaná-e szintén megrendelni.“
Mindkét kérdésfelvetést illetően pozitív válasz, illetve határozat született, amelyet így fogalmaztak meg 1917-ben:
„A presbitérium érezve a fontosságát e két tábla elhelyezésének, kimondja, hogy mindkét táblát megrendeli, mégpedig a reformáció emlékét megörökítőt fehér márványból, az elesett hősök emlékét megörökítőt pedig vörös márványból. Egyben óhaját fejezi ki a presbitérium, hogy legalább az egyik emléktábla készítési ára közadakozásból fedeztessen, s ha a kellő összeg nem jönne össze, pótoltassék az egyház pénztárából. Ha pedig több jönne össze, a fennmaradó összeg a másik táblára lenne fordítandó.“
A jegyzőkönyvek további lapjain nem akadtunk újabb adatokra. Egy azonban biztos, az emléktáblák elkészültek. A szóbanforgó, a reformáció megalakulására emlékeztető márványtábla a szószék közelében látható, mellé került nemrégiben a már bemutatott, mártírként viselkedett lelkész, Körmendy György táblája is. Mindkettőt nagy tiszteletben tartja a bori gyülekezet maradék tagsága.
A két világháború Boriból elesett hősi halottainak emléke
Az elesett hősök emlékműve Csáky Károly felvételén
Ahogy valamennyi települést, úgy Borit is megtizedelték a világháborúk. Megannyi ember vált sebesültté, nyomorékká a harcok következtében; sokan fogoly- és munkatáborokban sínylődtek évekig. Legtragikusabbak természetesen a halálesetek voltak. A háborúk áldozatává vált Boriból is mintegy húsz ember. A református gyülekezet, mint fentebb említettük, már 1917-ben elhatározta, hogy a templomban egy vörös márványtáblát állít a világháború áldozatainak.
1952-ben a presbiteri jegyzőkönyvek egy régi, 3500 koronát kitevő alapítványról tesznek említést, amelyet egy emlékmű állítása céljából hoztak létre. Mivel a közben megalakult Csemadok 1951-ben megkezdte az emlékmű felállításával kapcsolatos munkálatokat, a református presbitérium javasolta, hogy ezt az említett pénzösszeggel támogassák.
A dolgok Boriban végül is pozitívan alakultak, az 1950-es évek első felében az Árnyékbori nevű falurészen, a mai polgármesteri hivatal közelében felállították a hősök emlékművét.
A szürke műkőből készült magas obeliszkszerű oszlopot egy szép kovácsoltvas-kerítés veszi körül. Az oszlop talpazatán fekete márványtábla őrzi az elesett hősök nevét.
A hősök neve az emléktáblán Csáky Károly felvételén
Ezek a következők:
1914-1918
Kálnay Sándor, Bory Gábor, Bory Miklós, Pomothy János, Koncz Zsigmond, Árendás András, Szabó Ferenc, Demian József, Szamotny Dezső, Mertan András.
1941-45
Bory Sándor, Szoboszlay Dezső, Molnár László, Horváth Balázs, Horváth Boldizsár, Bongya László, Juhász József, Tamás József, Bongya István, Chovanec Pál
