Szent Iván havának nagy ünnepe Péter-Pál napja június 29-én. Mint tudjuk, elsősorban egyházi ünnep ez, ám megannyi hiedelem is kötődik hozzá.
A naptári ünnep kapcsán mindenekelőtt az egyház két oszlopáról, Szent Péterről és Pálról illik megemlékeznünk.
A palesztinai Betszaidában született Péter az apostolkollégium feje, az első római pápa volt. Eredetileg Simonnak vagy Simeonnak nevezték, a Péter nevet Jézustól kapta, mintegy jelezve pápai feladatát (Mt 16,18).
Ő az egyház oltalmazója, s védőszentjüknek tekintik őt a halkereskedők, a lakatosok, az esztergályosok, valamint az asztalosok, a kárpitosok, a pénzváltók, a posztósok és még más mesteremberek is. Patrónusa volt a somorjai halászcéhnek is. A Jézust és Pétert csónakban ábrázoló céhzászlót a templomban a halászok padja előtt tartották, az úrnapi körmenetben pedig a halászlegények vitték azt. Pétert gyakran ábrázolták még a mennyország kulcsával, szoknyaszerű ruhában, ködmönben és csizmában. (Diós, főszerk. 2005, 882-886)
Pál apostol „Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére”. (Rom 1,1) Kopasz homlokkal, rövid, göndör szakállal, kezében könyvvel és tollal ábrázolták őt. Míg Krisztus Péternek a kulcsokat, neki az új törvényeket jelentő könyvet adta át. Ö a fazekasok, a kosárfonók, a kötélgyártók és az újságírók védőszentje. (Diós, főszerk. 2005, 434-439)
A két apostolfejedelem Péter-Pál napján halt vértanúhalált. A Néró-féle keresztényüldözés idejében Pétert fejjel lefelé csüngve feszítették keresztre. Pált lefejezték, mert őt mint római polgárt nem lehetett keresztre feszíteni.
A csallóközi néphagyomány szerint az a legény vagy lány, aki ezen a napon meghallotta az első harangszót, az év végéig megnősült vagy férjhez ment. Ugyancsak errefelé mondogatták, hogy az az asszony, akinek kisgyerekhalottja volt, Péter-Pál előtt nem ehetett cseresznyét, mert akkor elhalt gyermeke a mennyországban nem kaphatta volna meg a neki járó részt. (Marczell 1997, 59)
A délvidéki Doroszlón azt tanácsolták, hogy ilyenkor ne menjenek a gyerekek fürödni, mert könnyen befulladhatnak. Székelykevén tiltották az alma késsel való vágását, mert az jeget idézhetett volna elő. Akkor is jég eshetett, ha ilyenkor a mezőre mentek. Szlavóniában, Muravidéken és Baranyában azt tartották, hogy „ha sok eső esik Péter-Pálkor, sok lesz a gubacs a tölgyesekben”. Péter-Pál a juhászok számára is nevezetes nap volt, mert „ekkor jöttek a bárányok is a falkába, amelyekre félévi bért számoltak”. Péter-Pál volt a Délvidéken is az aratás kezdőnapja. Azt tartották, hogy „erre a napra már megszakad a búza gyökere, szőkül, zsendül, pár hét múlva lehet aratni”. Ám ezen a napon akkor sem arattak volna, ha a gabona teljesen beérett volna, hiszen Péter-Pál dologtiltó nap volt, ezért csak egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen. (Penavin 1988,109-110)
A Bakony környékén úgy tartották, hogy Péter-Pálkor hallgat el a kakukk. Azt is mondogatták, hogy „Pál egymagában kicsi, csak Péterrel együtt erős”. Ha ilyenkor már volt kepe a határban, a Káli-medencében jó aratásra számítottak. (S. Lackovits 2000,212)
Általában ilyenkor tartották az aratók miséjét, melyre elvitték az aratáshoz szükséges eszközöket is. Ezeket a pap megszentelte, az aratókat pedig áldásban részesítette. (Balogh 2000,144)
Péter-Pált a régi paraszti világban az Ipoly mentén is az aratás kezdőnapjaként tartották számon. A gazdák már hajnalban megnézték, hogy „szakad-e a gabona töve”. Kistúron azt tartották, hogy akkor a gabona már „nem nyő, csak érik”. Ha pedig közvetlen az ünnep után már félkeresztek is voltak a határban, ezt mondták: „No, mámmost Péterpá meppihenhet a fékeresztekbe’.” (Csáky 1987,173)
Mokso Gyula (1904-1984) volt pereszlényi parasztgazda szerint „a szem ettől a naptol telik és érik”. Ha „erős vót a nap”, akkor már a Péter-Pált követő ötödik napon is el lehetett kezdeni az aratást.
(Forrás: Csáky Károly: Szent Ivántól Erzsébet-napig, Dunaszerdahely, 2008.)
