Szenczi Molnár Albert 1574-ben látta meg a napvilágot Szencen, Kolozsvárott halt meg 1634-ben. Szülővárosában a magyar óvoda, az alapiskola és a gimnázium is az ő nevét viseli.
A szenciek utcanévvel ugyancsak tisztelegnek nagysága előtt, mint ahogyan egy őszi kulturális rendezvénysorozattal is évek óta emlékeznek munkásságára, amelynek záró rendezvényét holnap, november 5-én tartják.
„Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak.
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva;
Te voltál és te vagy, erős Isten,
És te megmaradsz minden időben.”
A fent idézett mondatok mindannyiunknak ismerősek. Sokan nem is sejtik, kitől származnak ezek a sorok. Szenc híres szülötte, Szenczi Molnár Albert nagyobb odafigyelést érdemelne. Munkássága jelentős a magyar nyelv fejlődése szempontjából, élete és tevékenysége ma is például szolgálhatna bárkinek.
Életének hat évtizede alatt rengeteget tett a magyar nyelvért. Egy levelében ezt írta: „Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget.“
Általában nem Magyarországon tartózkodott, hanem külföldön. Külföldön szerezte meg tudását, és gyűjtött inspirációt munkáihoz. Talán ennek köszönhetjük, hogy megalkotta az első magyar-latin betűrendi szótárat. Szótárát a 19. század közepéig használták.
Lefordított 150 zsoltárt magyarra, melyet a református hívek a mai napig énekelnek. Az énekek szövegének magyarra fordításával kevesebb, mint 100 nap alatt végzett. Zsoltárai azonban nem szó szerinti fordítások, hanem a magyar nép, és önmaga élettapasztalatai is megjelennek benne. A könyvet 1100 példányban nyomtatták ki, és a kortársak nagy elismeréssel fogadták. Noha a magyar gyülekezetek eleinte idegenkedtek a szokatlan dallamoktól, a 17. század második felében széles körben elterjedtek. Az Énekeskönyv – Magyar reformátusok használatára című kiadványból megtudjuk: „A református énekeskönyv anyagának felülvizsgálatáról a zsinat 1937-ben határozott, a teljes énekanyag áttekintése és felülvizsgálata 1943 és 1948 közt történt meg. Az eredeti Szenczi-féle fordításokon csak annyit és ott változtattak, ahol a ritmikus dallamok és az énekbeli hangsúlyozás megkövetelte. Másfelől, némely zsoltárból egyik-másik verset elhagyták, azt az énekeskönyvben a vers sorszáma jelzi, szöveg azonban nem tartozik hozzá. Ennek indoka: ha nagyon részletező, vagy más okból gyülekezeti használatra nem alkalmas vagy félremagyarázható az adott vers.“
Nova Grammatica Ungarica címmel megírta a magyar nyelvtant is, latin nyelven. Ez is hiánypótló kötet volt. Elmondható, e nélkül valószínűleg ma nem így használnánk a magyar nyelvet. Ezt a szabályrendszert használták a magyar nyelv tanításában egészen a 18. századig. A tudós célja az volt, hogy idegenek számára lehetővé tegye a magyar nyelv elsajátítását, ezért teljes grammatikai rendszerezésre törekedett. A hangtan, alaktan mellett a mondattant is tárgyalta, de rendszerbe foglalta a magyar nyelv helyesírási és stilisztikai sajátosságait is.
Szenczi Molnár Albert (forrás: wikipédia)
A Vizsolyi Biblia kiadásánál szintén jelen volt. Mivel később szükségét látta egy újabb Biblia kiadásának, gyűjtésbe kezdett, és hamarosan a Károli-féle Biblia hiányosságait kiküszöbölve, újra kiadták magyar nyelven a szentírást. Ehhez a művéhez németországi tartózkodása alatt kapott ösztönzést. Akkor fordították németre a reformátusok a Bibliát, ennek alapján fogott hozzá a Károli-féle fordítás kijavításához.
Több egyházi munkát fordított magyarra, a Heidelbergi káté című alkotás a református iskolák kötelező tananyagává vált. Lefordította Kálvin Institutióját is, amivel új teológiai-filozófiai szaknyelvet hozott létre, ezt a munkát Bethlen Gábor megbízásából írta. Egyházi tartalmú fordításairól így írt: „Midőn országunkban járván, kelvén, láttam volna a keresztyén atyafiak kezeknél egy néhány zavaros folyamatú imádságos könyveket, menten szándékom indult arra, hogy (…) én is bocsássak valamelyet ki a mi hitünkön tanítóknak más nyelven írott, imádságos könyvei közül.”
