Nemrégiben arról olvashattunk portálunkon, hogy milyen szerepet játszott Ipolyi Arnold Attila „hun király“ temetés-történetének elferdítésében.
A szerző Fogas Ottó régész tanulmányára hivatkozva idézi (nem egészen pontosan és szöveghűen) az 1854-ben megjelent Magyar Mythologia alábbi sorait: „A források, tavak, folyók mentében vannak temetkezési helyeik is, – s talán magában a folyó medrében, mint Attiláról egy hagyomány van tudtomra, mely szerint hasonlóan mint Alarich (Jornand.29), ő is a folyónak leeresztése után, kincsei és fegyvereivel annak medrébe temettetik, miután a hullámok ismét föléje eresztetnek (XII).“ (Ipolyi, 1854:201.p.)
Megjegyzem: Ipolyi nem Attila halálának és temetésének körülményeit vizsgálta nagy művében, nem is történeti-régészeti tanulmányt írt a királyról, Attila sírjának hollétéről. Hiedelemvilágunkat, mítoszainkat, legendáinkat-mondáinkat, népmeséinket kutatta, s ennek alapján vállalkozott egy lehetséges magyar mitológia rekonstruálására. Sokszor félreértelmezett és támadott munkájában egyébként közel száz olyan utalást találunk, amelyben Attila nevét, korát említi, elsősorban egykori hiedelemképünk árnyalását illetően. Az idézett sorok például az Elemek (VII.) fejezetben, a víz tárgyalása kapcsán bukkannak fel, hangsúlyozván, hogy a király vízben való temetését illetően egy „hagyományról“, legendáról van szó. Pontosabban arról, hogy népünk hitvilágában (mint ahogyan más európai és ázsiai népeknél is) a víz milyen fontos szerepet játszott, akár a halál, a túlvilág körüli hiedelmeket illetően is.
Idézett soraiban Ipolyi utal könyve XII. fejezetére (A halál utáni állapot), melyben ugyancsak felbukkan Attila neve, a túlvilágra való átmenet, illetve a „rév-pénz“ kapcsán: „De ezen rév-pénzen túl is világosabban fennforog az eszme egyes hagyományainkban, regéinkben s mondáinkban; így tartom már ide a víznél (VII) összeállított emlékeket, miszerint pogány korunkban halottaink vizek mellett, vagy egyenest vizek medrébe temettettek, mint Attiláról a hagyomány szól, és Árpádról, hogy folyó kútfejénél, Taksony pogány módra a Dunánál eltemettetik…“. (Ipolyi, 1857:372.p.)
A Mythologia XVIII. fejezete a Temetés címszót viseli. Itt szintén felbukkan Attila neve s a pogány magyarok egy-egy temetkezési helye: „A víztiszteletnél (VII) szólt még a rege, hogy Attila is kincseivel a leeresztett Duna medrébe ásatik el, s a víz fölébe eresztetik, hogy kincseihez ki sem férhessen, a vonás így jő elő más hősökről is már, mint utaltam; s különösen ezek elsüllyedt kincseiről, mint például az Attila által is igénybe vett niebelungen hortról. Árpád temető helye szinte a forrás felett volna (Anon. 52) /…/ Diplomatariumunkból kijeleltem szinte helyeket, melyek a pogány sírokat a vizek mentében tudják; s mythosi nézetek is már felmerültek(XII), melyeknél fogva a víznéli temetésnél az ezen másvilágba átmenet, általai megtisztulás fennforog. Ezek sírokróli nyomok másrészt mindenütt halmokat tüntetnek elő, minők az érdiek, a szomotori Zompod halom, s minők a diplomatariumbani adatok.“ (Ipolyi, 1854:567)
Nos, az én olvasatomban Ipolyinak egészen más volt a célja, mintsem hogy egy történeti ténnyel alá sem támasztott temetés-történetet elferdítsen. Ha a ferdítésekben a Mythologiának mégis lehetett szerepe, akkor arról ő nem tehet, s mindez származhat annak félreértelmezéséből is. Megjegyzem még, hogy Ipolyi a cikkben idézett műveket ismerte, s még sok egyéb forrásról is tudott, hisz Kútfőiben azokat feltünteti. De mint mondtam, ő hagyományok, legendák idézéséről ír, hit- és hiedelemvilágot rekonstruál, nem temetés-történetet tisztáz.
Előre kellett volna bocsátanom: én nem vagyok régész, sem a régi korok történelembúvára. A Móra-idézetet, miszerint ő megfogalmazta, hogy a ferdítéseknél a csíra Ipolyié, melyből Jókai fát nevelt, Gárdonyi pedig megszólaltatta rajta a fülemülét, nem ismerem. Ám azt tudom, hogy Gárdonyi például ugyancsak jól ismerte a magyar mondavilágot, de ismert sok-sok történeti kútfőt is, többek közt Priszkosz rétor töredékeit is olvasta. Hogy mégis ferdített volna? Lehet, hiszen az írói szabadság ezt is megengedi. Ahogyan Móra is megengedte magának, hogy például a „honti igricek“ történetét egy kicsit megmásítsa. Igaz, ez nem hasonlítható egy Attilával kapcsolatos történethez. Mégis ezt mondom, jól tette az író, amit igriceinkkel tett, mert született egy remek novella, s általa vált először széles körben ismertté Bartók ipolysági gyűjtőútja.
S ami még az Attila-féle további temetés-történet ferdítését illeti: a „ferdítők“ névsora bizony igen hosszú lenne. Említhetnénk akár Komjáthy Istvánt, akinek Mondák könyve című kiadványában a hun király Tiszába való temetéséről esik szó. De ugyancsak említhetnénk Wass Albertet, Arany Jánost s még másokat is. S hosszú lenne a mai kutatók és sírkeresők névsora is. Akik már megtalálni vélték vagy még kutatják Attila sírját, ilyen-olyan felvételek, detektorok segítségével, hőhullámok, kisugárzások alapján, többek közt Budakalásziban, a Duna-Tisza közt, a Tiszántúl, valahol az Alföldön, a Tarna-völgyében, Zsadány határában, Tápiószentmártonban, a Pilisben; barlangok mélyén, földben elrejtve, folyók fenekén, földhalmok alatt és még sok más helyen. Miközben mindenki állítja és bizonyítja a maga igazát. Sajnos, egy dolog biztos csak eddig: nem tudjuk, hol a sír. S amíg ez így van, sok minden számításba jöhet: a tudomány állása s a hagyomány szerint egyaránt. Kutakodjunk hát tovább!