Köztudott, hogy Selmecbánya egykor a magyar művelődéstörténetnek is kiemelkedő központja volt. Az itt működött líceumok, a Bányászati és Erdészeti Akadémia megannyi hírességnek voltak kibocsájtó alma materei s egyben a tudományok műhelyei is.
1770-től kisebb-nagyobb megszakításokkal folyt a szabad királyi városban az erdészeti oktatás is. 1795-ben az udvari kamara javasolta az önálló erdészeti akadémia létesítését, ám ekkor a kísérlet kudarcba fulladt. Ferenc József császár aztán 1808. január 5-én kinevezte David Wilckens professzort a megalakult erdészeti tanszék élére, s ekkor tulajdonképpen kezdetét vette az „önálló és nyilvános erdészeti intézet” működése.
Az oktatási nyelv azonban Selmecbányán, egészen a kiegyezésig, német volt. Közben, Wilckens halála után, 1835-ben Feistmantel Rudolfot nevezték ki tanszékvezető tanárnak, aki 1836-ban egyben alapítója lett az iskola botanikus kertjének is. 1847-től az intézetet Schwarz Ignác irányította, s az oktatás váltakozva magyar és német nyelven folyt, de választható oktatási nyelvként az angol és a francia is szerepelt.
Az akadémia későbbi épülete, melyben Illés Nándor is oktatott (Fotó: Csáky Károly archívuma)
Az akadémia később kinevezett professzorai között olyan kiválóságokat találunk, mint Lázár Jakab, Fekete Lajos, Wagner Károly vagy Illés Nándor, akik tudományos munkájukkal „megalapozták a Kárpát-medence világszerte elismerést kiváltó erdő- és vadgazdálkodásának alapjait,” s egyben megteremtették a magyar nyelvű oktatás feltételeit is.
Közülük Illés Nándor, a Felvidék jeles szülötte s ahhoz megannyi szállal kötődött tudós tanárunk, a legismertebb pedagógusok és szakírók egyike, a magyar erdészeti szakirodalom úttörője volt. 1836. május 15-én született a ma Felsőszemerédhez tartozó, Hont megyei Királyfia-pusztán. (Más források a Zólyom megyei Királyfiát jelölik meg szülőhelyül.) Édesapja ekkor uradalmi erdész volt, s gyermekét is ilyen pályára irányította. A selmeci és a rozsnyói gimnáziumi évek után a fiatal Illés az erdészeti akadémia hallgatója lett (1858-61).
A selmecbányai akadémia kiváló tanárai őt is alapos ismeretekkel vértezték fel. A lehetséges erdőmérnök jól tájékozódott a szakirodalomban, miközben arra is rádöbbent, hogy ennek a szakmának a nyelve Magyarországon, sajnos, nem a magyar. Hiszen az oktatás sem ezen a nyelven folyt. Ezt ellensúlyozandó indították meg 1862-ben az Erdészeti Lapokat, melynek célja „a magyar erdészeti irodalom életrehívása és ápolása” volt. Itt jelentek meg egyre sűrűbben Illés Nándor szakcikkei is.
Illés Nándor portréja (Fotó: Csáky Károyl archívuma)
A magyar nyelvű oktatás az erdészeti akadémián, mint említettük, csak 1867-ben indult meg. 1868-tól Illés Nándor is tanársegéde lett az intézménynek. Növénytant, erdőműveléstant, vadászattant és iparműtant adott elő. Közben az akadémia botanikus kertjeit is „jelentősen fejlesztette.” (Oroszi, 1988. 9. 1.) A Feistmantel Rudolf alapította botanikus kertben például újabb fafajokat honosított meg, kidolgozta a kisiblyeí botanikus kert hosszú távú fejlesztési tervét, s még sok más hasznos tevékenységet végzett.
Szécsi Zsigmonddal, Wagner Károllyal, Lázár Jakabbal és Fekete Lajossal együtt jelentős szerepet vállalt a selmeci akadémia „magyarításában”, az iskola első anyanyelven oktató pedagógusai közé tartozott.
Az indulásról így ír visszaemlékezéseiben: „Nem csekély nehézségbe ütközött a tanítás megkezdése magyar nyelven. Nemcsak az képezett nehézséget, mert nem létezett az előadások alapjául szolgálható magyar nyelven írott munka, de mert a segédtudományok műnyelve sem volt akkor még megállapítva.” A kezdeti nehézségeket, a kellemetlen hátteret a továbbiakban ekképpen vázolja a fiatal tudós; „Ha a tisztviselőnek, ki születésére magyar volt ugyan, de szakmabeli nevelését német nyelven nyerte, és addig németül írta jelentéseit, lépten-nyomon nehézségekbe kellett ütköznie fogalmazás közben, mennyivel nagyobb és számosabb akadállyal kellett megküzdeni a tanárnak előadás alkalmával, ki hasonló származású és nevelésű vala.” (Vadas J.,1896. 129)
Az első magyar erdészeti kar 1868-ban – Szécsi Zsigmond, Wagner Károly, Fekete Lajos, Lázár Jakab és Illés Nándor (Fotó: Csáky Károly arhchívuma)
S vajon mit tett Illés Nándor annak érdekében, hogy az áldatlan állapoton változtatni lehessen? Részt vett többek közt a Divald Adolf-Wagner Károly-féle erdészeti műszótár szerkesztési munkálataiban (Magyar-német és német-magyar erdészeti műszótár. Budapest, 1868). Megírta alapvető művét, az Erdőtenyésztéstant, amely 1871-ben jelent meg Budapesten. Ez a könyv volt az első, amely e témakörből magyar nyelven megjelent. Egyik életrajzírója így értékelte ezt: „Ebben teljes egészében az erdészeti tudományok akkori színvonalán állva, olyan szabatos és közérthető nyelven tárgyalta az erdőművelést, hogy azt még a nem szakember is minden különösebb nehézség nélkül megérthette. Jelentős, nélkülözhetetlen és feltétlenül hiányt pótló munka volt mind a gyakorlati szakemberek, mind a tanulóifjúság számára. Ez a könyv egymaga megörökítette volna Illés Nándor nevét mind a magyar erdészeti szakirodalom, mind pedig az erdészeti felsőoktatás történetében.” (Magyar P, 1957. 156-160. l.)
IIlés Nándor fáradhatatlan iskolaszervezőként is nagyot alkotott. Kivette részét a magyar nyelvű erdőőri szakiskolák alapításából; számukra 1907-ben A vadőr címmel tankönyvet írt. Érdemeit hosszan sorolhatnánk még. Ő volt például az a szakíró, aki megtette az első lépéseket Magyarország erdészeti célú növényföldrajzi leírásához. Az erdőesztétika mellett ugyancsak szószólója volt a természet védelmének. „Szociális gondolkodású, melegszívű ember”, aki „az erdészet érdekeit igyekszik mindig összeegyeztetni a nép érdekeivel”– írja róla találóan Magyar Pál. (Az Erdő. 1957/4.)
Az említetteken kívül megírta még az olyan alapozó szakkönyveket, mint A futóhomok megkötése, befásítása, és használata (Budapest, 1885), A vadászati ismeretek kézikönyve (Budapest, 1895). 1873-tól a Károlyi grófok erdőmestere volt. 1879-től az Esterházyak erdőfelügyelője. 1880-ban Budapestre került, a földművelődési minisztérium erdészeti osztályának vezetőjeként dolgozott. Aztán egy ideig Losoncon élt, ahol egyéb teendői mellett szorgalommal és becsülettel ellátta az iskolaszék elnöki teendőit, gyámja volt az árváknak és a szegényeknek. Pályafutását 1907. május 2-án fejezte be a Bács megyei Palánkán. „Nyugtalanul előretörekvő szelleme mindig a haladást, a magyar erdészet fejlesztését szorgalmazta.” (Oroszi, 1988. 11. I.)
